Fillérekért kapható a strandbüfék luxusétele a Lidl-ben: egyetlen napig lesz csak a gigaakció

Biró Attila2024. július 30. 19:02

A hekktörzs 100 grammját 15 százalékos akcióval fogja adni a Lidl augusztus másodikán, így csak 280 forintot kell érte fizetni. A Balaton partján azonban a hal 100 grammját, igaz elkészítve, 800-900-1000 forinton mérik. A magas árkülönbségnek is megvan természetesen a maga oka: munkaerőköltség, bérlési díjak, engergiaárak, és persze a profit.

A hekktörzs 100 grammját 15 százalékos akcióval fogja adni a Lidl augusztus másodikán, pénteken a már bejáratott halpéntek keretein belül. A hekktörzs 100 grammja így 330 forint helyett 280 forintért lesz bezsákolható. Igaz, a bolt megjegyzi, hogy a termék változó kiszerelésben kapható, ám a kilós ár, mint mindig, irányadó: a termék kilója ezen a napon 2799 forintos áron lesz kapható.

A Balaton legendás büfés étele, aminek egyébként az ég világon semmi köze a tóhoz, azonban ennél jóval drágább a magyarok kedvenc üdülőhelyein.  Az ár, bár büféje válogatja 800-900-1000 forint körül mozog 10 dekánként, igaz persze, elkészítve. A különbség azonban így is háromszoros, ami azért nem kevés pénz.

Miért olyan drágák a balatoni strandbüfék?

A hekk legendáján, és az árazásán túl érdemes azért azt is megvizsgálni, hogy a mindenki számára meglehetősen drágának tartott balatoni büfék miért ilyen árakkal pörögnek. Nemrég a Pénzcentrumon számoltunk be a büfék másik nagy kedvencének, a lángos árának, és annak drágulásának okairól. Ha ezt megértjük/megvizsgáljuk, akkor az elv egyszerűen átültethető a hekkre, de még a mézédes főtt kukoricára is.

Akkor azt írtuk, hogy a tévés szakács Bede Róbert szerint kb. 500 forintnyi anyagköltségből megvan egy lángos, ha azt otthon, magunknak sütjük ki. Mára azonban a Balatonparton egyes helyeken akár 2-3 ezer forintot is elkérnek egy lángosért… miért van ez? Egy legendás balatoni vendéglátós szerint ennek azért megvannak a maga okai. Videójában arról beszélt, hogy

egy balatoni büfés örül, ha 20-25 ezer forintért talál egy napra nemhogy egy szakácsot, hanem egy konyhai kisegítőt is akár. Menjetek el bármelyik büfébe, még a legkisebbekben is ott áll 3-4 dolgozó. Számoljatok a vállalkozó fejével: ha esik az eső, akkor is ott "áll" százezer forint a pultban naponta. Szerinted hány lángost kell ahhoz eladni, hogy egyáltalán kijöjjön nullára? Plusz még számold bele azt a több millió forintos bérleti díjat, amit általában az egész évre fizet, hiába jellemzően csak nyáron használja a büfét.

És akkor persze mindezeken felül ott van a vállalkozó profitja, amiért egyáltalán csinálja az egészet. Az okok tehát mára ismertek, mindenki eldöntheti maga, hogy mit és hol fogyaszt, nincs senki rákényszerítve a drága lángosra vagy a hekkre, ahogy a balatoni vagy a horvátországi nyaralásra sem. A büfés videója azonban tanulságos résszel zárul, ami talán mindkét irányból jól megvilágítja azt a furcsaságot, ami valójában a Balatonnál zajlik. A történet szerint

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

egy zamárdi pizzéria olasz tulaja nem csak Magyarországon, hanem szerte az EU-ban hirdette a nyári munkalehetőséget, és Olaszországból hamarabb talált egy srácot, mint itt, Magyarországon. De hallottam olyat is, hogy valaki hiába költözött ki már majdnem húsz éve Ausztriába, nyárra mindig hazajön vendéglátózni, mert elképesztő összegeket lehet egy nyáron megkeresni.

Hát, így állunk jelen pillanatban lángosostul, hekkesestül, Balatonostul. Ha viszont érdekel a többi bolt 31. heti akciója is, akkor mindenképp látogass el a Pénzcentrum Akciós oldalára, és keresd meg a legjobb árakat!

Te mit gondolsz az önkiszolgáló kasszákról?

A Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös kutatása arra keresi a választ, hogy Olvasóink hogyan és miként használják az önkiszolgáló kasszákat, milyen véleményük van az önkiszolgáló kasszákról, milyen előnyeit és hátrányait látják használatuknak. Fontos kiemelni, hogy a válaszadás önkéntes és név nélküli, semmilyen visszakeresési lehetőséget nem tartalmaz, mentes mindenféle gazdasági és politikai szándéktól. A kutatás eredményeiről a Pénzcentrum felületén fogunk beszámolni. Kérdőívünk - jelen oldalt is beleértve - összesen 3 oldalból áll. Válaszait az utolsó oldalon a "Küldés" gombra kattintva rögzítheti. Kérünk, hogy töltsd ki a kérdőívet!

Címkék:
vásárlás, Balaton, lidl, akciók, hekk, akciós, lidl áruházak,