Megjelent a nyomtatvány: így kell igényelni az új rezsikedvezményt
Minden önkormányzat magának dolgozta ki a dokumentumot. Így pedig előfordulhat, hogy két szomszédos településen is eltérőek a megkövetelt csatolmányok, igazolások.
Legfrissebb híreink otthon témában: lakásfelújítás, fűtés, rezsi, költözés, lakásvásárlás. Megismerkednél a legújabb lakás-trendekkel? Naprakész akarsz lenni a rezsi és a fűtésszezon témaköreiben? Kíváncsi vagy mennyi idő alatt tudnád eladni a lakásodat, vagy venni egy újat? Tőlünk megtudhatod!
Minden önkormányzat magának dolgozta ki a dokumentumot. Így pedig előfordulhat, hogy két szomszédos településen is eltérőek a megkövetelt csatolmányok, igazolások.
Az önkormányzatoknak minden negyedik forintot energiaköltségre kellene fordítaniuk, ám ezt még akkor sem fizethetnék ki, ha lenne rá pénzük és szándékuk.
Drágul a takarító, a karbantartó és a közös képviselő díja is, de ennél is nagyobb gondot jelenthetnek az első téli rezsiszámlák.
Az új lakások átlagos alapterülete továbbra is jelentősen meghaladta az országos átlagot Pest megyében.
Nem minden lakrészt lehet "lakásként" elfogadtatni. Most megválaszoljuk az 5+1 legfontosabb kérdést az új rezsikedvezményekkel kapcsolatban.
Gulyás Gergely miniszter szerint a gázfűtés kiváltására a split klíma a legalkalmasabb. Azonban a szakértők szerint ez koránt sem kivitelezhető.
A vállalati energiapiac egyáltalán nem úgy működik, mint a lakossági: egyéves szerződéseket kötnek a szolgáltatóval a vállalatok.
Ismét eltelt egy mozgalmas hét, elkezdődött az iskola és beköszöntött az ősz. Ezek voltak a 36. hét legolvasottabb, legérdekesebb és legfontosabb cikkei a Pénzcentrumon!
Mentőövet dob a kormány az együtt lakó többgenerációs családoknak, így játszható ki a rezsicsökkentett gázkeret
Őrület, ami a fővárosi új építésű lakóingatlanok piacán folyik. Hiába szálltak el a lakáshitel-kamatok, hiába az infláció, mindez meg sem kottyan az árszínvonal emelkedésének.
18 Celsius fok bentre sok vagy kevés télen? A válasz attól függ kikről beszélünk, illetve az is fontos, milyen munkavégzés kapcsán.
A fűtési szezon közeledtével egyre többen próbálják szigetelni a lakásukat. Azonban nincs mindenkinek pénze felújításra. Nekik szedtünk össze olcsó, könnyen kivitelezhető tippeket.
Rekordot dönt a megyei jogú városokban az új építésű lakások négyzetméterára, és az emelkedés üteme is felülmúl minden korábbit.
A szüreti ételeknek komoly hagyományuk van, de melyik számított régen luxusnak? A HelloVidék összesítéséből kiderül.
Változékonyra és csapadékosra fordul az idő a hétvégére és a hőmérséklet is viszaesik.
Gyászol Nagy-Britannia: meghalt II. Erzsébet
A tűzszerész búvárok megállapították, hogy egy második világháborús, százkilós, szovjet gyártmányú légibomba szunnyad a folyómederben, élesített gyújtószerkezetekkel.
Az építtetők egyre nagyobb számban választják a méretre gyártott, kiváló szigetelésű könnyűszerkezetes, szerelt technológiás építési módot.
A piaci átértékelődés nyertesei az egyedi fogyasztásmérős, szabályozható fűtésű, hőszigetelt lakások lehetnek, ami akár még egy újabb felújítási hullámot is generálhat.
A minimálbér feléért, kb. 66 ezer forintért Budapesten maximum egy szobát lehet kibérelni, és manapság már vidéken sem futja ennyiből önálló lakásra.
A megemelkedett rezsiszámlák miatt egyre többen fordulnak az önkormányzatokhoz segélyért.
Adunk néhány tippet, hogy készítsd el úgy az ételed, hogy az ne legyen anyagi csőd a rezsiszámla érkezésekor.
Miközben brutális az áremelkedés, ugyanakkor területenként látványosan eltérő mértékű a drágulás.
Az EU ötpontos javaslatcsomag elfogadására készül, melynek célja az elszálló energiaárak megfékezése.