Pénzcentrum • 2016. május 12. 11:01
Még több milliárd forintot kell elkölteniük a következő hetekben a SZÉP kártya tulajdonosoknak, ugyanis a 2014-ben elutalt összegek csak idén május 31-ig elérhetőek. Amennyiben valaki nem költi el ezt a pénzt, akkor az visszakerül a munkáltatóhoz.
Hamarosan elérhetetlenek lesznek azok az összegek, amit a munkáltatók még 2014-ben utaltak a SZÉP kártyákra. Május végig még közel 2,1 milliárd forintot kell elkölteni a kártyatulajdonosoknak, a kártyánkra érkező összegeket ugyanis mindig az azt követő két évben kell felhasználni.
- Az MKB SZÉP kártyák közel 147 ezer tulajdonosa közül jelenleg mintegy 32 ezer munkavállalóknak 362 millió forintja vár elköltésre 2014-es juttatásából, amely az eredetileg elutalt összegek 3,27 százaléka.
- Az OTP SZÉP kártyákra a 2014-ben utalt összegek már több mint 96 százalékát felhasználták a kártyabirtokosok, ami azt jelenti, hogy a két évvel ezelőtti 57 milliárd forintból még 1,5 milliárd vár felhasználásra.
- A K&H SZÉP kártya birtokosok 15 százalékának van még május 31-én lejáró egyenlege, nekik összesen még 283 millió forintot kellene elkölteniük.
Évről évre kevesebb pénzt felejtünk a kártyákon
Az előző évek tapasztalatai alapján egyre kevesebb pénzt felejtünk a kártyáinkon. A OTP Banknál például tavaly az érintett összegek 99 százalékát, míg egy évvel korában a 98 százalékát használtuk fel. Az MKB Banknál ugyanezek a számok 98,7 és 97,1 százalék körül alakultak. Náluk tavaly átlagosan egy ember csaknem 5 ezer forintot hagyott a SZÉP kártyáján. A munkáltatónak visszautalt legnagyobb tétel náluk 4,1 millió forint volt a legkisebb összeg pedig 1 forint.
Hogyan költsük el?
A kártyáinknál különböző alszámlák lehetnek: szálláshely, vendéglátás és szabadidős. A szálláshely alszámlából foglalhatunk szállást, költhetjük utazásszervezési szolgáltatásra, gyógyfürdő- illetve strandbelépőre, ezeken kívül már utazásunk helyszínén a szállodában befizethetjük magunkat például egy masszázsra. A vendéglátás utalványrészből szintén strandolhatunk és gondoskodhatunk az ellátásunkról, ebédről, vacsoráról. A szabadidős alszámlára töltött pénzből pedig többek között fesztiválbérletre, egészségügyi és wellness szolgáltatásokra, fürdőbelépőre, sportrendezvények nevezési díjára, sporteszközök kölcsönzésére, vagy élményparkok belépőire is elkölthetjük.
Népszerű úticélok
A május 14-16-ig tartó pünkösdi hosszú hétvége kiváló alkalom arra, hogy elköltsük a SZÉP kártyánkon lejárat előtt álló összegeket. 2015 nyarán egyébként a magyar utazók körében Siófok, az év többi részében pedig Budapest vezette a népszerűségi listát. Úgy tűnik, idén is hasonló lesz a tendencia; január-februárban a főváros mellett Eger volt a legkeresettebb.
A tavalyi év folyamán a legtöbbet, 32 300 forintot nyáron voltunk hajlandóak kifizetni a szállásért, ősszel ez az átlagösszeg ötezer forinttal kevesebb - derül ki a trivago.hu éves felméréséből.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 917 331 forintot 10 éves futamidőre már 6,55 százalékos THM-el, havi 214 520 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,73% a THM, míg a MagNet Banknál 6,85%; az Erste Banknál 6,91%, a K&H Banknál 6,98%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Érdemes azt is tudni, hogy, akik nem ebben a hónapban tervezik a pihenést, azok előre is lefoglalhatják és kifizethetik a nyári pihenés szállásköltségeit, vagyis élhetnek az előlegfizetés lehetőségével.