Világgazdaság • 2024. december 3. 09:50
A lottozók árbevétele jelentősen emelkedik az év utolsó időszakában, sokan vásárolnak sorsjegyet karácsony előtt. Az év többi hetéhez képest a 2023-as adatok alapján ebben az időszakban a sorsjegyek árbevétele átlagosan mintegy negyedével szokott megemelkedni – közölte a Szerencsejáték Zrt a Világgazdasággal.
A játékosok általában szívesen kipróbálják az új sorsjegyeket a megjelenéskor, ez így történt a Kis- és Nagykarácsony sorsjegy indulásakor is. A lottózási szokások kapcsán a cég elmondta, ennek nagy hagyománya van Magyarországon. Az emberek 98 százaléka ismeri az ötös lottót. Sokan állandó számokat írnak be, és hétről hétre meg is játsszák ezeket. De vannak természetesen olyan játékosok is, akik ritkábban ikszelnek, és mindig valamilyen eseményhez kötik azt. Ilyen például a péntek 13. vagy a karácsony, esetleg az év vége.
A legnagyobb év végi nyeremények kapcsán elárulták, hogy 2020. december 19-én egy szerencsés nyertes 3,9 milliárd forintot nyert az ötös lottón, de volt olyan játékos is, aki az év utolsó napjaiban nyert, egészen pontosan 2017. december 30-án, és több mint 687 millió forintot vihetett haza. Örülhetett az évkezdésnek az a játékos is, aki 2010-ben január elsején nyert több mint 874 millió forintot a lottón.
A hatos lottó is nagy népszerűségnek örvend, ennél a játéknál 2021-ben a karácsonyi ünnepek alatt december 26-án nyert egy szerencsés játékos 3,2 milliárd forintot. Az Eurojackpoton nem is olyan rég, két éve volt egy olyan magyar telitalálatos szelvény, amely az ünnepek előtt, az adventi időszakban hozott 75 millió eurót (31,1 milliárd forint) a tulajdonosának.
A Szerencsejáték Zrt. is alkalmazkodik az ünnepi időszakhoz a lottózói nyitvatartásával és a sorsolásokkal. A saját üzemeltetésű lottózók december 24-én 12.00 óráig tartanak nyitva, december 27-én pedig a szokásos nyitvatartási időben várják majd a játékosokat - írja a lap.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)