Tényleg kitanulják a halak a trükkjeinket? Felfedte a legjobb horgászcsalik titkát a magyar világbajnok

Hogy látjátok, mennyivel drágult a horgászok élete az elmúlt években az árucikkek tekintetében?

Bosánszky Péter: Az állami horgászjegy ára 2024-ben nem változott 2023-as évhez képest, ami minden horgásznak jó hír. A területi jegyek ára legfeljebb 15%-kal emelkedhet az állami kezelésű vízterületeken, ami szintén az infláció alatti emelkedést jelent.

Hipszki Róbert: Ami pedig az eszközöket illeti, ott külön kell választani az egyes csoportokat: a nagyértékű horgászcikkeket, és a napi szinten használt eszközöket, mint például az etetőanyagnak, és a csaliknak az árát. Utóbbi kettő nagyjából lekövette az inflációt.

B.P.: Igen, és érdekes módon viszont a drágább dolgok, mint például a horgászbotok, az orsók pedig mérsékeltebben drágultak az elmúlt időszakban, aminek egyfelől az általános válság lehet az oka, hiszen, ha ezen termékek esetében, még a kereskedők is megfejelték volna egy nagy áremeléssel, akkor még jobban visszaesett volna a piac.

Mert az nagyon is látszik, hogy a piac elég jelentősen bezuhant az elmúlt évben – a nagykereskedők akár 30-40-50 százalékos visszaesésről is beszélnek forgalom szintjén.

Gondolom, az sem segít a helyzeten, hogy importált termékekről van szó, ezekre nyilván a forintárfolyam is nagy hatással van. Az itthon gyártott árucikkeknél pedig például az energiaárak is megdobhatták a költségeket. Mostanra viszont a forint stabil, a rezsiárak is megnyugtató szinten vannak: ennek fényében megállhat a horgászdrágulás is?

B.P.: Valóban, idén arra lehet számítani, hogy az áremelkedés megáll, de legalább is jelentősen lassul. Ugyanakkor az nem is volt olyan borzasztóan észrevehető az átlagos dráguláshoz képest, ami abból is adódik, hogy a legnagyobb horgászcikk-gyártók – például, Shimano, Daiwa – előrendelések alapján működnek, tehát egy évre előre bekérik a partnereiktől, hogy mit fognak vásárolni, és a gyártást ehhez igazítják.

Tehát gyakorlatilag amikor mi lefoglaljuk egy évre előre az árut, akkor utána már bármi történik, azt azon az áron kapjuk meg, amire leszerződtünk a cégekkel. Úgyhogy ilyen szempontból a nagy gyártóknál elképzelhető, hogy pont most, egy kis csúszással fog jelentkezni, kérdés, mekkora készletek vannak a kereskedelmi hálózatban felhalmozódva, ez a szezon beindulása után gyorsan ki fog derülni.  

H.R.: A hazai gyártásban pedig azt gondolom, hogy nehezén túl vagyunk. Itt is elkülöníthetjük egyébként az etetőanyagot, csalit és a hardvert – utóbbi valóban legfőképpen import. Nagyon kevés olyan cég van, aki mondjuk horgászorsót, zsinórt, horgászbotot gyártana Magyarországon, és nemcsak összeszerel. Viszont az etetőanyagot, csalit pont a tömegéből adódóan, meg nem éri meg importálni, azokat jelentős részben itthon állítják elő.

Tehát, ha valamilyen eszközre rá van írva, hogy magyar termék, akkor azt valószínűleg csak itthon szerelték össze?

H.R.: Ha például horgászbotról van szó, akkor vélhetően igen: olyan van, hogy megjön mondjuk a bottest Japánból, Kínából, vagy valahonnan, és a gyűrűket, meg a fogó részeket, orsótartót itthon szerelik rá, aztán felmatricázzák. Ilyen létezik, de olyanról nem tudok, aki magát a botnak az anyagát is itthon gyártaná, orsóból szintén nem ismerek ilyen céget.

B.P.: És ezek a hazai összeszerelések is nagyon marginálisak, nagyon-nagyon minimális részei az egész piacnak, hozzávetőleg 2-3 százalékot tesznek ki. Közben az etetőanyagnak kb. a 90 százaléka az hazai gyártású.

