2025-ben megújul a Szerencsejáték Zrt. hűségprogramja: rengeteg játékost érint

Nagy Bálint2024. július 31. 05:55

Az európai nemzeti lottótársaságok közül nagyon kevésnek olyan széles a termékportfóliója, mint a miénk, kevés állami szerencsejátékszervező rendelkezik például sportfogadási választékkal is - mondja Bánhegyi Zsófia. A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója szerint ez az összetett termékpaletta kereskedelmi szempontból is kihívás, amely innovációra sarrkalja a vállalatot. Bánhegyi Zsófiával a Szerencsejáték Zrt. termékfejlesztési stratégiájáról, közte a digitalizáció kérdéseiről, a felelős játékszervezési és az ezek során alkalmazott komplex marketing eszközrendszerről, továbbá generációs kihívásokról beszélgettünk. De természetesen szóba került az is, hogy mik a legújabb trendek az iparágban, és ennek fényében milyen termékfejlesztésekkel készülnek a közeljövőben.

Pénzcentrum: "2023 a rekordok éve volt akár az árbevételünket nézzük, akár a költségvetésbe fizetett közösségi hozzájárulásaink összegét" - nyilatkozta a Portfolionak adott interjújában Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója. Ez annak fényében különösen rendkívüli, hogy a kiskereskedelem erőteljes bezuhanását hozta a tavalyi, inflációval sújtott év. Minek tudható be ez az ellentétes hatás, hogy recesszióban erősödik a szerencsejátékok népszerűsége?

Bánhegyi Zsófia: Összetett a helyzet. Két eredőt látok, külön kell választanunk, ami a digitális térben történik, és amit a kiskereskedelemben látunk. Az utóbbival kezdeném. Európában azt tapasztaljuk, és Magyarországra ez hatványozottan jellemző, hogy a járványidőszak után a játékosok visszatértek a fizikai játékhoz, szeretik ezt a közösségi élményt, és ez némileg szembe megy a jelenleg tapasztalható általános kiskereskedelmi trendekkel. Idén a Szerencsejáték Zrt. lottózói hálózata 12 százalékos össznövekedést produkál.  Az elmúlt évben számos retail fejlesztést hajtottunk végre és kezdtünk meg, hogy középtávon is fenntarthatóvá tegyük a növekedést. A másik a digitális tér, ahol magyar specialitás, hogy tavaly a jogszabályalkotó kinyitotta az online sportfogadás piacát. Válaszként a növekvő versenyhelyzetre megújítottuk az online sportfogadási oldalunkat a Tippmixpro-t és a kapcsolódó kereskedelmi, felelős játékszervezési és marketing eszközrendszert. A hatóság hatékony blokkolást vezetett be az illegális szereplőkkel szemben,  így magyar fogadók tömege tért vissza a legális magyar szereplőkhöz, ahol magas szintű és felelősebb megközelítésű szolgáltatást találnak. Látva az aktív játékosszámot és újonnan regisztráltakat, remekül teljesít a Tippmixpro, kifejezetten örülünk neki, hogy a magyar fogadók elégedetten veszik igénybe a mi szolgáltatásainkat is. A digitális lottózás most a másik sztárunk, ahol hetente akár 130 ezren is játszanak velünk.  

A sportfogadás mellett a legtöbb szegmens is erőteljesen növekedett a tavalyi évben: a sorsjegyeknél a növekedési ütem 14 százalékos, míg a számsorsjátékoknál pedig 15 százalékos volt 2023-ban. Ha egyénre vetítve nézzük, hogyan alakult a kosárérték, milyen trendet rajzol az elmúlt 5 év viszonylatában?

