Késni fog az amerikai elit luxusutazása az űrbe: Elon Musk is nyakig benne van, ez áll a hátterében

Pénzcentrum2024. augusztus 28. 19:45

A SpaceX elhalasztotta a Polaris Dawn küldetés indítását, amely a világ első, kizárólag civilekből álló legénységével tervezett űrsétát hajtaná végre. A start eredetileg szerda kora reggel lett volna esedékes a NASA floridai űrközpontjából - számolt be róla a BBC.

Elon Musk cége, a SpaceX, a start előtt néhány órával közölte, hogy az indítást elhalasztják "az előrejelzések szerint kedvezőtlen időjárás miatt" a kapszula zuhanási területein. Az új időpontot egyelőre nem határozták meg. Egy korábbi, keddi kísérletet is le kellett fújni héliumszivárgás miatt.

A magánűrrepülés mögött Jared Isaacman fintech milliárdos áll, aki a Shift 4 fizetési cég alapítója. Célja, hogy ő legyen az első nem hivatásos űrhajós, aki magánűrsétát tesz. A projekt nagy részét ő szervezte és finanszírozta a SpaceX-szel közösen, de a befektetett összeg nem nyilvános.

A küldetés a SpaceX Dragon kapszuláját és Falcon 9 rakétáját használja. Tervük szerint akár 1400 km magasságot is elérnének, ami a NASA Apollo-programja óta a legmagasabb pont lenne, amit legénységgel végrehajtott küldetés elért. A négyfős legénység két éve töltött felkészüléssel. Isaacman mellett Scott Poteet nyugalmazott légierő pilóta, valamint Anna Menon és Sarah Gillis SpaceX mérnökök alkotják a csapatot.

A hat napra tervezett küldetés során a harmadik napon kerülne sor az űrsétára. Isaacman és Gillis a SpaceX korszerűsített űrruháiban hagynák el az űrhajót 700 km magasan, körülbelül két órára. A misszió során több tesztet is elvégeznek, többek között a Starlink műholdakkal való kommunikációt és a Van Allen sugárzási öv hatásainak megfigyelését.

Címkék:
utazás, repülés, tesla, mérnök, űrhajó, elon musk, rakéta,