Baleset a Nemzetiben: kitálalt Vidnyánszky Attila, így áll Szász Júlia kártérítési ügye

Pénzcentrum2024. július 9. 09:40

A Nemzeti Színház igazgatója szerint van olyan tétel, amit Szász Júlia fel sem vett a kártérítésből, ezért nem érti, miért megy még a vita az összegeken.

Mindkét megsérült színésznek, Horváth Lajos Ottónak és Szász Júliának is több millió forintot fizettek ki eddig, emellett felajánlásokat tettek további kártérítési összegekre - ezt mondta a Nemzeti Színház igazgatója arról, hogy az elmúlt napokban üzengetés indult a kártérítések mértékéről.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a direktor elmondta, hogy Szász Júlia nem vette fel a másfél millió forintos kártérítési előleget, amit a másik, tavalyi Rómeó és Júlia-előadáson megsérült színész, Horbáth Lajos Ottó igen. Épp ezért nem érti, hogy ezt Szász Júlia miért nem említette ezt meg a hétvégi posztjában. A színésznő tételesen összeszedte, hogy milyen összegeket kapott meg a színháztól, Vidnyánszky ugyanis azt állította, hogy összesen több mint 5 millió forintot már átutalt vagy utaltatott nekik a teátrum.

A két színész tavalyi balesetéről a Pénzcentrum sok alkalommal írt, ezeket az anyagokat itt olvashatod el újra:

Címkék:
baleset, millió, szórakozás, igazgató, színésznő, színház, nemzeti színház, vidnyánszky attila,