Lemaradásban az útfelújítási program

Pénzcentrum2009. március 16. 10:00

Aligha teljesülnek Budapest 2008-ban kezdődött útfelújítási programjainak céljai, mivel már tavaly is elmaradt a beruházások egyharmada. Az indok: az állami támogatás elmaradása.

A főváros aktuális hároméves útfelújítási ciklusának célja, hogy a Fővárosi Önkormányzat kezelésében lévő mintegy ezer kilométeres úthálózat legalább 70 százaléka megújuljon. Az előző hároméves periódusban összesen 400 kilométeren végezték el a szükséges munkálatokat összesen 36 milliárd forintért. Ez azt jelenti, hogy 2008 és 2010 között 300 kilométer utat kellene felújítani, ennek azonban jó, ha a harmada teljesül.

A 2008-as büdzsében eredetileg 8,9 milliárd forint állt rendelkezésre út- és 4,3 milliárd hídfelújításra, de ez a folyamatban lévő nagyprojektek miatt 3,9 milliárd forintra csökkent. Ebből 35,5 kilométer utat kellett volna felújítani, ám mindössze 23 kilométer valósult meg 39 útszakaszon.

Az útfelújítások ütemének megtorpanása jórészt az állami hozzájárulás elapadásának tudható be: a Medgyessy-kormány alatt még minden fővárosi forinthoz egyet ígértek az állami büdzséből, majd ez az arány 2:1-re romlott, végül teljesen elapadt az állami segítség. Ebben szerepet játszhatott, hogy 2006-ban a Fővárosi Önkormányzat szabálytalanul hívott le 500 millió forintot, amit aztán kamatostul kellett visszafizetnie az államkasszába.

Címkék: