Rengeteg magyar lehet jogosult rezsitámogatásra: erről kevesen tudnak, 72 ezer forint is járhat

MTI2024. december 20. 14:58

Több rezsitámogatást ad Budapest, ami már nemcsak a fűtési szezonban, hanem azon kívül is igényelhető - írta a főpolgármester a Facebook-oldalán pénteken.

Karácsony Gergely a bejegyzésben arra hívta fel a figyelmet, hogy még ma is csaknem minden huszadik budapestinek folyamatosan gondot jelent a fűtésszámla befizetése, az elszabadult árak és az alacsony jövedelmek miatt. "Budapest önrendelkezésének költségvetése szolgálja a szolidáris várost is" - fogalmazott.

A főpolgármester ismertetése szerint 2020-ban a megfizethető lakhatás, az energiaszegénység csökkentése és a közműhátralék megelőzése érdekében vezették be ismét a lakásrezsi-támogatást és arra tavaly több mint 300 millió forintot költöttek, céljuk pedig az, hogy aki rászorul, a jövőben is megkapja a szükséges segítséget.

Loading...

Kiemelte, hogy az évi 24 ezer forintos díjtámogatás január elsejétől 36 ezer forintra, a két díjtámogatás igénybevételére jogosult budapesti háztartások támogatása pedig 48 ezer forintól 72 ezerre emelkedik.

A támogatás összegét a szolgáltató számlajóváírás formájában érvényesíti, vagyis a támogatás összegével csökken a támogatott közműszolgáltatás után fizetendő rezsiszámla összege - közölte.

A főpolgármester azt írta: az elfogadott javaslat értelmében azok az igénylők jogosultak a díjtámogatásra, akiknek - vagy a velük egy háztartásban élőknek - havonta folyósított ellátási összege nem haladja meg a 220 ezer forintot, és ezen belül két díjtámogatásra jogosultak azok, akiknek havi ellátási összege nem haladja meg a 130 ezer forintot - tette hozzá Karácsony Gergely, kiemelve, hogy az eddigi két jövedelemhatár 214, illetve 125 ezer forint volt.

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 899 096 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 55 762 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,82%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 914 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Tavaly átlagosan havi 26 millió, összesen 307 millió forint volt a budapesti háztartásoknak nyújtott díjtámogatások összege, míg idén november végéig átlagosan havi 18 millió, összesen 200 millió forint díjtámogatást kaptak az érintettek - közölte a főpolgármester. Hangsúlyozta: a 2022 őszén elkezdődött energiaár-emelkedés nyomán kialakult aránylag magas árszínvonal stabilizálódása, az elmúlt időszakra jellemző magas inflációs környezet és kiemelten a lakásfenntartási nehézségekkel szembesülő budapesti háztartások növekvő közölt statisztikai adatai tették szükségessé a támogatás összegének emelését.

A támogatási összeg emelése nem csupán a támogatás színvonalát emeli, illetve megfelelőségét javítja, hanem azt is előmozdítja majd, hogy a szabályozás szerint jogosult célcsoport nagyobb arányban vegye ténylegesen igénybe a támogatást - írta Karácsony Gergely.

A fővárosi lakásrezsi-támogatás így méltóképpen egészíti ki a kerületi önkormányzatok rezsitámogatását, hogy senkinek ne kelljen fáznia az otthonában, vagy éppen választania a számlafizetés és a bevásárlás között - áll a Főpolgármester bejegyzésében.

Címkék:
Budapest, támogatás, főpolgármester,