A magyarok szeretik a lottójátékokat és a sorsjegyeket, az Ötöslottó 67 év után is töretlen népszerűségnek örvend, rendre kétszámjegyű növekedést produkál évről-évre. Az Európai Lottótársaságok Szövetsége által készített riport alapján a számsorsjáték szegmensben évek óta túlnőjük az átlagos éves bővülést, amely máshol inkább stagnál vagy enyhén emelkedik. A lottóvásárlók kosárértéke nőtt az elmúlt években játékosonként, amely például az enyhe áremelkedésnek is köszönhető, a sportfogadások átlagösszege játékosonként magasabb, azonban ez egy globális trend.  Több nemzetközi tanulmány azt mondja, hogy a következő 10 évben a sportfogadási szegmens robbanása, a szabályozott piacok nemzetközi elterjedése miatt az egész világon egyre nagyobb lesz az érdeklődés a sportfogadás iránt, ahol játékosi kosárérték növekedést is prognosztizálnak.

A 2023-as számok azt mutatták, hogy csak a sportfogadás 23 százalékkal nőtt az előző évi volumenhez képest. Mire számítanak idén, várhatóan meddig tud még emelkedni ennek a szegmensnek a népszerűsége, kiugró lehet-e a 2024-es év a labdarúgó-Európa-bajnokság, illetve a Nyári Olimpiai Játékok miatt?

Minden rekordunk megdőlt az idei futball EB alatt a német-magyar meccs hetén és napján, de az össznövekedés nem csak az EB hatása, hanem egész évben egy kiegyensúlyozott növekedést tapasztalunk mind a lottózói hálózatban, mind online. A terveinket jelenleg meghaladjuk ezen a területen, és arra kifejezetten büszkék vagyunk, hogy a lottózói sportfogadók továbbra is betérnek hálózatunkba az erősödő digitális verseny elszívó ereje ellenére is. Itt fontos új eszközünk a lottózói Játékoskártya program, amellyel biztonságosabb, felelős, személyre szabott szolgáltatást tudunk nyújtani azonosított játékosaink számára. Érdekesség, hogy a nagy nemzetközi sportesemények az elmúlt években már kisebb kiugrást eredményeznek a forgalomban, egyenletesebb a növekedés üteme. Elsősorban a nagy futballbajnokságok eredményeképpen, és itt kiemelném a Bajnokok Ligáját, aminek a döntője az egyik legnézettebb sportesemény lett a világon. Illetve erőteljesen tör előre egy nagyon izgalmas szegmens, az e-sport, amit mi 2020-ban vezettünk be, hiszen világszinten is egy fényes jövőt mutat.

A sportfogadás előretörése hogyan hat a teljes termékportfólióra? Régen az Ötöslottó volt a zászlóshajó.

Már nem az Ötöslottó az, bár a legismertebb és legkedveltebb márkánk a mai napig. Izgalmas, hogy az európai nemzeti lottótársaságok közül nagyon kevésnek olyan széles a termékportfóliója, mint a miénk, kevés állami szerencsejátékszervező rendelkezik sportfogadási választékkal. Kereskedelmi szempontból is kihívás, hiszen speciális, a másik kettőtől, a számsorsjátékoktól és sorsjegyektől eltérő célcsoporttal és igényekkel rendelkező fogadási szegmenst kezelünk a Tippmixnél.  Az online sportfogadás előretörése minden kontinenst elért, itt Európa előrébb járt, az USÁ-ban 2018-ban indult meg igazán a folyamat, most már közel 40 államban vezették be, de Afrikában, Dél-Amerikában is most tör előre a szabályozott piaci formája.

Érezzük a hatását: nálunk is a futball dominál, közel fele a fogadási árbevételnek, és ezt a tenisz, kosárlabda és az e-sport követi. Érdekesség, hogy Európában a második legnagyobb szegmens a lóversenyfogadási piac a futballt követően.

E-sport? A potenciális játékosok mennyire követik ezeket az eseményeket?

