A magyar vívók elkapták a fonalat a mai napon, Japán ellen is győzelmet várnak

Pénzcentrum2024. augusztus 2. 18:10

Siklósi Gergely a tökéletes taktika betartásával magyarázta a férfi párbajtőrcsapatnak az olimpiai elődöntőben a franciák felett aratott váratlanul fölényes, 45-30-as sikerét.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a magyar párbajtőrvívó csapat előbb magabiztos verte Kazahsztánt, majd parádés játékkal a házigazda franciákat is kiejtették. Így még ma Japánnal mérkőzhetnek a döntőben.

Közvetlenül a vívók mérkőzése után Boczkó Gábor szövetségi kapitány azt mondta az MTI-nek, az volt a taktika, hogy tusról tusra elhallgattassák az óriási lelkesedéssel szurkoló hazai publikumot, míg sikertelen egyéni szereplése után a csapat második meccsén is remeklő Koch Máté arról beszélt, hogy az életéért küzdött a franciák ellen, akikkel egyébként nem igazán szeret vívni.

"Nem a franciák a kedvenc ellenfeleim, de most minden magyar embert, aki otthon szurkolt nekünk, éreztem a hátam mögött és ez segített engem abban, hogy Borelt és ezeket a nagyon nagy vívókat le tudtam győzni" - mondta az imponálóan sima győzelem után Koch Máté. - "Még hihetetlen számomra, hogy a franciák ellen lehoztam egy mérkőzést veretlenül."

A tavalyi világbajnokság egyéni győztese a japánok elleni fináléval kapcsolatban annak a reményének adott hangot, hogy a csapat megőrzi estig a lendületét.

"Nagyon remélem, hogy a nagy pihenő nem fog minket megtörni és ugyanilyen lendülettel megyünk a döntőbe. A japánokkal kerülünk szembe, Heidenheimben, amikor kijutottunk az olimpiára, legyőztük őket, remélem, most is így lesz." - mondta.

Siklósi Gergely a siker kulcsának a taktika betartását nevezte.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

"Elkaptuk a fonalat a mai napon. A franciák ellen Tibinek köszönhető a kezdés, de igazából megvalósult az a taktika, amit megbeszéltünk a mérkőzés előtt. Ismertük az ellenfelet, és azt tudom mondani, hogy olvastuk őket, ezért látszik ilyen simának, de egyébként nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl" - nyilatkozott a BHSE 2019-es vb-győztese.

A vasárnap negyedik helyezett Andrásfi Tibornak a japánok elleni fináléban lehetősége lesz revánsot venni az egyéni elődöntőben a későbbi győztes Kano Kokitól elszenvedett hosszabbításos vereségért, és mint mondta, nagyon bízik a sikerben.

"Nagyon remélem, hogy nem fog másodszor is szólni a japán himnusz férfi párbajtőrben. Azt gondolom, hogy fent kell tartanunk ezt a lendületet, ezt a formát és akkor a japánokat is meg tudjuk lepni itt a döntőben" - mondta a BVSC vívója.

Címkék:
sport, verseny, magyarok, győzelem, vívás, olimpia2024, Párizs2024,