Így veheted meg a Sziget hetijegyet most féláron: teljesen legális, százával vannak eladó bérletek

Így veheted meg a Sziget hetijegyet most féláron: teljesen legális, százával vannak eladó bérletek

Pénzcentrum2024. augusztus 3. 12:04

Akár féláron is lehet Sziget-bérletet vásárolni a másodpiacról, ugyanis a legnagyobb nemzetközi jegyeladós oldalon jelenleg kb. 75 ezer forintért kínálják a most hivatalosan 155 ezer forintba kerülő belépőket. A napijegyek esetében nem nagyon lehet spórolni, kb. eredeti áron mennek a Ticketswap-en is. Mint a Sziget sajtóosztályától megtudtuk, ők is figyelemmel követik a portálon történt tranzakciókat, sőt, partneri kapcsolatban is állnak velük. Hozzátették, ott is teljesen biztonságos a jegyvásárlás, egyébként pedig a hamisítás, belépő-sokszorosítás ma már nem jellemző - és a csaló jegyeket azonnal kidobja a rendszerük.

2024. augusztus 7-én, szerdán startol el az idei Sziget fesztivál, és augusztus 12-én, hétfőn ér véget a bulisorozat a Hajógyári-szigeten. Az elővételes hetijegyek jelenleg 154 900 forintért kaphatók, a napijegyek ára pedig 38 500 forint.

Aki sokallja ezeket az árakat, de ki szeretne menni a fesztiválra, annak kézenfekvő lehet a másodpiacról beszerezni a belépőt - jellemzően olyanoktól, akik még a korábbi értékesítési szakaszokban, olcsóbban jutottak hozzá, és a mostaninál kedvezőbb áron válnának meg tőle. A legnagyobb ilyen jegyeladós portálon, a Ticketswap-pen most 75 ezer forint körül lehet egy teljesárú Sziget-bérletet megvenni, a napijegyeket viszont jobbára annyiért adják, mint a hivatalos oldalon, vagy még annál is valamivel többért - úgyhogy aki csak mondjuk szerdán nézné meg Kylie Minogue koncertjét, az nagyon nem tud spórolni.

A nemzetközi jegyportálon zajló tranzakciókat a fesztivál szervezői is figyelik - mint azt a Pénzcentrum most megtudta a sajtóosztálytól.

Természetesen a másodpiaci jegyeladásokra nem lehet teljes rálátásunk, azt azonban tapasztaljuk, hogy az illegális jegyeladásokból adódó problémák jelentősen minimalizálódtak az elmúlt évek során és a jegyüzérek is eltűntek a bejárattól. Köszönhető ez annak is, hogy a Ticketswap rendszerén keresztül, ami egy legális másodpiaci platform, biztonságosan lehet üzletet kötni. A Ticketswap limitálja az ár felső határát, ellenőrzi a jegy és az eladó hitelességét

- közölték. Mint kiderült a Szigetnek partneri kapcsolata van a Ticketswap-pal, melynek SecureSwap rendszere lehetővé teszi, hogy értesítést kapjanak minden, a fesztivált érintő tranzakcióról és az így vásárolt jegyet a Sziget egy új kóddal látja el.

Arra a kérdésünkre, hogy egyébként mennyire jellemző, hogy a fesztiválózók a bejáratnál veszik meg a jegyüket, a Sziget azt közölte, úgy látják, általában a vásárlók egyre tudatosabbak, a jegyeket webshop-on keresztül vásárolják meg, a helyszíni eladás minimális, kivéve az úgynevezett Night Ticket by Revolut jegytípust, ami esténként 11-től féláron enged bejutást a fesztiválra.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Korábban feltűntek a piacon hamisított vagy sokszorosított voucherek, ezeket azonban a rendszerünk azonnal kidobja és az esetek javarészt a rendőrségen végződtek, de ma már az ilyen, problémás jegyek szinte a nullára redukálódtak és a helyszíni jegyüzérek is szinte teljesen eltűntek

- tette hozzá a sajtóosztály.

Címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA

Címkék:
fesztivál, sziget, belépő, szórakozás, jegyek, sziget fesztivál, sziget jegyárak,