Pénzcentrum • 2024. december 19. 15:04
Az év első háromnegyedében is folytatódott a lakáspiaci kilábalás: a forgalom növekedése idén várhatóan kompenzálja a tavalyi visszaesést, az árak pedig 10-12 százalékkal emelkednek. Jövőre számos olyan intézkedés befolyásolja a keresletet és a kínálatot, melyek segíthetik a piac további élénkülését, s így a forgalom ismét megközelítheti a 2022-es megtorpanás előtti szintet.
A NAV által már feldolgozott január-szeptemberi lakáspiaci tranzakciók bővülő forgalom mellett az árak átlagosan évi 9,6 százalékos emelkedését mutatták. A drágulás – bár eltérő mértékben, de – minden vármegyét érintette.
A fővárosban néhány nagy lakásprojekt repítette a drágulási verseny dobogójára a XXIII., a X., valamint a XI. kerületet. Így az egyébként csekély forgalmú Soroksáron 40 százalékos, míg az amúgy is dinamikusabb Kőbányán és Újbudán 20 százalékos átlagos áremelkedést mutathatott ki a statisztika. A lista végén négy kerület – XX., III., XXII., XVI. – szerepel szolid, 1-6 százalékos árcsökkenéssel. A legdrágább, immár hagyományosan a pesti Belváros, 1,37 millió forintos négyzetméterárral. Az V. kerület pozíciójának megtartását – ahogy Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője felidézi – több trend is segítette.
Így mára már ellenkezőjébe fordult az a hullám is, ami az otthont keresőket korábban a sűrűn lakott városrészek felől inkább a zöldövezetek felé terelte. A külföldi vásárlóknak hagyományos célpontja a belváros, így a piaci szerepük növekedése is az itteni árszínvonal emelkedése irányba mutat. Ugyanígy hat a befektetők aktivitása is, akiknek kedvelt célpontjai az itteni – lakásnak, turisztikai szállásnak, irodának, vagy kereskedelmi célra is egyaránt – jól használható ingatlanok.
A „milliósok klubjába” a Belvárossal együtt összesen már nyolc – négy budai (I., XI., II., XII.) és négy pesti (V., VI., XIII., IX.) – kerület tartozik, közöttük a legolcsóbb Ferencváros 1,013 millió forintos átlagos négyzetméterárral. A fővárosi árlista alsó traktusában déli és keleti kerületek tömörülnek, a mezőny vége a korábban leszakadó Soroksár – fentebb említett – extrém drágulásával határozottan tömörebbé vált: XVIII. (741 ezer forint), XIX. (732 ezer), XXIII. (709 ezer), XXI. (688 ezer) és végül XX. (664 ezer).
A vizsgált időszakban a vidéki átlagos lakásárak jellemzően közelebb kerültek a fővárosiakhoz. A vármegyék közül 13-ban, a székhelyeik közül pedig 10-ben haladta meg az emelkedés üteme a fővárosi 7,5 százalékot. Tíz százaléknál jobban drágult Bács-Kiskun (16%), Nógrád, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Somogy (14%), Veszprém (13%), Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar (12%), valamint Vas (11%). Közéjük tartozik az átlagos négyzetméterár-listát Budapest (991 ezer forint) mögött vezető Somogy (764 ezer), mely ezt az előkelő helyet a Balaton-partnak köszönheti, valamint az azt záró Nógrád (203 ezer) is.
A fővárosnál dinamikusabban dráguló székhelyvárosok között ugyancsak ott találjuk a legdrágábbat (Debrecen, 752 ezer forint) de a legolcsóbbat (Salgótarján, 213 ezer) is. Ezt a listát Szombathely vezeti 13 százalékkal, Szekszárd, Kecskemét, Salgótarján (12%), Debrecen, Székesfehérvár (11%), Nyíregyháza, Pécs (10%), valamint Kaposvár és Tatabánya (9%) előtt. A fővárosi és vidéki árak közeledését az is mutatja, hogy míg egy éve Debrecen a fővárosi kerületek közül csupán háromnál (XX., XXI., XXIII.) bizonyult drágábbnak, mostanra már hatnál (XV., XVIII., XIX., XXIII., XXI., XX.). A második és a harmadik legdrágább vármegyeszékhely Győr (692 ezer) és Veszprém (688 ezer) ugyancsak felülmúl árban legalább két fővárosi kerületet.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 899 096 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 55 762 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,82%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 914 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A közeli jövőt tekintve Valkó Dávid is osztja a többi elemző optimizmusát. Ezt a bizakodást az ideinél kedvezőbb gazdasági kilátások mellett a piacot érintő beavatkozásoknak egy a korábbiaknál sokkal gazdagabb és színesebb választéka is alátámasztja. Az intézkedések egyaránt érintik a lakásvásárlást, a -bérlést, valamint az -állomány megújítását érintő szabályokat és a kereslet növelése mellett ezúttal a kínálat bővítését is ösztönzik.
2025 első felében tovább fűthetik a keresletet az inflációkövető állampapírokból felszabaduló, s befektetési célt kereső százmilliárdok. Ehhez társulhat januártól azoknak a külföldi befektetőknek a pénze, akik az uniós szabad mozgást kínáló „aranyvízumot” nagy összegű lakásvásárlással kívánják megszolgálni. További friss forrást jelenthet, hogy bizonyos keretek között az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokból, a SZÉP-kártyákról, s cafeteriából is lehet majd költeni különböző lakáscélokra. A kedvezményes hitellehetőségek bővítése, s a felvételük könnyítése főleg a fiatalokat, az energiahatékony ingatlanok vásárlását, illetve a felújításokat kívánja kedvezményezni. Megjelennek bizonyos könnyítések a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró feltételei között is. Indul továbbá tavasszal egy öt éves állami lakásépítésiprogram is, melynek keretében 200 milliárddal segítik az ingatlanalapokat új otthonok, kollégiumok és bérlakások létrehozásában. Ugyancsak a kínálat megőrzését-növelését szolgálja az Airbnb-típusú lakáshasználat 2025-26-os bővítését akadályozó tilalom a fővárosban.
Ezek az intézkedések pótlólagos lendületet adhatnak a piaci kilábalásnak, de az elemző ezekkel együtt sem számít a korábbi lakáspiaci boom visszatérésére. Úgy kalkulál, hogy jövőre 15-20 százalékkal bővülhet a forgalom. Ez ugyan számszerűen szerényebb az idénre várható mintegy 25 százalékos növekedésnél, de ellentétben azzal, már nem a visszaesés gyenge bázisára fog épülni. Az áraknál pedig – igazodva a várhatóan növekvő bérkiáramláshoz – könnyen 10 százalék feletti lehet a jövő évi növekedés.