H.R.: És ki kell emelni, hogy a tavalyi kifejezetten kiemelkedő év volt, nagyon sok környező országot látnak el a magyarországi cégek etetőanyaggal, csalival. Ezeknek a termékeknek van szavatossági ideje, így nem lehet előrendelésre dolgozni, ezáltal pedig sokkal nehezebb dolguk is van a gyártóknak és az értékesítőknek.

Mennyire telített itthon a horgászcikkek piaca? Többek közt ti is nemrég indítottatok egy webáruházat, de például a közösségi média is tele van a különböző boltok hirdetéseivel.

B.P.: Magyarországon nagyon telített a horgászpiac. Viszont van egy jelentős átalakulás, ami azt jelenti, hogy a fizikai boltok, és főleg a kis üzletek egyre nehezebben tartják a versenyt az online boltokkal. Így bár való igaz, hogy a piac egésze meglehetősen nagyot csökkent az elmúlt években, de mi azt érzékeljük, hogy a webáruházak ebből egyre nagyobb szeletet tudnak hasítani: nemcsak a részesedésük nő, hanem az online-szegmens volumenében is képes növekedni a csökkenő piacon.

Magyarországon is egyre agresszívabban támadnak a filléres, kínai webshopok, amelyek a több millió árucikk között szép számmal árulnak horgászfelszereléseket is. Ezek mennyire jelentenek konkurenciát?

B.P.: Hosszabb távon ezzel lesz baja a hazai kereskedőknek, mert szeletet követelnek ők is ebből a tortából. Viszont, ami ott teljes mértékben hiányzik, az a szakmai hozzáértés, amire mi az egész Jadabo webáruházat alapítottuk. Óriási hiányt láttunk a piacon: vannak olyan fizikai boltok, amelyeket versenyzők és nagynevű horgászok hoztak létre, ők nagyon értenek hozzá, de a netes világban kevésbé mozognak otthonosan. Mások értettek az online bizniszhez, meg a Google keresőt jól tudták optimalizálni, de ők nem tudnak érdemben hozzászólni a horgászat szakmai kérdéseihez.

Mi a tervünk szerint ezt a kettőt egyesítjük, és igyekszünk olyan kollégákkal együtt dolgozni, akik nagyon magas színvonalon értenek a horgászathoz. Például a mellettem ülő kolléga egy regnáló világbajnok. Én szövetségi kapitányként tevékenykedem, korábban versenyeztem, és szinte minden szakágból megszólítunk ismert és elismert, versenyeken is bizonyított horgászokat.

H.R.: Igen, ez a hozzáadott érték mindig előny lesz azokkal az olcsó kínai termékekkel szemben.

Azt a világot úgy kell elképzelni, hogy a mostanában médiakampányt folytató, kínai webshopban kínálnak mondjuk, 2,5 millió cikkszámot, ami a horgászathoz kapcsolódik. Ebből kb. másfél millió teljesen használhatatlan. A fennmaradó egymilliónak a 60 százaléka az kiváltható más termékkel, hasonló áron, és van 30 százalék, ami tényleg jó minőségű áru. Ha egy egyszerű vásárló szeretné ezt kiválogatni a kínai online boltból, arra egy élet is kevés.

B.P.: De félreértés ne essék, mi is árulunk olyan dolgokat, amik Kínából érkeznek, sőt, a szortimentünk nagy részének a származási helye Kína. De ezek már átestek egy szűrőn, hozzáértő emberek kiválogatták, hogy mi abból a sokaságból az, ami valóban jó, használható termék.

Akkor szerintetek ez az, amiért a vállalkozás nem egy N+1. magyar horgászwebáruház lesz?

B.P.: Nagyon kevés olyan horgászwebáruházat ismerünk a piacon, amely mind a három fontos pillér esetében (szakmai hozzáértés, közösségi média ismertség, webes hozzáértés) komoly szereplőkké tudtak volna válni, mi ezt célozzuk meg. Szeretnénk a piaci top 5-be bekerülni, tartalomgyártásban is, a hozzáértésben, támogatásban is, és a webárhuház gördülékeny üzemeltetésben is.

