Párizs 2024: döntőben a magyar lányok, Zombori azonban visszalépett

MTI2024. augusztus 1. 13:15

A Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna összeállítású 4x200 méteres női gyorsváltó a második idővel jutott döntőbe csütörtökön, a párizsi olimpia úszóversenyeinek hatodik napján.

A staféta a kilencedik idővel (7:54.65) érkezett a francia fővárosba. A második előfutamban az ausztrálok mögött gyakorlatilag végig a második helyen haladtak a magyarok, akik 7:52.25 perces idővel összesítésben is másodikok lettek. A szám döntőjét 22.03-kor rendezik.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint nem indult el számában Zombori Gábor, a 21 éves úszó betegség miatt lépett vissza a számtól. Zombori vasárnap 14. volt 400 méter vegyesen, ezt követően azt mondta, hogy a júniusi, belgrádi Európa-bajnokságon volt csúcsformában, ezt pedig nem sikerült egy hónappal később is hoznia, ezért nem vár sokat a folytatásban.

Mindez azt jelenti, hogy az olimpiák történetében első alkalommal nem lesz magyar döntős valamelyik vegyesúszó számban, melyeket 1964 óta rendeznek meg az ötkarikás játékokon.

címlapi kép: Szilágyi Anna, MTI/MTVA

Címkék:
olimpia, magyarország, verseny, úszás, magyar, magyarok, szórakozás, olimpia2024, Párizs2024,