Brutális, amit a legnagyobb techcégek tervezhetnek: ez Magyarországon is nagyot fog szólni?

MTI2024. május 13. 16:34

Nőtt a félvezetők globális eladása az idei első negyedévben, ám márciusban havi szinten csökkenést jegyeztek föl.

Nőtt a félvezetők globális eladása az idei első negyedévben éves összehasonlításban, ugyanakkor márciusban havi szinten csökkenést jegyeztek föl - áll a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA honlapján.

A SIA számításai szerint világszinten 137,7 milliárd dollár értékben adtak el félvezetőket az idei első három hónapban, ami 15,2 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit, de 5,7 százalékkal elmaradt a tavalyi utolsó három hónapitól. A márciusi árbevétel 0,6 százalékkal csökkent februárhoz képest.

John Neuffer, a SIA elnök-vezérigazgatója szerint az eladások havi és negyedéves szintű visszaesése a szokásos szezonális trendet tükrözi. Azt mondta, hogy a piac várhatóan tovább nő az év hátralévő részében, idén összességében kétszámjegyű éves bővülés várható.

A félvezetőipar globális értékesítése tavaly 8,2 százalékkal, 526,8 milliárd dollárra esett az egy évvel korábbi, rekordszintű 574,1 milliárd dollárról. Tavaly csak Európában nőtt a chipeladás, 4 százalékos bővülést jegyeztek fel. A félvezetők értékesítése Észak- és Dél-Amerikában 5,2 százalékkal, Kínában 14 százalékkal, Japánban 3,1 százalékkal, az ázsiai és csendes-óceáni régióban és másutt 10,1 százalékkal csökkent.

Címkék:
tech, eladás, globális, világpiac, fém, chip,