H.R.: Ami még nagyon fontos, az az ügyfélélmény. Az a kiszolgálási színvonal, amit mi igyekszünk nyújtani a vásárlóknak, az nem általános, nem csak a horgászpiacon, de egyáltalán a versenypiacon sem. Ha tőlünk valaki rendel, akkor az ő megrendelésével 3-4-5 hozzáértő ember foglalkozik, és mindent megteszünk azért, hogy ez a lehető leggyorsabban, problémamentesen kerüljön hozzá. És ha kell, tanácsot is adunk abban, hogy mit érdemes kiválasztani.

B.P.: Egy olyan webshop, amelynek az az üzleti modellje, hogy valamit tud olcsón hozni külföldről, ezt kevésbé tudja hitelesen tenni. A mi működési modellünk, az ennek éppen a fordítottja: tudjuk azt, hogy mi az, ami jó, ami jól használható, és megkeressük, ezt honnan lehet a legjobb áron beszerezni. Nem főként a beszállító partnerekre, és nem csak a saját árukészletre alapozzuk az üzleti modellünket, mi azt mondjuk, a vásárló legyen hozzánk lojális, kapjon tőlük olyan kiszolgálást és olyan tartalmat, ami ezt a lojalitást kiépíti és jutalmazza, tudja, hogy amit szeretne, azt mi megszerezzük és jó áron juthat nálunk hozzá.

Egyébként mennyire jövedelmező ez az üzlet? Mekkora árréssel lehet dolgozni?

B.P.: Ismét azzal kell kezdeni, hogy a horgásztermékek palettája nagyon-nagyon széles. A horgászathoz kapcsolódó elektronikai cikkek esetében gyakorlatilag a nagy elektronikai áruházak leszorították a margint, tehát ezeknél szerintem néha már az 5 százaléknak is lehet örülni.

De a klasszikus horgászcikkeknél ez elmehet akár a 30-40 százalékig is. Főleg az olyan áruk esetében, ahol nagy kockázatot vállal az, aki ezeket készleten tartja: ilyen például az etetőanyag, ami egy év alatt megromlik, abból, ha a bolt berendel magának 50 tonnát, akkor ezt a kockázatot be kell árazni. Ha a teljes egésznek egy átlagát vesszük, akkor én azt gondolom, hogy a nap végén 10-15 százalék az, ami elérhető átlagosan.

A hazai vásárlói felmérésekből rendre kiderül, hogy aki az internetről rendel, annak sarkalatos pont a kiszállítás, és annak a gyorsasága. A horgászok is így vannak ezzel?

B.P.: Ez fontos szempont valóban, bár az a saját tapasztalatunk az elmúlt hónapok alapján, hogy a vásárlók jóval rugalmasabbak a szállítási idők tekintetében, mint amit az előzetes piacfelméréseink mutattak. Azt azért hozzá kell tenni, hogy az elmúlt hónapok azok téli hónapok voltak, amikor a horgászok hosszú távra, előre vásárolnak. Nyáron, amikor a hétvégi horgászathoz fogják szerdán megrendelni a felszerelést, illetve a csalikat, ott valóban fontos lesz a gyorsaság. Jelen pillanatban a GLS-sel, és a Foxposttal dolgozunk, rövidesen ez kiegészül az MPL-lel, ezek lefedik az ügyféligényeknek a 98 százalékát.

Több olyan, fanatikus horgásszal találkoztam már, akik egyedi praktikákhoz folyamodnak: szögletesre faragják a bojlit, különlegesebb alakú csalira esküsznek, mert szerintük a halak már megtanulták a „hagyományos” csalikat. Ennek lehet valamilyen alapja?

H.R.: A ragadozóhalaknál abszolút jellemző például az, hogyha egy bizonyos típusú műcsalival horgászunk egy területen, akkor azt elég hamar ki tudják tanulni. A békés halak esetében ez egy nehezebb kérdés.

B.P.: Nekem erre is van speciális elméletem. Amikor azt mondjuk, hogy a csalit megtanulják a halak, akkor mindenki elképzeli, hogy a pontynak a fejében lesz egy kép, hogy ennek a zsinórnak a másik végén van egy ember, aki ki akar fogni. Ilyen nincsen, ebben biztos vagyok. Minden hal ugyanúgy egyéniség valamilyen szinten, mint ahogy minden más állat is. Egyszerűen különböző habitusúak. Vannak olyanok, amelyek mondjuk feltűnő dolgokat kívánnak meg.