Ha 2020 előtt megkérdezte volna, hogy ki követi az e-sport-közvetítéseket, ismeri a játékok részleteit, a Tippmix fogadók közül kevesen válaszoltak volna igennel. Az egyik legjelentősebb iparági trendet, a „Power of Live”, a streamek és az élő közvetítések jelentőségét saját weboldalunkon, applikációnkban, lottózóinkban emelném ki, hiszen, ha a fogadóink tudnak követni eseményeket, szívesen fogadnak rá. Itt kevésbé az számít, hogy melyik a személyes kedvenc sportja, hanem hogy mennyire érti, és mennyire tudja élőben követni a szabályokat, mennyi fogadási piacot kínálunk. Erre a legjobb példa a covid volt, amikor a nagy élő sportesemények megszűntek, és a magyar fogadók kevésbé ismert bajnokságokra, nicaraguai futballra fogadtak, meg ukrán teniszre, illetve e-sportbajnokságokra, mivel ezekről tudtunk élő közvetítést nyújtani auditált adatokkal. Így tudtuk akkor mérsékelni a fogadási szegmensünk csökkenését, biztosítani a fogadás élményét játékosainknak annak ellenére, hogy átmenetileg nem volt Bundesliga vagy Premier League. A streaming területén éppen ezért további fejlesztéseken dolgozunk jelenleg.

Maradjunk még a "sportnál". Felmérések mutatják, hogy egyre többen játszanak e-sportokat, egyre többen néznek e-sport közvetítéseket, és egyre többen fogadnak is ezekre a bajnokságokra. Egyes előrejelzések szerint a következő 10 évben ennek az ágazatnak van a legnagyobb növekedési potenciálja, megelőzve ezzel még a futballt is. Mennyire játszik szerepet mindez a Szerencsejáték Zrt. jövőbeni termékfejlesztéseiben?

2020-ban úgy érkezett meg a covid Magyarországra, hogy a Szerencsejáték Zrt. fogadási portfóliójában nem volt benne az e-sport. Akkor a globális piacokon akadt olyan szolgáltató, ahol többszörösére nőtt az e-sport-fogadások forgalma, hiszen az volt elérhető. A vállalatunk ekkor 3 hónap alatt vezette be, gyorsított ütemben. Mára azt mondhatjuk, hogy ez kiváló lépés volt, rendkívül sikeres, még a földi kiskereskedelmi fogadásban is a 6. helyen áll a 60 kínált sportág közül, online pedig a negyedik.

Magyarországon viszont némileg szembe mennek a trendek a nemzetközi tapasztalatokkal, itthon nem a stratégiai játékok, mint pl. a Dota2, League of Legends dominálnak, hanem a szimulációs sportok, a FIFA és NBA2K, ahol fogadóink egyelőre jobban értik a szabályokat.

Marketing és kereskedelemi stratégiánk az, hogy utolérjük a külföldi trendeket, és jobban elérjünk ahhoz a felnőtt gamer célcsoportokhoz, akiknél a stratégiai játékok a népszerűek, és esetleg most adott játékon belül fogadnak más formában. De már most látszik, hogy a magyar fogadók nagyon jól fogadták, a hagyományos sportfogadók beemelik a kosarukba mind a lottózókban, mint a digitális térben. Vannak nemzetközi tanulmányok, amelyek alapján a következő 10 évben az európai sportfogadás piacának az egyik legfőbb növekedési motorja az e-sport lesz. Ez mind a marketing, mind a kereskedelmi, mind a termékfejlesztési stratégiánkban kiemelt fókuszt kap.

Hogyan lehet megszólítani a fiatalabb generációkat?

A legfontosabb irányelvünk, hogy a 18 éven aluli korosztályt védjük, Magyarország egyik legszigorúbb reklámetikai kódexével rendelkezünk, amelynek további szigorítását tervezzük idén lekövetve az influenszer- marketing és digitális trendekkel járó veszélyeket. Egyedüliként vállaltuk az összes hazai nagyvállalat közül 2020-tól, hogy az ÖRT, az Önszabályozó Reklám Testület független szervezetként ellenőrzi saját kódexünk betartását a mindennapokban. Ugyanakkor természetesen fontos a fiatalabb felnőtt korosztály elérése, hiszen piacunk egyes részén már évek óta versenyhelyzetben működünk. Nehéz őket megszólítani, mert médiafogyasztásuk már jelentősen eltér, illetve közel 50%-uk hirdetésblokkolót használ a digitális térben. E-sport esetén például a videójátékon belül hirdetünk, mi fejlesztettük le az első magyar megjelenést kétéve, és megjelenünk a Twitch social media platformon, a magyar e-sport-válogatott főszponzora vagyunk. Az e-sportfogadás hazai bevezetésénél nem használtuk a videójátékokra jellemző, sokszor harcias elemeket, mivel tiltja felelős megközelítésünk. A kreatív kampányunkban így például állig begombolt amazonokkal és fegyver nélküli karakterekkel operáltunk, az eredményeket tekintve sikeresen – ezt akár hívhatjuk különlegességnek is.

