Pénzcentrum • 2025. január 8. 20:33
A Magyar Honvédség haditechnikai eszközeire lehet számítani Budapesten a Bálna Honvédelmi Központ környékén csütörtökön a délutáni órákban. A haditechnikai eszközöket egy hamarosan induló katonai sport-reality műsor bemutatójához szállítják a Bálnába - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán.
A közlemény szerint rövid időre katonai járművek megjelenésére, nagyobb hanghatásra és ideiglenes, legfeljebb 30 percig tartó korlátozásra kell számítani a HM rendezvényéhez kapcsolódóan a Bálna Honvédelmi Központ környékén csütörtökön 15.20 és 16 óra között, valamint az esemény délelőtti próbáján is. A katonai menetoszlop a pesti rakparton, a Szabadság híd északi oldalától a Bálnáig közlekedik katonai rendész felvezetéssel, így a minisztérium kéri, hogy ezt az útszakaszt fokozott figyelemmel közelítsék meg.
A haditechnikai eszközök - köztük Gidrán páncélozott járművek - csütörtök reggel 9.30-kor indulnak a Mária Terézia laktanyából a Bálna Honvédelmi Központhoz. A járművek az esti órákban hagyják el a belvárost, majd Budapestet is - áll a közleményben.