De nem az történik, hogy egy vízterületen elkezdünk feltűnő csalikkal horgászni, és a halak megtanulják és már nem eszik meg a rózsaszín csalit, mert már tudnak valamit. Amelyek ezekre reagálnak, azok a halak a serpenyőkben, bográcsokban végzik, kikerülnek a víztestből, és egyre kevesebb olyan hal marad a vízben, aki erre jól reagál. És ugyanez igaz a bojlira is, viszont ezeket a halakat már jó eséllyel visszaengedik – például a méretük miatt – , náluk kialakulhat az, mint amikor én a kutyának rácsapok az orrára minden egyes alkalommal, amikor megrágja a növényeket, és idő után nem fogja ezt csinálni. Ilyesmi tanulást tudok elképzelni a halak esetében. Azt a pontyot, amit már huszonhatszor megfogtak, el tudom képzelni, hogy megfogják huszonhetedjére, csak nem pont ugyanazzal, mint amivel előtte.

Teóriák azok vannak, amit igazolhatok, az az, hogy hogy ha egy adott csalival egy területen nagyon sokat horgászol, akkor egyre kevesebb halat fogsz fogni. Hogy pontosan mi is van mögötte, ezt szerintem nem teljesen értjük még. Biztos, hogy van jelentősége például a bojlifaragásnak vagy a többinek, de szerintem sokkal kisebb, mint amit tulajdonítanak neki.

És mi a helyzet az egyre-másra megjelenő, szokatlan szín- és ízkombinációjú csalikkal, amelyek elárasztják a horgászboltokat?

B.P.: A horgász etetőanyagok és csalik nagy részét festik és ízesítik.

Viszonylag kevés olyan horgász van, aki meg is kóstolja ebből az ízesítést, így a gyártók egy része csak szagosítást végez a termékeken, amivel annyi csak a probléma, hogy az a szag, amit mi, emberek érzünk, az a vízben nincs, merthogy nem oldódik vízben az illóanyag. Ha pedig nem oldódik a vízben, akkor az nem felfedezhető a hal számára.

Úgyhogy a szagosítás általában a horgásznak szól, mint a mosópor a csomagolása. Az ízesítésnek, és a színnek, valamint a valós beltartalomnak viszont nagy szerepe van, ez alapján választanak a halak. Hogyha nem tudnák íz alapján megkülönböztetni a táplálékot a nem tápláléktól, akkor befalnának kavicsból, mert az is kicsi, kerekded és sárga.

Így tehát a beltartalma egy etetőanyagnak, hatalmas jelentőséggel bír. Csak épp ezt nem biztos, hogy azokkal az érzékszervekkel kell vizsgálni, amik nekünk itt a felszín felett a rendelkezésünkre állnak, mert könnyű belefutni olyan termékbe, ami illatra tetszik, de semmit sem fogunk vele.

H.R.: A finomszerelékes versenykorszakomban mi nem szaglásztunk, hanem rendesen megkóstoltuk a csalit. Onnan lehetett tudni, hogy elértük-e azt az ízkombinációt, amit szerettünk volna.

Az egyszerű vásárló hogyan tudja megkülönböztetni a szagosított termékeket a valóban hatásos, ízesítettől? Milyen összetevőket kell figyelni például?

H.R.: Azt nem ajánlhatjuk senkinek, hogy kóstolja meg, de…

B.P.: Furcsa lenne, ha mindenki kivágná a zacskót a boltban. A legegyszerűbb módszer, és én azt tudom mindenkinek tanácsolni, hogy hallgassanak olyan horgászokra, akikben bíznak, és akik hitelesnek tűnnek. Egész egyszerűen azért, mert egy átlag horgász egy évben jó esetben 20-30 napot tölt a vízparton, de lehet, hogy ennél is kevesebbet. Ez az idő kevés arra, hogy ki tudja tapasztalni, melyik víznél melyek azok az etetőanyagok, vagy csalik, vagy műcsalik, amelyek eredményesek lehetnek. De vannak az olyan elvetemültek, mint Robi, akik az életüket teszik fel arra, hogy ez a szakmájukká is váljon, ez egy életforma. Náluk összegyűlik annyi tapasztalat, hogy tudnak választani a kínálatból, és ezek az ajánlások azok, amelyek jól használhatóak lehetnek egy átlag horgász számára is.

