Még mindig nincs vége: megint megjelent Magyarországon a száj-és körömfájás, így reagált rá a kormány

Még mindig nincs vége: megint megjelent Magyarországon a száj-és körömfájás, így reagált rá a kormány

Pénzcentrum2025. március 27. 13:30

Egy szlovák határhoz közeli gazdaságban jelent meg újra a járvány a március eleji eset után, a miniszter szerint kezelik a helyzetet az illetékesek.

A jelenlegi adatok alapján nyilvánvalónak tűnik, hogy Szlovákiából érkezett a ragadós száj- és körömfájás betegség a Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél település fertőzött állományába - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten a Kormányinfón kérdésre válaszolva.

Gulyás Gergely közölte, Nagybajcs után egy másik településen, Levélen is felütötte a fejét a ragadós száj- és körömfájás betegség. Ismertetése szerint egy háromezer szarvasmarhából álló állományról van szó, amelynek a vakcinázását elkezdték, hogy ne terjedjen tovább a betegség, de ettől függetlenül le kell ölni az állatokat. A miniszter kiemelte, hogy a betegséget a kezdeti stádiumban észlelték, és korlátozó intézkedéseket hoztak a győri és mosonmagyaróvári járásokban; a háztáji és a betegségre fogékony állatokat ilyenkor levágják.

Közölte: folyik a járványügyi nyomozás, és a jelenlegi adatok alapján nyilvánvalónak tűnik, hogy ez egy Felvidékről, Szlovákiából érkező fertőzés. Ezért "erős" az együttműködés a szlovák hatóságokkal - tette hozzá Gulyás Gergely.

Címkék:
járvány, szlovák, betegség, adatok, minisztérium, betegségek, miniszter,