Párizs 2024: itt a mai kajak-kenu magyar eredmények összefoglalója egy helyen

MTI2024. augusztus 7. 17:33

Hat magyar volt érdekelt szerdán egyesben a párizsi olimpia kajak-kenu versenyén, és mindannyian a középdöntőben folytathatják majd a szereplésüket.

Párizs/Vaires-sur-Marne, 2024. augusztus 7., szerda (MTI) -    Női K-1-ben 500, férfi K-1-ben és C-1-ben 1000 méteren követték egymást a futamok a Párizs központjától mintegy harminc kilométerre keletre lévő vaires-sur-marne-i vizes központban, ahol a keddinél pár fokkal hűvösebb, de kellemes idő volt, és a versenyek nagy részében hátszél fújt. A magyar kajakosok valamennyien egyből a középfutamba jutottak, a Tokióban egyesben ezüstérmes Csipes Tamara, az újonc Gazsó Alida Dóra, valamint a címvédő Kopasz Bálint és a három éve ezüstérmes Varga Ádám is leggyorsabb volt az előfutamában, így délután már egyiküknek sem kellett vízre szállniuk. A középfutamok és a döntők szombaton lesznek ezekben a számokban.

A férfi kenusok versenyében Fejes Dániel negyedik, Adolf Balázs pedig harmadik hellyel kezdett. Ők kora délután reményfutamból léphettek tovább és ezt egyformán magabiztos győzelemmel meg is tették. C-1 1000 méteren pénteken következik a folytatás. Csütörtökön a női C-1 200 méter elő- és reményfutamai mellett a férfi kenu párosok és a férfi kajak négyesek középfutamai és a döntők következnek, továbbá a női kajak négyesek fináléját bonyolítják le.  Utóbbi három számban 500 méter a táv.

Címlapkép forrása: MTI/Kovács Tamás

Címkék:
olimpia, élsport, kajak, olimpia2024, Párizs2024,