Akkor nem is biztos, hogy a legdrágább termék a legjobb egy adott szituációban.

B.P.: Egyáltalán nem biztos, hogy a márkás, drága csali legjobb és a legolcsóbb a legrosszabb, sőt. De ezt kitapasztalni egy élet is kevés lehet egy hobbipecásnak. Ezért is vannak azok a kiváló szakemberek, akik egész évben a víznél vannak.

Összességében milyen évet zárt 2023-ban a magyar horgászsport?

H.R.: 2023-ban a magyar horgász versenysport egyik legeredményesebb évét zártuk, a világversenyeken 6 arany-, 6 ezüst- és 4 bronzérmet kiérdemelve. Ezzel a magyar horgászsport a tavalyi év végére olyan kitüntetett helyre került, hogy a világranglistát is vezeti. Ezt úgy kell elképzelni, hogy van 22 különböző szakág: úszós, feederes, vagy amivel mi ténykedünk az elmúlt években, a pergető horgászat, és még sorolhatnám. Eléggé szegmentált maga a versenysport. Ebben Magyarország az élen jár, főleg a békés halas kategóriákban már évtizedek óta. Rendszerint minden évben van valamelyik szakágban dobogós világbajnoki helyezés egyéniben, vagy akár csapatban is. A csónakos pergetésben sikerült az utóbbi három vébén dobogón végezünk csapatban, tavaly társammal, Deák Ferenccel megtettük ezt egyéniben is, és ezzel Magyarország a világranglista első helyére ugrott.

B.P.: Ráadásul ezt úgy tudjuk elérni, hogy hat évnek az eredményeit számítják a világranglistán, és úgy vezetjük azt, hogy értelemszerűen a sósvízi szakágakban mi magyarok egyáltalán nem is vagyunk jelen. Úgyhogy ez különösen nagy büszkeség, azokat az országokat utasítjuk magunk mögé, akik több szakágban is indulnak, így több pontot tudnak szerezni, és nem mellesleg nálunk lényegesen nagyobb országok.

Idén is kitart a jó széria?

B.P.: Arra készülünk, hogy ismét érmekért megyünk a világbajnokságokra. A siker mögött fontos kiemelni, hogy a Magyar Horgász Szövetség olyan versenytámogatási rendszert dolgozott ki, ami szerintem példa nélkül álló Európában. Mind az anyagi forrásokat, mind pedig a személyes támogatást illetően.

2024 egy másik fontos változása a régen várt horgász applikáció, ami nem csak a versenyzőket, hanem minden magyar horgászt érint. Mit lehet erről tudni, végre elfelejthetjük papíralapú adminisztrációt, nem kell a kiskönyvbe körmölni?

B.P: A horgászjegy.hu nevű weboldal a MOHOSZ tulajdonában van, itt területi engedélyt lehet váltani, már vízterek között lehet keresni. Ez évek óta elérhető és folyamatosan fejlődik, egyre több funkciója van. Tudomásom szerint ennek el fog készülni a mobilapplikációs változata, ami még egyszerűbbé teszi ezt a történetet.

A cél hosszú távon az, hogy a papíralapú horgászengedélyt és a papíralapú fogási naplót akár teljesen ki lehessen váltani. Ebbe az irányba megyünk. Jelen pillanatban nagyságrendileg 5-600 ezer felhasználóról beszélünk, akit ez érinthet így ez egy hosszú távú projekt, tehát ne számítsunk arra, hogy itt nem lesz papíralapú fogási napló mondjuk már a jövő évben. De a rendszer a célegyenesben van, és 2-3 éven belül már reményeink szerint eljöhet az a pillanat, amikor aki nem akar, annak nem kell a füzetkében ikszelgetni, el tudja ezt intézni a telefonjáról.

H.R.: Viszont azt is látni kell, hogy mire a füzetkét teljesen el lehet engedni a rendszerből, attól fényévekre vagyunk. És nem a fejlesztések, hanem egész egyszerűen az idősebb horgászok miatt, akik ehhez vannak hozzászokva, és adott esetben a technika világában sem érzik otthon magukat.

Arra van valamilyen statisztika, hogy hányan horgásznak itthon békés halakra, és hányan pergetnek, ragadozóznak?