A Pénzcentrum által megrendezett "Retail Day 2024 - Powered by Pénzcentrum" konferencián említette, hogy "2024-ben megkerülhetetlen az automatizáció kérdése; a Szerencsejáték Zrt.-nél elsősorban a marketingben használják, melynek csúcsa a jövő év végén érkező hűségprogramjuk lesz." Mit lehet tudni a hűségprogramról, milyen nemzetközi példákat vettek figyelembe a megalkotásakor?

Az elmúlt évben talán az egyik legfontosabb lépés volt, hogy egy 8 hónapos folyamatot követően megalkottunk egy integrált kereskedelmi stratégiát, ami most először a 34 éves Szerencsejáték Zrt. életében integráltan kezeli a digitális csatornákat és a földi hálózatunk fejlesztését és jövőképét. Az adatvezérelt és személyre szabott ügyfélkiszolgálást helyeztük mindkét csatornánál a középpontba. Ennek a lényege az, hogy nemcsak a hosszú távú üzleti értéket növeli, hanem a felelős megközelítésünket is. A regisztrált játékosbázis növekedésével, megfelelő adatvagyon és CRM stratégiával személyre szabott kiszolgálást tudunk nyújtani, amely újszerű megközelítés a lottótársaságok világában.

2022-ben évente 5 millió játékosunk látogatott el hálózatunkba, de semmit sem tudtunk róluk az anonim játék okán. 2024 évvégére közel 2 millió, lottózói játékos regisztrált Játékoskártya programunkba és igen magas arányuk, 82 százalékuk hozzájárul, hogy személyre szabottan, tudatos játékát elősegítve kommunikáljunk vele. Jövőre érkező új hűségprogramunk is erre a koncepcióra épül.

Különleges versenyképességünk, hogy a játékosprofilok alapján integráltan tudjuk megközelíteni mind a lottózókban, mind a digitálisan játszó fogadóinkat, hiszen nagyon sokan mind a két csatornán játszanak. A játékosutak jelentősen megváltoztak, és ezt fontos lekövetnünk. A hűségprogram a hosszú távú elköteleződés, márkaépítés, felelős játékszervezési képességünket helyezi előtérbe, jövő év végén indul. A Játékoskártya programunk átalakul egy robusztus hűségprogrammá, ami Magyarország egyik legnagyobb programja lesz, várhatóan közel 3 millió résztvevővel, hiszen az online és a fizikai tér összekapcsolódik. Ehhez kapcsolódik egy érkező szuperapplikáció, és elbúcsúzunk a plasztikkártyáktól.

A hűségprogramban kiemelt szerep jut majd tehát a játékoskártyáknak, amelyből terveik szerint év végéig már 2 millió darab lesz forgalomban. A játékoskártya viszont fizikai formában hamarosan megszűnik?

Ez jelenleg egy plasztikkártya, de idén már bevezettük a virtuális kártyát is, már mobilra is le lehet tölteni. De itt nem állunk meg, nagyon jó példák vannak erre Magyarországon is. Szeretnénk kiváltani ezt a nagy tömegű plasztikkártyát, de nem egyik pillanatról a másikra fogjuk ezt tenni. Nagyon sokan játszanak velünk az idősebb korosztályból, akik ragaszkodnak a plasztikkártyához, nem annyira foglalkoznak a mindennapokban a digitális térrel. Az ő igényeiket mindenképp figyelembe vesszük a kivezetés módjánál.

