Rendkívüli siker az olimpián: három érmet zsebeltek be a magyarok, erre kevesen számítottak a fiatal lányoktól

Pénzcentrum2024. július 29. 14:03

A hollandiai Veldhovenben pénteken ért véget a 2024-es Európai Lány Informatikai Diákolimpia, az EGOI, amelyről a magyar diákok két ezüst-, egy bronzéremmel és egy dicsérettel tértek haza. A negyedik alkalommal megrendezett diákolimpia célja, hogy bátorítsa a női tehetségeket az informatikai pályán, hiszen mind világszerte, mind itthon a szükségesnél kevesebb nő dolgozik informatikusként. A versenyzők sikereit, valamint a női példaképeket látva pedig több lány kaphat kedvet ehhez a pályához.

Idén a hollandiai Veldhovenben került megrendezésre július 21-27. között az EGOI (European Girls’ Olympiad in Informatics), ahova a világ 57 országából, minden földrészről érkeztek diákolimpikonok. Az EGOI-n - a többi informatikai diákolimpiához hasonlóan - versenyprogramozási feladatokat kell megoldaniuk a versenyzőknek, először kreatívan az algoritmust kitalálva, majd azt kódolva.

A 2024-es EGOI-n a négyfős magyar delegációból ketten, Keresztély Zsófia, a budapesti Szent István Gimnázium diákja és Nagy Korina, a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium diákja is ezüstérmet szereztek. Horváth Dóra, a Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium diákja bronzéremmel tért haza, Nguyen Kim Dorka, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja pedig a verseny  közel kétszáz versenyzője közül a második napi eredményéért dicséretet kapott. A helyezettek teljes rangsorát ezen az oldalon lehet megtekinteni.

Az EGOI szervezőinek célja, hogy a verseny révén elősegítse a lányok részvételét az informatika területén azáltal, hogy platformot biztosít számukra a nemzetközi szintű versenyzéshez, valamint lehetőséget ad arra, hogy női példaképekkel ismerkedjenek meg. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy továbbra is él az a téves sztereotípia, miszerint a számítástechnika férfias szakma, emiatt sok lány még csak nem is fontolgatja ezt a területet, hiába van meg a tehetségük hozzá.

A diákok a Neumann Társaság tehetséggondozási programjának keretében készültek fel a versenyre, az ELTE Informatikai Karával szoros közreműködésben, a Nemzeti Tehetség Program és a Belügyminisztérium támogatásával.

Erdősné dr. Németh Ágnes (a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke) és dr. Németh Zsolt (ELTE IK) vezetésével vettek részt az EGOI-n.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az esemény nemcsak versenyzés, hanem lehetőség a kapcsolatteremtésre. Az idei versenyen részt vevő lányok megfogalmazták, hogy a legnagyobb felismerésük az volt, hogy a világ minden táján ugyanazokkal a problémákkal küzdünk és ugyanazoknak a dolgoknak örülünk, azaz sokkal több az egyezőség, mint a különbség az egyes földrészekről érkezők közt. Az EGOI lehetőséget ad a jógyakorlatok cseréjére, a tapasztalatok megosztására és a női példaképek megismerésére is

- kommentálta az idei eredményeket Erdősné dr. Németh Ágnes.

Címkék:
olimpia, oktatás, gimnázium, verseny, elte, diákok, szórakozás,