11 ezren teljesítették a Balaton-átúszást: több mint 1100 hazai településről és 51 országból vettek részt

Pénzcentrum2024. július 21. 16:45

A tavalyinál is többen, 11 ezren vettek részt a 42. Lidl Balaton-átúszáson vasárnap Révfülöp és Balatonboglár között. A szombati rossz idő miatt egy nappal elhalasztották a rajtot, vasárnap kora reggel tökéletes körülmények fogadták az indulókat, később azonban megélénkült a szél, ami fokozott figyelmet követelt meg az úszóktól és a szervezőktől is. Dél körül nagyjából egy órára a rajtot is fel kellett függeszteni, a legfontosabb szempont a biztonság volt! Profi versenyzők is rajthoz álltak, de szokás szerint nagy többségben voltak a szabadidő-sportolók, akik nem az órával vagy egymással versengtek, hanem fő céljuk az volt, hogy felejthetetlen élménnyel gazdagodjanak. 

Kellemes 26-27 fokos víz, gyenge szél és napsütés – a szombati rossz időnek nyoma sem volt vasárnap kora reggel Révfülöpön, kiváló körülmények között rajtolt a 2024-es Balaton-átúszás. Később azonban a vártnál jobban megélénkült a délnyugati szél, felerősödött a hullámzás, emiatt biztonsági okokból egy időre a rajtot is leállították, de a kényszerszünet után folytatódhatott az esemény. A Balaton-átúszás közben mindig a biztonság a legfontosabb szempont, ezúttal is így történt!

A résztvevők a mintegy 150 vitorláshajó segítségével kialakított úszófolyosón tempózhattak a déli part felé, aki elfáradt, megkapaszkodhatott, vagy akár ki is mászhatott pihenni. A 150 vitorlás mellett három kórházhajó, motorcsónakok, valamint orvosok, egészségügyi szakemberek, vízimentők, vízirendőrök és több száz szervező óvta a Balaton-átúszás résztvevőinek biztonságát.

Az indulók három erőpróba közül választhattak: a legtöbben a klasszikus, 5,2 kilométeres távot teljesítették, vagyis Révfülöpről indulva úsztak át Balatonboglárra. Akik ezt még soknak gondolták, a 2,6 kilométeres féltávra neveztek. Az úszás mellett évről-évre egyre többen jelentkeznek a Balaton-áthúzásra is, ők SUP-on teljesítették az északi és déli part közötti 5200 métert.

Elsőként, reggel hétkor, profi sportolók, a junior nyíltvízi úszó válogatott egy csoportja ugrott a vízbe Révfülöpön, közülük először a veszprémi Barabás Imre, valamint a pécsi Hartmann Máté érte el a déli partot, másodpercre azonos, 1 óra 1 perc 54 másodperces eredménnyel. A hölgyeknél Juhász Janka kétszeres magyar bajnok úszó nyert, neki 1 óra 4 perc és 15 másodperc kellett ahhoz, hogy átússza a Balatont. A mezőny nagy részét azonban – ahogy 1979 óta, a Balaton-átúszás 45 éves történetében mindig – a szabadidő-sportolók alkották, akik nem az órával és nem is a többiekkel versenyeztek, hanem az élmény kedvéért vállalták a kihívást az egész Európában egyedülállónak számító eseményen. 

Több mint 1100 hazai településről és 51 országból érkeztek résztvevők. Sokan közülük azt mondták a rajtnál, hogy idén indulnak először. Akadt olyan hölgy is, aki legutóbb 1986-ban úszott, és saját magának akarta bizonyítani, hogy 38 év kihagyás után ismét képes rá. Nem hiányozhatott a mezőnyből Gurbán Béla, az a 70 éves budakeszi nyugdíjas sem, aki 1979 óta egyetlen Balaton-átúszást sem hagyott ki, idén tehát 42. alkalommal teljesítette az 5,2 kilométert. Úszott Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős államtitkár, Kapu Tibor, a Hunor Programban kiválasztott űrhajós és Járai Máté színész is. Czene Gábor paratriatlonos egymás után háromszor teljesítette a távot, így összesen több mint 15 kilométert úszott.

A Mezőkövesdről származó Bajzáth László matyó népviseletben úszta át a Balatont, ami – saját bevallása szerint – még mindig kisebb őrültség, mint amit néhány éve csinált, akkor ugyanis 45 kilogrammos tűzoltó felszereléssel teljesítette a távot. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is részt vett az eseményen a Magyar Honvédség katonáiból, honvédelmi alkalmazottjaiból és családtagjaikból álló Úszó Erőd mintegy 400 tagja. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A résztvevők között többségben voltak a férfiak (60-40%), a féltávú úszásra viszont több hölgy (53%) nevezett. A legidősebb induló egy 84 éves úr volt, miközben csaknem minden tizedik úszó 18 évesnél fiatalabb, köztük sok általános iskolás gyerek. 1979 összesen már több mint 235 ezren úszták át a Balatont.

„Sokszor mondjuk, hogy ez egy legyőzhető kihívás, tulajdonképpen kortól, nemtől, testalkattól függetlenül bárki képes lehet rá. Örülünk, hogy olyanok is rengetegen voltak a 42. Lidl Balaton-átúszás mezőnyében, akik életükben először próbálkoztak. Bízom benne, hogy ők is és a rutinos úszók is felejthetetlen élményekkel gazdagodtak. Bent tempózni a Balaton közepén, körbe nézni, gyönyörködni a panorámában, majd folytatni az úszást, az maga a csoda” – mondta Kocsis Árpád a szervező, Budapest Sportiroda ügyvezetője. 

A 42. Lidl Balaton-átúszást élőben is lehetett követni a www.facebook.com/balatonatuszas oldalon. A közvetítés segítségével még többen láthatták, mekkora élmény célba érni. A szervező Budapest Sportiroda nem titkolt célja volt, hogy a közvetítés hatására a jövőben még többen vegyenek részt a szabadidős-sporteseményeken és kedvet kapjanak a rendszeres testmozgáshoz. 

Címlapkép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA

Címkék:
Balaton, sport, verseny, úszás, vasárnap, rendezvény,