Pénzcentrum • 2010. július 15. 11:02
Most hogy már az időjárás tekintetében is egyértelműen beköszöntött a nyár minden szempontból érdemes végiggondolni az esetleges nyaralás lehetőségeit és hogy mikor érdemes az ahhoz szükséges eurót megvásárolni. Habár sok család számára a gazdasági válság okozta bizonytalanság, vagy a megnövekedett törlesztő részletek miatti nadrágszíj meghúzás nem teszi lehetővé a külföldi nyaralást, de az utolsó pillanatban olcsón elérhető akciós utak még így is sok utazót megtalálhatnak. Sőt, az ilyen végletekig kiszámított költségvetésnél az is fontos lehet, hogy milyen áron kell kalkulálni a valutával. Mikor lehet érdemes tehát megvásárolni a nyaraláshoz szükséges költőpénzt?
Az elmúlt években egyre többen kénytelenek szembesülni azzal, hogy a felerősödött árfolyammozgások miatt nem biztos, hogy érdemes az utolsó pillanatra hagyni a külföldi utazáshoz szükséges valuta megvásárlását, hanem amikor egy kedvező árfolyam adódik, akkor akár hónapokra előre is kifizetődő az euró, vagy dollár beszerzése. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a mostani is egy ilyen pillanat lehet, ugyanis a korábbi látványos forintgyengülést követően az elmúlt napokban egyértelműen erősödött a hazai fizetőeszköz.
Az Equilor szekértője szerint érdemes a döntés meghozatala előtt áttekinteni az általános piaci helyzetet. Az euró övezetet érintő, második negyedévben kicsúcsosodó adósságválság komoly negatív hatással volt a fejlődő piaci devizákra, így a forintra is. Bár korábban többször is megerősítették a szakértők, hogy a Magyarországon elkezdett megszorítások akár példaértékűek is lehetnek a hasonló gondokkal küzdő országok számára, ettől függetlenül az általános nyomás alól a forint sem tudott kibújni. Az áprilistól júniusig tartó időszak egyértelműen a forint gyengülését hozta és az árfolyam még a 290-es szintet is többször megközelítette. Ekkor nemcsak a sokat emlegetett devizahitelesek kezdtek el aggódni, hanem azok is, akik külföldi nyaralást terveztek és az ehhez szükséges valutát még nem szerezték be.
Nyilvánvaló, hogy a nyaraláshoz szükséges mennyiségű valuta esetében néhány forintos mozgások nem jelentenek akkora különbséget, hogy azzal a nyaralást tervezők érdemben foglalkozzanak, de amikor 270-ről 290-re mozdul az árfolyam az már jelentős eltérést okozhat a nyaralás végösszegénél. Egy 4 tagú család átlagos költekezésit figyelve kb. 500 euróval számolhatunk egy egyhetes nyaralást, aminél a 20 forintos elmozdulás már 10.000Ft különbséget, vagyis majdnem 10%-os drágulást jelent.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Szerencsére a hangulat nemzetközi piacokon a nyár beköszöntével együtt javult és egyre kevesebbet beszélnek már Görögországról, Portugáliáról, vagy az euró zóna széteséséről. Ez pedig természetesen jót tett az euróból eddig kimaradó régiós devizáknak is, így a lengyel zloty és a cseh korona mellett a forint is erősödni tudott. A napokban újra 280 alá került a forint árfolyama az euróval szemben. De meddig tartható fenn a magyar deviza lendülete? Buró Szilárd szerint a nyári likviditás hiánya, és a csendesebb piac elősegíti, hogy rövid ideig ez még így maradjon, ugyanakkor középtávon a további lendületes erősödésre kicsi az esély. S mint az mindig is jellemző volt ezekre a területekre, a rossz hírekre sokkal gyorsabban és többet mozdulnak az árfolyamok, mint a jó hírekre.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint aki még nem vette meg a nyaraláshoz szükséges valutáját, annak érdemes a 280 alatti árfolyamokat kihasználni, mivel annak ellenére, hogy van rá némi esély, hogy a 270-es szintet is megközelítsük a következő hetekben, a veszélye annak nagyobb, hogy az árfolyam újra 285 közelébe kerüljön.