Pénzcentrum • 2009. október 8. 04:33
Orange Ways kontra KHEM A napokban eldőlt, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium nem járul hozzá az Orange Ways belföldi expresszbusz-szolgáltatásának elindításához. A vállalat továbbra is keresi annak lehetőségét, hogy a nemzetközileg sikeres komfort kategóriás szolgáltatásait a belföldi utasok is mielőbb igénybe vehessék - erre azonban egyelőre kevés esélyük mutatkozik.
Az előzmények
Másfél éve tervezi az OrangeWays - mintegy 800 millió forintos beruházással - belföldi expresszbusz-szolgáltatásának indítását - az eredeti tervek szerint 5 megyeszékhely és a főváros között.
Kovács Miklós , az Orange Ways vezérigazgatója a Pénzcentrumnak elmondta: a járatok Zalaegerszeget, Győrt, Miskolcot, Debrecent és Szegedet kötnék össze a fővárossal. A jegyárak a Volán buszjáratain megszokott szinten határoznák meg, üzletpolitikai kedvezményeket kínálva a diákoknak és nyugdíjasoknak is. A társaság viszonylatonként mindkét irányból napi minimum 2 járatban gondolkodik.
Emlékezetes, hogy augusztusban még az egyetemi hallgatói önkormányzatok is az expresszbuszokért lobbiztak. A Pécsi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata a Szegedi, Miskolci, Zalaegerszegi és Debreceni Egyetem Hallgató Önkormányzataival egyeztetve leveleikben Hónig Péter közlekedési miniszterhez fordultak, hogy támogassa az Orange Ways egyetemi városokhoz köthető, belföldi távolsági autóbuszos közlekedésre irányuló kérelmét.
Korábban: Mindenki az Orangeways-t akarja
Összehasonlításként: a Budapest-Bécs távolságot (kb. 250 km) 3490 forintért, 2,5 óra alatt teszik meg buszai. A MÁV járatain a legolcsóbb teljes árú jeggyel számolva a Budapest-Miskolc (kb. 190 km) távolság 2920 forintba kerül, és 2 óra 17 percet vesz igénybe, a Volán járataival ugyanennyiért utazhatunk.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
"Meggyőződésünk, hogy a komfort kategóriás szolgáltatás iránt fennálló jelentős piaci igény kielégítése érdekében található olyan megoldás, amely egyúttal a közszolgáltatók érdekeit is figyelembe veszi." - nyilatkozta Kovács Miklós. "Az így bevezetendő üzleti alapú szolgáltatások úgy szolgálhatnak ki egy sajátos piaci szükségletet, hogy közben az állami költségvetést is tehermentesítik."
A vezérigazgató azonban bizakodó: "A szolgáltatás olyan fogyasztói kört céloz meg járataival, amelyek igényeit jelenleg a közszolgáltatók nem elégítik ki. Ezért bízom benne, hogy hamarosan születhet olyan megoldás, amelynek nyomán a hazai utazóközönség is megismerheti a külföldön nagy népszerűségnek örvendő menetrend szerinti prémium buszszolgáltatásainkat." -mondta.
A busztársaság kérelme országos méretekben tíz buszra vonatkozik, ezek -álláspontjuk szerint- nyilvánvalóan nem teremtettek volna erős konkurenciát. A vezérigazgató úgy látja, hogy itt elsősorban elvi jellegű döntésről, jogszabály-értelmezésről van szó.
Az Orange Ways már megkezdte a továbblépéshez szükséges egyeztetéseket. Vannak konkrét elképzeléseik a probléma megoldására, ám ezekről egyelőre még nem tudtunk meg részleteket.
Piaci verseny? Kit érdekel! Íme a minisztérium reakciója