B.P.: Hogyha becsülni kéne, akkor a feeder szakág most messze a legnépszerűbb, és ez a versenynevezéseken is látszik. Úgyhogy a létszám 70-80 százalékban biztos, hogy a békés halas. A maradék kb. 100 ezer horgász nagyjából a fele perget, a másik fele az pedig vegyes módszerekkel igyekszik ragadozóhalat fogni. Például a harcsás szegmens nagyon növekszik évről-évre. Sokan áttértek a pontyhorgászok közül, akik valami újdonságra vágynak.

H.R.: De ez látszik egyébként a vízkezelésben is: a magyar vizek jól fel vannak töltve békés halakkal, ez Európa-szinten is ritkaság. A békés halas szakágak ezért is szerepelnek nagyon jól évek óta a nemzetközi versenyeken.

B.P.: És azt is látni kell, hogy a ragadozóhalak telepítése nehezebb történet, a mesterséges szaporítás is sokkal bonyolultabb. A kitelepítés után a táplálékkal való ellátásuk mesterségesen gyakorlatilag lehetetlen. Az élőhelyek megváltozása, a vízszabályozás miatt a természetes szaporulat töredékére esett vissza, és ez nem egy horgász szakmai kérdés, hanem , vízügyi kérdés elsősorban. Tehát például, ha a belvíz leeresztéséhez le kell engedni a Ráckevei-Soroksári Dunaág szintjét, azt akkor is lejjebb eresztik, ha éppen a halak már lehívtak, és akkor szárazra kerül az összes ikra. Számos olyan más terület hat a mi hobbinkra, sportágunkra, amihez már csak indirekt kapcsolatunk van, a természetes halszaporulatot pedig ezek a tényezők nagyon nagy mértékben csökkentik.

A telepítéssel ez a dolog nem pótolható teljes mértékben, pláne nem egy Duna, vagy Tisza méretű víztestben, ami ráadásul ki is folyik az országból. Ez az, ami Magyarországon korlátja a ragadozó horgászatnak.  A világbajnokságon legutóbb kint voltunk Lettországban, és láttuk, mi a helyzet ott, ahol a természet még a maga ősi formájában van jelen. Egyszerűen olyan mértékű a természetes szaporulat, hogy azt nem lehet horoggal meg hálóval károsítani – pedig ott is aktívan próbálják a helyiek. Magyarországon a legnagyobb probléma az, hogy az ívóterületek gyakorlatilag sorra megszűnnek. Főleg az olyan halfajok esetében, akik erre kicsit igényesebbek.

A vízszabályozási okokról már beszéltünk, de maga az éghajlatváltozás, illetve az egyre szaporodó, aszályos időszakok milyen hatással lehetnek a hazai horgászvizekre?

B.P.: Az aszály elsősorban a tógazdasági határemelésnek okoz problémát. Ugye, ott egyes nevelőtavak 80-90 centiméter mélyek, azok elég hamar megérzik, hogyha aszály van. A természetes vizekben ez kevésbé okoz problémát, egy Duna, egy Tisza mindig tart annyi vizet, hogy a halak abban túléljenek. Viszont az általános felmelegedés és az, hogy a vizek hőfoka is évről évre melegebb, azt okozza, hogy a fajstruktúrája az adott vizeknek megváltozik. Olyan halfajok, akik eddig kevésbé voltak sikeresek, azok egyre elterjedtebbé válnak, és olyan fajok, amelyeknek szüksége lenne például magasabb oldott oxigéntartalomra, azok visszaszorulnak.

H.R.: Majdnem minden horgászvizünkön jól tapasztalható például a süllőnek és a harcsának az arányváltozása. Ameddig hidegebbek voltak általánosan a vizeink, addig a süllő uralt számos életteret, amelynek viszonylag magas az oldott oxigéntartalomra való érzékenysége.

Ahogy melegszenek a vizek, a süllő kezd visszaszorulni, és jön a harcsa, amely ebben jobban érzi magát, sőt, a melegedő vizekben nagyobb növekedési ütemet tud tartani, mint a többi ragadozó, ezért a harcsa egyedszáma és össztömege is folyamatosan emelkedik, szinte minden vízben. És akkor nem beszéltünk még a jövevényfajokról: ahogy mondjuk géb ellepi a Dunát, vagy ahogy a busa ellepi az összes természetes vizünket.

