Olimpia 2024 Párizs: Sebestyén Dalma nem jutott tovább 200 méteres vegyesúszásban

Pénzcentrum/MTI2024. augusztus 2. 12:12

Sebestyén Dalma nem jutott tovább 200 méter vegyesen pénteken, a párizsi olimpia úszóversenyeinek hetedik napján. A győriek 22 éves versenyzője a 18. nevezési idővel (2:10.87) érkezett a francia fővárosba, az olimpiai bajnokoktól hemzsegő mezőnyben azonban nem volt esélye a továbbjutásra, futamában csak nyolcadikként zárt 2:15.16 perccel, amivel összesítésben a 25. lett.

"Nem történt semmi, egyszerűen lemaradtam az elejétől. Próbáltam a magam versenyét úszni, a technikai elemeket jól meg is tudtam csinálni, de a sebesség egyáltalán nem volt meg. Nagyon sajnálom, mert a befektetett munkát nem tükrözi az időeredmény. Ami miatt biztosan különleges marad ez az olimpia, hogy a családom itt szurkolt a helyszínen, de magamnak és nekik is jobb időt szerettem volna" - nyilatkozta az MTI-nek Sebestyén. Mindez azt jelenti, hogy az olimpiák történetében első alkalommal nem lesz magyar döntős az ötkarikás programban 1964 óta szereplő vegyesúszó számok egyikében sem.

A Sebestyénnel azonos futamban szerepelt szlovák Tamara Potocka rosszul lett az úszása után, s hordágyon, oxigénmaszkkal az arcán vitte el az egészségügyi csapat.

Címlapkép: Kovács Tamás, MTI/MTVA

Címkék:
olimpia, sport, párizs, szórakozás, sportrendezvény, olimpikon, olimpia2024, Párizs2024,