Pénzcentrum/MTI • 2025. január 11. 18:40
Különleges koncerttel, számos vendéggel fogja ünnepelni 35. születésnapját a Republic február 1-jén az MVM Dome-ban. A koncerten közreműködik Péter Szabó Szilvia és Gulyás Ferenc, az estét a 4s Street zenekar nyitja meg - közölte a szervező Broadway Event.
A Republic együttes komoly sikereket ért el az énekes-szövegíró, Bódi László, azaz Cipő vezetésével. Sikerük a frontember 2013-ban bekövetkezett halála óta is töretlen, azóta három stúdió- és két koncertalbumot készítettek. A születésnapi koncerten felcsendül valamennyi nagy sláger, de hallhatóak lesznek újabb sikerek is, így a Rajzoljunk álmokat, az Élni jó, az Odavisz a szél, a Balatoni lányok, vagy a hivatalosan még meg sem jelent Ki van a házban.
A pop és a rock határán működő Republic 1990-ben alakult. Legismertebb dalaik: Szeretni valakit valamiért; Neked könnyű lehet; Engedj közelebb; Repül a bálna; Ha itt lennél velem; A 67-es út; Kék és Narancssárga; Szállj el, kismadár.
A zenekar frontembere, szövegírója és számos dal szerzője 23 éven át Bódi László Cipő volt, aki 2013-ban hunyt el szívbetegségben. A csapatból nem sokkal később távozott a meghatározó zeneszerző, gitáros, Tóth Zoltán. 2014 óta a zenekart négyen alkotják: Boros Csaba (basszusgitár, ének); Patai Tamás (gitár, vokál); Halász Gábor (gitár, vokál); Nagy László Attila (dob).
A Republic eddig negyven lemezt adott ki, a legutóbbit 2019 novemberében Magyarazűrben címmel. Az együttes számos szakmai díjat kapott, minden lemeze magas példányszámban kelt el.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Republic 35 jegyár az MVM Dome koncerten
Bár a legtöbb jegy már elkelt, még mindig akad jegy szinte minden szektorba. A jegyárak 9900 és 17900 forint között mozognak, az állójegy a színpad elé 12900 forint. Online jegyvásárlás esetén kell számolni a szolgáltatási díjjal is, mely a jegyártól függően változhat.