A versenypiacon egy hűségprogram, mint az egyik legnépszerűbb marketingeszköz célja egyértelműen az, hogy növelje a forgalmat, segítsen a vásárlói lojalitás kialakításában, a vevők megtartásában. Hogyan egyeztethető össze ez a profitorientált cél a felelősségteljes játékszervezés ismérveivel, hiszen a lojalitás ösztönzése növelheti a játékfüggőség kialakulásának kockázatát is az arra érzékeny vásárlóknál?

A regisztrált játékosszám növelése a lottózói hálózatban minden európai országban kiemelt felelős játékszervezési törekvés. Éppen ezért esetünkben a hűségprogram kiterjesztése némileg mást jelent, mint más iparágak szereplőinél Magyarországon. Az azonosított játékosok adatai alapján már most is képesek vagyunk játékosaink számára személyes üzenetekben eljuttatni a tudatos játékra ösztönző felhívásokat, amely a lottózói játékosok esetében ez több mint három évtizedig nem állt rendelkezésre. Ezt követi egy újabb fejlesztési szint a kereskedelmi stratégiai projekten belül, adattárház, prediktív modellek fejlesztésével és az AI segítségével.  Ennek keretén belül a játékosi viselkedés alapján állíthatunk be figyelmeztetési protokollokat számára egy meghatározott kommunikációs és beavatkozási gyakorlattal. Erre nagyon jó észak-európai példák vannak, ahonnan sok jó gyakorlatot vizsgálunk jelenleg.

A digitális átállás tehát egyre erősebb a szerencsejátékokat illetően is, amely az offline értékesítés tekintetében egyfajta kannibalizációt is jelent. Hogyan érinti mindez a cég retail hálózatát? Mennyire versenyképesek a kis lottózók az adatvezérelt digitális megoldásokkal szemben?

Ez a gondolat áll új kereskedelmi stratégiánk középpontjában is. Magyarország legnagyobb retail hálózatával rendelkezünk, közel 7400 értékesítési ponttal, amelynek biztos jövőképe többezer kkv partnerünk és 15.000 értékesítő munkáját érinti országszerte. Nem véletlen, hogy az elmúlt 15 év legrészletesebb hálózati elemzését végeztük el tavaly, hogy lássuk a beavatkozási pontokat és a fejlesztés irányait. Hogyan tehető versenyképesebbé a lottózói hálózat? Heterogén az értékesítőhely-portfóliónk, és azt látjuk, hogy egyes típusoknál még nagy lehetőség van további fejlődésre. Két kitörési pontot látunk, az első a digitalizáció és az adatvezérelt ügyfélkiszolgálás megjelenése a kiskereskedelemben is, a másik pedig, hogy a hálózati technológiát és ahogy a kereskedelmet szervezzük, ezt modernizáljuk.

Számos fejlesztésbe kezdtünk ennek érdekében a Játékoskártya programon túl. Többek között egy 3 éves jutalék- és ösztönzőpolitika-átalakítást indítottunk és intenzívebbé tettük a partneri kapcsolattartást, információátadást.

Ennek keretében megújítjuk partneri portálunkat több új retail funkcióval és egy támogató B2B applikációval, amely számos, jelenleg területi képviselői kollegáink által végzett ellenőrző tevékenységet kiválthat. Két évtizedet követően novemberben bevezetjük a miniterminálos értékesítést az elavult utánvétes eljárás helyett legkisebb 2000 sorsjegyértékesítő partnerünk számára, amelyet az idei év egyik legnagyobb kereskedelmi lépésének tartok, és kapcsolódik végre hozzá a Játékoskártya is. És mielőtt bárki azt mondaná, hogy a fiatalabb felnőtt generációk már nem járnak lottózókba, az adatok azt mutatják, hogy ez nincs így. A 18-29 éves korosztály a 2., aki leginkább ellátogat hozzánk, és szeretnénk nekik egy versenyképes játékosélményt nyújtani, ami természetesen felelősségteljes is egyben.

