Kórházba került a magyar nyíltvízi úszó a Szajnában rendezett verseny után: így van most Fábián Bettina

MTI2024. augusztus 10. 14:45

Szombat hajnalban kórházba kellett szállítani Fábián Bettinát, aki csütörtökön ötödik helyen végett a nyíltvízi úszók Szajnában rendezett versenyében a párizsi olimpián.

A 19 éves versenyző a közösségi médiában számolt be arról, hogy éjszaka hányt és be is lázasodott, vélhetően a folyóban "nyelt be" valamit, ami miatt infúziós kezelést kapott. Fábián megjegyezte, több versenytársa hasonló problémákkal küzdött, köztük a németek kiválósága, Leonie Beck is.

A fiatal magyar versenyző már jobban van és jelenleg Magyarországra tart.

A magyar nyíltvízi úszók kiválóan szerepeltek az olimpia előtt és alatt is a szennyezettsége miatt jelentős beszédtémát szolgáltató Szajnában, Fábián ötödik helye után pénteken Rasovszky Kristóf arany-, Betlehem Dávid pedig bronzérmet szerzett a 10 kilométeres versenyben.

A tervek szerint az olimpiai bajnok szombaton a repülőtérről egyenesen a Kopaszi-gátra, a magyar csapat Kopaszi Kertben lévő szurkolói zónájába megy, ahol a szurkolókkal és a média képviselőivel is találkozik, várhatóan 16.00 és 16.30 között.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 173 855 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 141 413 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a K&H Banknál 6,64% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a MagNet Banknál 6,75%, a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál pedig 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt

Címkék:
verseny, magyar, szombat, olimpia2024, Párizs2024,