B.P.: És nagyon hosszú ideig az volt a feltételezés, hogy a busa például nem fog tudni leívni a vizeinkben, de aztán kiderült, hogy például, amikor a Tisza kiönt, az ártéren bizony meg tud annyira melegedni a víz, hogy az már tökéletes is volt. Robival van erről közös élményünk is: egyszer láttuk, hogy a Tiszán egy visszacsorgó ágon gyakorlatilag fekete víz jött vissza, annyi busaivadék volt benne.

Egyébként a busa kifogásakor jelenleg mi a hivatalos szabály? Olykor a kérdés komoly vitákat szül például egyes Facebook-csoportokban, amikor valaki egy termetes példánnyal pózol, majd közli, hogy visszaengedte.

B.P.: Nem lehet visszaengedni. Egyetlen kivétel van ez alól, a busánál ez viszont elég gyakran előfordult, hogy kívülről akad bele a horog, nem a szájába. Olyankor az a szabály, hogy kívülről akadt halat megtartani tilos, az felülírja azt, hogy busát visszaengedni nem szabad, úgyhogy, ha kívülről akad, akkor vissza kell dobni. Ha viszont szabályosan akadt, nem szabad visszadobni akkor sem, ha valaki a századik darabot fogja ki azon a napon. Ez éppen azt a célt szolgálja, hogy valamennyire tehermentesítse a vizeinket ezektől az inváziós halaktól.

Arról is olvasni, hogy soha nem lőttek még ki annyi kormoránt Magyarországon, mint tavaly. Mekkora veszélyt jelentenek a vándorló madarak a magyar halállományra?

H.R.: Az éghajlatváltozással a kormorán-probléma is egyre jelentősebb Magyarországon: korábban a madarak vándorlási útja úgy nézett ki, hogy amikor az északi, skandináv vizek befagytak, akkor folyamatosan haladtak délre, és a Földközi-tengernél álltak meg telelni. De mióta nem fagynak meg itt Közép-Európában sem a vizek, nem mennek el a tenger környékéig, hanem itt maradnak. Ha egy-egy kisebb vizet megtalálnak a téli szezonban a halállományt elég rendesen meg tudják csonkítani. Nagy bánatunkra egyébként éppen a süllő az egyik áldozata ennek.

B.P.:  Sajnos ez is egy olyan probléma, amit nem tudunk Magyarországról megoldani. A kormoránok, nem itt kellenek ki, hanem északon, ott az senkinek nem fáj, hogy a tengerből eszik a halat, az a mennyiség nem képvisel olyan nagy gazdasági értéket. Amikor eljönnek hozzánk, és elkezdik az itteni, a boltban kilónként ötezer forintért kapható süllőt kifalni a vízből, az lényegesen érzékenyebb probléma, ennek a pici országnak nagyon-nagyon fáj.

A statisztikák szerint a magyarok ahhoz képest, hogy mennyien horgásznak, elég kevés halat esznek - és legfőképpen csak karácsonykor. Hogy látjátok, milyen a viszonya a magyar horgászoknak a halakhoz? Csúnyán fogalmazva: mennyi húshorgász lehet itthon?

B.P.: Ez egy összetett kérdés, Magyarországon a húshorgász egy pejoratív kifejezéssé vált. Miközben az egész horgászati tevékenységnek az etikai és erkölcsi alapját az az teremti meg, hogy amit az ember fog, azt elfogyasztja. Ha eltérítjük magunkat nagyon abba az irányba, hogy elkezdjük üldözni a megfogott hal elfogyasztását, akárcsak azzal, hogy ez mondjuk cikivé válik közösségekben, akkor nagyon hamar el fog jutni odáig, ahová nálunk nyugatabbra már eljutottak a horgásztársadalmak, hogy egészen egyszerűen betiltják a horgászatot. Svájcban, Németországban is vannak olyan tartományok, ahol csak azért lehet horgászni, hogy az ember elfogyassza a halat, és minden más jellegű horgászati tevékenység szigorúan tilos. Tehát mondjuk lefényképezkedni a hallal, az 1000 eurós büntetésbe kerül, mert arra azt mondja az adott tartomány, hogy állatkínzás, azért, hogy fotózkodjál, ne fogjál halat. Ez azért a lónak már igencsak a túloldala.