Hogyan fog a magasabb szintű játékosélmény megjelenni a fizikai hálózatban?

Ahogy már más retail hálózatokban is, minket is egyre jobban jellemez az omnicsatornás játékosút. A játékosok szeretik online elkezdeni a játékot, majd offline befejezni, egyre nagyobb ez a játékarány. A tippmix.hu oldalunkat, ami a „földi” fogadást segíti szelvény-összeállítási funkcióval, többen látogatják egy héten, mint az online sportfogadási oldalunkat. Ezért nemrég megújítottunk egy applikációt, ami kifejezetten a lottózói fogadást segíti elő, ez a Tippmix Radar. Játékosaink összeállítják a szelvényeiket, összeállított szelvényajánlókat kapnak, be is tudják olvasni a nyertes szelvényeket, rendkívül gyors eredményközlőt látnak. A felméréseink alapján a fogadóink akár több mint fele fog ezzel élni, ők már otthon vagy akár a buszon ülve összeállítják a fogadásaikat, de bejönnek a lottózókba, és ott teszik meg a tétjeiket. Az első pár hét eredménye rendkívül bíztató, közel 40 ezren töltötték már le az appot.  A fogadási élmény új szintre helyezését szolgálja a nemrég, nyugati mintára megnyílt zászlóshajó mintalottózónk is a MOM Parkban, amelyet terveink szerint több követhet országszerte.

A fizikai hálózat tehát, a digitalizáció ellenére, továbbra is meghatározó a Szerencsejáték Zrt. értékesítési modelljében. Érdekesség azonban, hogy a közölt adatok szerint továbbra is meghatározó a készpénzhasználat az értékesítésben. Mindeközben Magyarországon (összhangban az eurozónával), minden korosztályban az emberek több mint fele már kártyával fizet, és ez a szám rohamosan növekszik. Mit gondolnak, mi okozza a lassabb digitális átállást a szerencsejátékok tranzakciói esetében?

Jelenleg nagyjából 24 százalék a bankkártyás fizetés aránya a lottózói hálózatunkban, ugyanakkor ne felejtsük el, hogy árbevételünk közel 40%-a már digitálisan érkezik. A bankkártyás fizetés elősegítése a Szerencsejáték Zrt. célja is, hiszen lottózói játékosaink is elvárják. A megváltozott munkaképességű kollegáimat foglalkoztató karitatív hálózatban jövőre érkezik a gyorsítósávra tett fejlesztés, így onnantól már náluk is használható a bankkártya sorsjegyvásárlásra. Azt is néznünk kell, hogy a viszonteladói partner mennyire érdekelt a bankkártyás fizetés ajánlásában. Kereskedelmi oldalon nagy változást remélünk az AFR2.0 megérkezésétől, úgy gondoljuk, hogy ez egy áttörés lesz a mi életünkben is, mind az értékesítők, viszonteladók, mind a játékosok szempontjából, és nemcsak fizetésnél, hanem akár a nyereménykifizetésnél is, amely egy új elem. Dolgozunk azon, hogy az elsők között vezessük be ezt az újfajta megoldást.

Mennyire gyors jelenleg a nyereménykifizetés?

Ezt komoly fejlesztendő pontnak nevezném jelenleg. A játékélmény része nem csak maga a fogadás, kaparás, hanem a nyereményhez való hozzájutás folyamata is. Naponta közel 2 milliárd forint nyereményt fizetünk ki, fontos a könnyű igénylés, a gyors kifizetés, biztonságos utalás játékosaink számára. Kereskedelmi akciótervünk részeként megindítottuk a földi nyereményigénylés digitalizációját, amelynek eredményeképpen jövőre kiváltjuk az akár 40 perces papírkitöltést egy gyors pár perces digitális okmánybeolvasással és feldolgozással. Jelenleg a digitális lottózó játékosainkat is, egy bizonyos nyereményösszeg felett egy évtizedes gyakorlat alapján behívjuk a lottózókba fizikai nyereményigénylésre, ami érthetően nem nyújt nemzetközi színvonalú élményt, ezen is változtatni kívánunk.

