Sötétedés után: itt nem érezhetik biztonságban magukat sem a nők, sem a nyugdíjasok

Pénzcentrum2024. október 24. 09:14

Tovább csökkent azok aránya, akik sötétedés után biztonságban érzik magukat közterületen. Míg tavaly a megkérdezettek 83,6%-a nyilatkozott úgy, hogy biztonságban érzi magát, 2024-ben már csak 81,9%-a. Régiós szinten vizsgálva elmondható, hogy a közép-dunántúli régióban élők kiemelkedően magas arányban érzik magukat biztonságban (89,8%), és hasonlóan magas arány jellemző a nyugat-dunántúli régióban (89,3%). Ezzel szemben legkevésbé a budapestiek és az észak-magyarországi régióban élők számoltak be megfelelő biztonságérzetről (77,6%-74,0%) - derült ki a KSH friss adatsorából.

Továbbra sem mérséklődött a különbség a nemek tekintetében, a férfiak a nőkhöz képest majdnem 15%-kal nagyobb arányban érzik magukat biztonságban közterületen, sötétedés után (90,5%). A biztonságérzet összefüggést mutat a nemen túl a korral, jövedelmi helyzettel, végzettséggel, családi állapottal is. A fiatalabbak, tehetősebbek nagyobb biztonságban érzik magukat, az alacsony végzettségűek, özvegyek, elváltak kevésbé.

Érdemes megvizsgálni az is, hogy a rendőrségbe vetett bizalom mértéke hogyan befolyásolja a közterületi biztonságérzetet. Azon személyek körében, akik a 0-tól 10-ig terjedő skálán alacsony értékkel jellemezték bizalmukat a rendőrség felé, sokkal kisebb azok aránya, akik biztonságban érzik magukat sötétedés után az utcán. A 0–2 közötti értéket adók csupán 70,3%-a érzi magát biztonságban, ezzel szemben a 9–10 közötti értéket választók 87,3%-a.

Címkék:
otthon, rendőrség, biztonság, ksh, közterület, férfi, , közbiztonság, rendőr,