Viszont az sem vezet semmi jóra, hogy azt, amiből ez az egész több ezer évvel ezelőtt kialakult, azt semmisnek gondoljuk, és azt mondjuk, hogy a horgász ne vigyen haza halat. Holott egészséges, finom, és egészen más az íze egyébként annak, amihez az ember valamilyen szinten kötődik, mert „ő ejtette zsákmányul”. Hogy a kérdésre is válaszoljak: azért a magyar horgásztársadalom nagyon nagy része el is fogyasztja a halat, amit fog. Van egy kisebbség, aki egyáltalán nem eszik halat, és van az, akihez szerintem magunkat is sorolhatjuk, sokat horgászunk, de csak azért nem vágjuk le a halat, mert megfogtuk – viszont, ha szeretnék halat enni, azért nem megyünk a boltba.

H.R.: Szerintem, aki a szabályokat betartja, annyi halat visz el, amennyit lehet, akkora halat visz el, amekkorát szabad, akkor semmi probléma nem lesz, és ez nem fogja negatívan befolyásolni az adott élőhelyet. Ezért vannak a szabályok így kitalálva. Miért kell folyamatosan és pontosan tölteni a fogási naplót? Mert az összesít, abból tényleg látszik, hogy mennyi hal került kivételre, és akkor ez visszapótolható.

B.P.: Van egy sajnos viszonylag szélesebb réteg is Magyarországon, aki azt gondolja, hogy a szabály csak azokra vonatkozik, aki mögött éppen áll a halőr. Ez azért probléma, mert például tilalmi idő alatt nagyon nagy károkat lehet okozni: aki ilyenkor lehúzgálja a fészkét őrző süllőt a fészekről, az nem egy darab süllő kárt okozott, hanem mondjuk egymillió ivadéknyit.

És halőrökkel hogy állunk? Hiányszakma ez most Magyarországon, mennyire öregszenek ki a munkatársak?

B.P.: Amennyire én tudom hiány nincs, a halőri pozíciók nagyjából be vannak töltve. Csak halőr és halőr között is hatalmas különbség van... Van, aki csak azért ment el halőrnek, mert az olyan kényelmes szakmának tűnt, hogy a parton kell mászkálni. És vannak azok, akik éjjel-nappal, technikai eszközöket és magukat sem kímélve üldözik azokat – legyen az kormorán, vagy ember –, akik a halban kárt tesznek.

Olyan halőrből nincs sajnos elég, aki ezt tényleg hivatásszerűen csinálja. Hogyha megnézzük az éves statisztikában az elfogások arányát, akkor azt látjuk, hogy a halőrök 20 százaléka generálja az elfogások 80 százalékát. Ha ez egyenletesebb lenne, akkor valószínűleg nem lennének az országnak olyan részei, ahol az a sporttársak benyomása, hogy nincsen megfelelő felügyelet.

A kiszabott büntetéseknek van visszatartó ereje?

B.P.: Most már van. Ebben is egy nagyon nagy változás volt az elmúlt években. Azért, amikor én voltam fiatal, gyerekhorgász, akkor a lebukás veszélye is nagyon kicsi volt, mert kevés volt a halőr. Másrészt az akkor kiszabott büntetések urambátyám-módon mentek, mindenkinek volt egy ismerőse, aki tudott szólni valakinek, aki miatt mondjuk a büntetést eltörölték vagy mérsékelték. Ma ez nagyon nincs így.

Én is, mint szövetségi kapitány, aki heti szinten járok be a MOHOSZ-ba, sűrűn kapok egy-egy hívást valakitől, hogy a tudomisén kinek elvették az engedélyét, mert mondjuk harmadik bottal horgászott, és tudok-e segíteni. Teljes léleknyugalommal tudom azt mondani, hogy nincs olyan ember, aki ebben tud segíteni. Akit egyszer a halőrök megfognak, annak el lesz véve az engedélye, és abban az évben, de lehet, hogy még a következőben sem fog horgászni.

H.R.: Az, hogy a horgászati tevékenység lehetőségét veszik el, az mindenfajta pénzbírságnál súlyosabb. Egy horgász számára, mintha karját vágták volna le. Úgyhogy egyre többen figyelnek a szabályokra a szigorú büntetések bevezetése óta.

Címlapkép és fotók: Kaiser Ákos