Mekkora összegig működhet az, hogy egyáltalán ne legyen szükség személyes beazonosításra a nyereménykifizetésnél? Előfordulhat, hogy milliárdos lottónyereményt is teljesen érintkezésmentesen utalják ki a jövőben?

Idén sok év után felvittük az ellenőrzés nélkül kifizethető nyereményszintet 600 ezer forintra, amit azonnal, a helyszínen tud igényelni a játékos a kijelölt helyeken, és ki is fizetik számára. Partnereink részére pedig 2024-től bevezettük a nyereménykifizetési jutalékot is, hogy érdekeltebbé tegyük a kifizetés szolgáltatásában őket országszerte. 300 millió felett beszélünk arról a nagynyeremény szintről, amelynek igénylése a legkülönlegesebb, védett folyamatban zajlik, itt minden esetben elvárt a személyes megjelenés és beazonosítás, és természetesen csak utalással kapható meg a nyeremény. Ettől a protokolltól még a Covid időszak alatt sem tudtunk eltekinteni, és a jövőben sem tervezünk ezen változtatni. Feddhetetlen munkatársaim kísérik végig a teljes folyamatot, zárt rendszerben, rajtuk kívül senki nem ismeri a nyerteseket.

A szabályok nagyon szigorúak, és nekünk a legfontosabb a játékosi, lakossági bizalom megőrzése. Ha az egyszer sérül, az egész üzleti modellünk sérül hosszú távon.

Az idei évben is számos újdonsággal rukkoltak elő, ide sorolva például a legújabb számsorsjátékot, a Napi Mázlit. Mik a legújabb trendek az iparágban, amik hatnak a magyar piacra?

A felgyorsuló globális trendekre adandó válasz mindenképpen az alapja a stratégiának. Talán a legfontosabb hatást jelenleg a digitalizáció elterjedése jelenti. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenki az online játék felé fordult, hanem hogy digitális ügyfélélményt vár el a kiskereskedelemben is. Illetve a csatornák közt szeretné változtatni a játékosútját játék közben, mindezt gond nélkül, ugyanolyan magas színvonalon. Ami a mi stratégiánk alapja kereskedelmi szempontból, az az, hogy behozzuk a digitális lemaradásunkat a retail területén, és mind az applikációs, mind a termináltechnológiai trendek megérkezzenek a következő években. Ezekkel az értékesítőinknél a magas színvonalú kiszolgálást és a felelős megközelítést tovább erősítsük. A fiatalabb felnőtt generációk már máshogy szeretnek játszani, gyorsabb játékosélményre vágynak, ezt az igényt is le kell követnünk. A harmadik elsöprő trend a sportfogadás rendkívüli előretörése. A digitális térben pedig nem kisebb a feladatunk, mint hogy a legmagasabb nemzetközi színvonalon szolgáltassunk, hiszen játékosaink ismerik a globális szolgáltatók kínálatát.

Nagyon sokat beszélünk a sportfogadásról, de ne felejtsük el a digitális lottót és sorsjegyet se, amiről keveset beszélünk, de a jövő sikertermékei. Azt látjuk, hogy pár éven belül tiszta játékbevételben az utóbbi két termék akár megközelítheti az online sportfogadást. Itt is fejlesztésekre készülünk, pl. jövőre a szuperapplikációban megjelenik a digitális lottó és az e-sorsjegy.

Várható új számsorsjáték megjelenése is a következő években?

20 év után érkezett meg a napi számsorsjátékunk idén, jövőre az egyik legnépszerűbb magyar lottójátékunkat újítja meg termékfejlesztési területünk. Több terv is van az asztalon a következő 3 évre.

Fotók: Kaiser Ákos

 

Címkék:
lottó, nyeremény, szerencsejáték, sportfogadás, magyarország, kaparós sorsjegy, szerencse, e-sport, tippmixpro, szerencsejáték zrt,