A médiatanács ismét lecsapott Balázsékra: vaskos pénzbüntetést kap a szolgáltató

Pénzcentrum2024. július 4. 13:31

Figyelmeztetésben részesítette a román társhatóság a médiatanács jelzése nyomán a TV2 Comedyt a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt. Keddi ülésén a médiatanács közigazgatási hatósági eljárást indított a Radio Plus Kft.-vel szemben, miután az határidőn túl tett eleget a testület határozatában foglalt közlemény közzétételi kötelezettségnek a Balázsék című műsorszám három adására vonatkozóan - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága csütörtökön. 

A közlemény szerint rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek használatára irányuló pályázatokat is elbírált legutóbbi ülésén a médiatanács. A Jászberény 97,7 MHz rádiós médiaszolgáltatási lehetőségen jelenleg a Trió Rádió Kft. folytat kereskedelmi jellegű, önálló, 24 órás médiaszolgáltatást. A médiaszolgáltatási jogosultság október 18-i lejáratára tekintettel a testület a frekvencia október 19. napjával kezdődő kereskedelmi jellegű használatára tett közzé pályázati felhívást március 27-én, amelyre kizárólag a jelenlegi médiaszolgáltató nyújtott be ajánlatot - tették hozzá.

A médiatanács határozatában az egyedüli pályázó Trió Rádió Kft.-t hirdette nyertesnek, tekintettel arra, hogy pályázati ajánlata megfelelt az alaki és a tartalmi követelményeknek is. A médiatanács március 22-én tette közzé pályázati felhívását a Szolnok 92,2 MHz médiaszolgáltatási lehetőség legkorábban szeptember 6. napjával kezdődő, kereskedelmi jellegű használatára, mivel a pályázatra kizárólag a jelenlegi médiaszolgáltató nyújtott be érvényes pályázati ajánlatot, ezért a testület az egyedüli pályázó Viacom Kft.-t hirdette nyertesnek.

Médiaszolgáltatási jogosultságok megújításáról is döntött a médiatanács: a Fontana Média Kft. 2031. december 5-ig használhatja a Budapest 101,6 MHz helyi vételkörzetű, rádiós médiaszolgáltatási jogosultságot, míg az Oxygen Network Kft. Dunaújváros 93,1 MHz helyi vételkörzetű rádiós médiaszolgáltatási jogosultságát 2031. december 9-ig újította meg a testület. Közölték azt is, hogy a testület hatósági eljárásban megállapította, hogy a Hír FM megsértette a hatósági szerződésben rögzített vállalását azáltal, hogy április 8. és 14. között nem tett közzé megfelelő mennyiségű magyar zenét, ezért a médiaszolgáltatót, a Karc FM Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta és a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére kötelezte.

Úgy folytatták, hogy az Érd FM 101,3 rádió is megsértette a szerződéses vállalásait azzal, hogy március 4. és 10. között nem tett közzé megfelelő mennyiségű közszolgálati, helyi közélettel foglalkozó, a mindennapi életet segítő műsorszámot és hírműsorszámot, emiatt a Médiatanács a médiaszolgáltatót, az Érd Médiacentrum Nonprofit Kft.-t 50 000 forint bírsággal sújtotta és a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére kötelezte, míg a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére 10 000 forint bírságot rótt ki a jogsértés ismételtségére tekintettel.

A közlemény szerint a testület három adás vonatkozásában is közigazgatási hatósági eljárást indított a Radio Plus Kft.-vel szemben, mivel a médiaszolgáltató nem megfelelően hajtotta végre a médiatanács végleges határozatában foglaltakat. A testület a pénzbírság kiszabása mellett a jogsértés tényét ismertető közlemény közzétételére is kötelezte a Radio Plus Kft.-t a Balázsék című műsorszám 2023. szeptember 19-én, 2023. október 26-án, illetve 2023. november 29-én sugárzott adása miatt.

A médiaszolgáltató ugyanis a műsorszámokkal megsértette a korhatár-besorolásra vonatkozó törvényi előírásokat, ám a közlemény közzétételi kötelezettségének a médiaszolgáltató mindhárom esetben megkésve tett eleget - fűzték hozzá. A médiatanács jelzése nyomán figyelmeztetés szankciót szabott ki a román társhatóság, a CNA a román joghatóság alá tartozó, SC CEE BROADCASTING CO. SRL médiaszolgáltatóra a TV2 Comedy állandó megnevezésű médiaszolgáltatáson március 11-én 9 óra 25 perces kezdettel sugárzott Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A médiaszolgáltató a műsorszámot "A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott!" felhívással, valamint "AP" korhatári jelöléssel sugározta, ami a magyar szabályozás szerint a tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott, III. korhatár-kategóriának feleltethető meg. Kifejtették, hogy a műsorszám ugyanakkor a hatósági ellenőrzés alapján a magyar szabályozás szerint a IV. korhatár-kategóriába (tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott) tartozik, tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszakábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra.

Mindezek miatt az epizód sugárzási ideje sem felelt meg a magyar jogszabályi rendelkezésnek, az ugyanis csak 21 óra és 05 óra között lett volna sugározható. A CNA arról tájékoztatta az NMHH-t, hogy figyelmeztetés szankciót alkalmazott a médiaszolgáltatóval szemben annak érdekében, hogy a jövőben tartsa be a román médiaigazgatási szabályoknak a műsorszámok korhatár-besorolására vonatkozó, a kiskorúak védelmét célzó rendelkezéseit.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is, a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak - áll a közleményben.

Címlapkép forrása: MTI/Bruzák Noémi

Címkék:
NMHH, büntetés, televízió, sebestyén balázs, szórakozás, rádió, médiatanács,