Nem mindenkinek lesz elérhető a THM-plafon? Közbelépnének a bankok, és a kormány is partner

Pénzcentrum2024. október 28. 12:54

Az 5%-os THM plafonról a lakáshiteleknél először szeptember 19-én hallhattunk. A Nemzetgazdasági Minisztérium ekkor kérte újfent az önkéntes árkorlátozást a bankoktól. A pénzintézetek csak az ügyfelek egy szűk köre számára biztosítaná ezt a lehetőséget. A nemrég megjelent Nemzeti Konzultáció egyik kérdése alapján a kormány is hajlik a szűkítésre.

5%-os önkéntes THM plafon bevezetését kérte a kormány a bankoktól. A jelenlegi helyzet azonban sokkal nehezebb a pénzintézetek számára, mint a korábbi hasonló kéréseknél volt. Ma egy ilyen szigorú plafon bevezetésével a bankok mintegy 2%-os veszteséget szenvednének el egy új lakáshitel kihelyezésén. (A korábbi, két hasonló intézkedésnél a nyereség még mindig 1% körül mozgott.)

Nem csoda, hogy a pénzintézetek olyan javaslatot tettek, amely alapján a hiteligénylők szűk köre tudná kihasználni a lehetőséget. Számos feltételt írnának elő az 5%-os THM plafon alkalmazásához:

  • Kizárólag fiatalok érhetnék el az 5%-os THM plafont.
  • A kedvező kamat azok számára lenne elérhető, akik első lakásukat vennék meg.
  • „Zöld”, energiahatékony ingatlanok vásárlása esetén lenne elérhető a kedvező kamat.
  • A lakás alapterülete nem haladhatná meg az 50 négyzetmétert.
  • Az ingatlan vételárára is lenne korlát: 1 millió Ft alatt kell lennie a ház négyzetméterárának.

A Bankmonitor cikkében arról ír, hogy úgy tűnik, ezekkel a célokkal a kormány is egyetért. Nemrég megjelent a Nemzeti Konzultáció kérdőíve, amelyben a 8. kérdés nagyon lényeges a téma szempontjából: „8. Fiatalok lakhatásának támogatása":

Vannak, akik szerint a CSOK Plusz programon túl nincs szükség újabb, a fiatalok lakhatását segítő intézkedésekre. A kormány ezzel szemben úgy gondolja, hogy támogatni kell új kollégiumok építését, és az első lakást vásárló fiatalok számára kedvezményes, 5%-os kamatozású lakáshitelt kell biztosítani.
Ön mit gondol erről? A. Szükség van új kollégiumok építésére és a fiatalok számára kedvezményes, 5%-os kamatozású lakáshitelre. B. A CSOK Plusz elegendő támogatás.” Máshol a konzultációban nem jelenik meg a THM plafonnal kapcsolatban kérdés. Ez alapján arra lehet következtetni, hogy a kormány a lehetőséget az első lakásukat vásárló fiatalok számára biztosítaná.

(Elképzelhető, hogy a bankok más feltételeit is elfogadná a kormány, de ez a kérdőívből ilyen módon nem derül ki.)

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ezen információk alapján nem érdemes azoknak várnia az 5%-os THM  plafonra, akiknek már van ingatlanja. Illetve akik nem első otthonukat vásárolnák meg. Emellett a fiatalok kitételre is érdemes figyelni. Az eddigi hasonló szabályok esetében azt tekintették fiatalnak, aki még nem töltötte be 41. életévét. Természetesen itt lehetnek eltérő elvárások, de pontos információ a kérdéssel kapcsolatban még nem látott napvilágot. Ezek alapján van egy egészen széles réteg, akiknek nem érdemes várni az új THM plafonra.

Sőt, nekik érdemes lehet felgyorsítani a lakáskeresést, ugyanis a várató ingatlanáremelkedés miatt drágábban vehetnek lakást, de ehhez nem vehetnének fel olcsó, 5%-os kamatozású hitelt. Természetesen a részletek még nem ismertek, így a lakáskeresés mellett érdemes fokozottan figyelni a témával kapcsolatos híreket. Bárki megnézheti a Bankmonitor kalkulátorával, hogy jelenleg milyen feltételekkel kaphat lakáshitelt, melyik banké a legjobb ajánlat.

Címkék:
otthon, lakáshitel, kormány, thm, fiatalok, bankok, bankmonitor, pénzintézetek,