Ettől az állad is leesik: elképesztő égi látványban lesz részünk február elején

MTI2025. január 27. 18:33

Szombat estétől a Merkúr kivételével a Naprendszer összes bolygója megfigyelhető lesz az esti égen – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló hétfőn.  

Napnyugta után az egyre sötétebb égbolton szabad szemmel is látható lesz a Szaturnusz, a holdsarló, a Vénusz, a Jupiter és a Mars, távcsőben pedig a Neptunuszt és az Uránuszt is megtalálhatják az érdeklődők - írták a közleményben.

Hangsúlyozták, hogy a több éjszakán át tartó bolygósorakozóhoz hasonló jelenség az óriásbolygók lassú távolodása miatt legközelebb csak 2040-ben lesz megfigyelhető, de akkor sem látszik majd az összes bolygó. A bolygósorakozó február 1-jétől 9-éig jól megfigyelhető lesz, a dagadó Hold napról napra vonul végig a bolygók sora mentén.

A szakemberek szerint február 1-jén már 18 órától érdemes lesz kimenni egy nyugati irányba tiszta kilátást nyújtó helyre, mert délnyugat felé nézve, 25 fokos magasságban már ekkor megfigyelhető lesz a vakító fehér Vénusz, alatta pedig a háromnapos holdsarló. A holdsarló alatt egy halványabb, narancssárga csillagszerű fénypont is látszik majd, a Szaturnusz. Az ég tetejére nézve, délkeleti irányban a fehér, fényesen vakító Jupiter lesz észlelhető, keleti irányba nézve, 35 fok magasságban pedig a Mars látszik majd fényes, kifejezetten narancssárga csillagszerű testként.

Hozzátették, hogy egy kézitávcsővel még két bolygót megkereshetnek az érdeklődők. A halványabb, kékes Neptunusz a holdsarlótól balra fölfelé, a Vénusztól pedig balra lefelé helyezkedik majd el, a három égitest egy háromszöget zár be. A sorakozó hatodik bolygója, a halvány, zöldes csillagként felbukkanó Uránusz a Jupiterhez esik majd közelebb, a Fiastyúktól jobbra lefelé bukkanhatnak rá a szemlélők.

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Kitértek arra is, hogy február végén ugyan a Merkúr is csatlakozik a sorhoz, így a sorakozó kiteljesedik, azonban a Nap közelsége miatt a Szaturnuszt és Neptunuszt ekkor már nehéz lesz megfigyelni.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján további részletek olvashatók a jelenségről.

Címkék:
svábhegyi csillagvizsgáló, hold, csillag, merkúr, szaturnusz, vénusz, jupiter, mars, neptunusz, uránusz,