Pénzcentrum • 2025. január 6. 10:25
Nagy akciókkal született újjá a Vodafone, ami immár One néven található meg a telekommunikációs piacon. Egy mai sajtóeseményen el is mondták, pontosan mire számíthatnak most a régi és az új ügyfelek.
Január elsejétől immár One-nak hívják a Vodafone-t (és persze a korábban vele összeolvadt Digit), az egyik legnagyobb hazai mobil-, tévé- és internetszolgáltatót. Az újjászületés új árakkal is jár, ezeket hozták most nyilvánosságra egy hétfő délelőtti sajtóeseményen. Ezzel egy időben megnyitották legújabb üzletüket is a budapesti Westendben.
Mint a sajtótájékoztatón is elhangzott, a szolgáltatásportólió legfontosabb eleme a gigabit sebességű internet, ami a korábbi Vodafone és Digi egyesített hálózatán érhető el. A tervek szerint a One több mint 2 millió háztartásban teszi elérhetővé ezt a sebességet, és a Home GigaNet tarifacsomagban lesz elérhető. A Wifi6 rendszeren működő szolgáltatást az ügyfelek 7 490 forintért érhetik el.
Természetesen a tévés alapcsomagokban is változás történt: az egyik a TV Family nevű csomag, melyben 114 lineáris csatorna érhető el, emellett 7 napig visszanézhető a kiválasztott adás. Ez önmagában 8 490 forintért választható, ha kér hozzá az ügyfél mobilcsomagot, akkor 11 490 forintot kóstál, de sávos kedvezménnyel akár 9 192 forintra is csökkenthető.
A mobilcsomagok esetében nem került sor árváltozásra, arra azonban figyelni kell, hogy más néven találják majd meg a szolgáltatásokat az ügyfelek, mint korábban, a Vodafone-nál.
Akciót is hirdettek: azok az ügyfelek, akik január elseje előtt rendelkeztek Vodafone-os vagy Digi csomaggal, most havi 9 990 forintért választhatnak tarifát korlátlan belföldi beszélgetéssel és adatforgalommal.
A One márka bevezetésével a lehető legkiválóbb, egyéni igényekhez igazított szolgáltatást kívánjuk nyújtani ügyfeleinknek. Célunk, hogy a magyarországi távközlési szolgáltatók közül a One márkanévhez híven az elsődleges választást jelentsük a lakossági és az üzleti előfizetők számára is. Ez a cél vezérelt minket, amikor megalkottuk üzlethálózatunk új koncepcióját, és ez a cél vezérelt bennünket új otthoni szolgáltatásportfóliónk létrehozása során is
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- mondta az átadóünnepségen Bányai Tamás, a One Magyarország vezérigazgatója.
Az újonnan megnyílt üzlettel kapcsolatban Csáki Richárd, a One Magyarország kereskedelmi és értékesítési vezérigazgató-helyettese azt mondta: az üzletet teljesen új koncepció mentén építették meg.
Szakítottunk a hagyományos telekommunikációs üzlet kialakításával, és helyette egy londoni tervezőirodával alkottuk meg a térkoncepciót. Létrehoztunk három zónát, mind más szolgáltatói céllal, hogy az ügyfél érezze: itt szakértők támogatásával intézheti az ügyeketm és segítenek is megtalálni mindenkinek az egyénileg legmegfelelőbb megoldást
- fogalmazott Csáki Richárd.