Fontos vasúti szakasz nyílt meg újra Magyarországon: ennek sok ingázó örülhet

Pénzcentrum2023. november 28. 11:59

Nyolc év után újra indult a vasúti személyközlekedés Szeged és Szabadka között, ám a vasútvonal fejlesztését szolgáló beruházás 2025-ben fejeződhet be teljeskörűen a Máv Zrt. tájékoztatása szerint.

A Szeged-Rendező és Röszke országhatár közötti vasútvonal fejlesztésének keretében több mint 13 km hosszan újult meg a vasúti pálya, és annak környezete, melyen mától a személyforgalom is elindulhatott – közölte a Máv Zrt. közleményében. 

Eszerint napi öt pár, azaz tíz járat közlekedik a két ország között, ebből négyet magyar, hatot szerb Uzsgyi motorvonat szolgál ki. A menetidő Szeged és Szabadka között nagyjából másfél óra a határrendészeti vizsgálatokkal együtt. Az első vonat Szegedről 5:19-kor indul és 7:00-kor érkezik Szabadkára, Szabadkáról pedig 6:03-kor indul és 7:25-re érkezik Szegedre, ez biztosítja a reggeli hivatásforgalmat. A menetrenddel így a Budapest-Nyugatiból 5:53-kor induló Napfény IC-vel, illetve oda 21:07-kor érkező Napfény IC-vel akár egynapos vasúti utazás is tervezhető a fővárosból Szabadkára vagy Palicsra.

A személyforgalom újraindítása elősegíti az interregionális kapcsolatokat Szeged, Szabadka és vonzáskörzetük között. A Szeged-Szabadka vasútvonal fejlesztését szolgáló beruházás 2025-ben fejeződhet be teljeskörűen.

 

Címkék:
otthon, MÁV, fejlesztés, szeged, korszerűsítés, vasútvonal,