Meglepő lépés: megkapja a bronzéremért járó jutalmat Hámori Luca - ennyi üti a boxoló markát

Pénzcentrum2024. augusztus 4. 13:33

A párizsi olimpián ötödik Hámori Lucát a bronzéremért járó pénzjutalommal díjazza a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ).

A MÖSZ vasárnap a közösségi oldalán közölte: Hámori pontszerzésért járó pénzjutalmát kiegészíti, így a kőszegiek sportolója a bronzéremért járó összeget kapja meg. Mint arról írtunk, ez a 2024-es párizsi olimpia esetében 31 millió forint, azaz a 4. helyezésért járó 23 millió forinthoz 8 milliót csap még hozzá a szövetség.

A 66 kilós Hámori, a szombati negyeddöntőben egyhangú pontozással kapott ki a szereplésével botrányt keltő algériai Iman Heliftól, akit a tavalyi világbajnokságról túl magas tesztoszteronszintje miatt kizártak, a nemzetközi szövetség elnökének szavai szerint pedig a férfiakra jellemző XY kromoszómával rendelkezik. Hámori amúgy nagyon sportszerűen úgy nyilatkozott, hogy nem csalódott a történtek miatt és Helif helyzetével kapcsolatban kiemelte, hogy "erről az egészről nem ő tehet".

Loading...

A Párizsban két meccsen is győztes Hámori mellett még egy magyar ökölvívó, Kovács Richárd (63,5 kg) lett ötödik a francia fővárosban, míg a 80 kilós Akilov Pylyp az első, nyolcaddöntős összecsapásán vereséget szenvedett. Magyar Ökölvívó Szakszövetség friss Facebook-bejegyzését itt nézheted meg:

Loading...

Fotó: Illyés Tibor, MTI/MTVA

Címkék:
olimpia, járadék, párizs, olimpikon, olimpia2024, Párizs2024,