Nem szabadulunk meg az esőtől: a hét közepén jön vissza az égi áldás, nem ússzuk meg

MTI2024. október 6. 18:05

A jövő hét elején a reggeli ködfoltok feloszlását követően többórás napsütésre lehet számítani, de szerdától ismét változékonyabbá válik az időjárás és többfelé kell esőre készülni. A hét végére azonban ismét csökken a csapadék esélye, a több-kevesebb napsütés mellett a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 20 Celsius-fok körül várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Hétfőn az ország nagy részén már napos, csapadékmentes időre van kilátás kevés gomolyfelhővel, északkeleten azonban várhatóan csak a déli óráktól csökken a felhőzet. A délnyugatira forduló szél nagy területen megélénkül, délnyugaton egy-egy erős lökés is lehet. A csúcshőmérséklet 16-22 fok között valószínű.

Kedden hajnalban főleg északkeleten lehet pára, köd, rétegfelhőzet, ezek feloszlását követően változóan felhős idő várható többórás napsütéssel, de csapadék estig nem valószínű. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon megerősödik. Hajnalban 5-14, délután 17-25 fok várható, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

Szerdán nyugatról kelet felé átvonul egy vastag felhőzóna. Délelőtt a Tiszántúlon lehet szakadozott a felhőzet, a nap második felében nyugat felől várható vékonyodás, szakadozás. A nyugati és középső országrészben szórványosan előfordulhat eső, zápor és egy-egy zivatar sem kizárt. A nap második felében már csak néhol valószínű csapadék. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél. Hajnalban 8-16 fok lesz, délután általában 20-24 fok várható, de a csapadékos vidékeken hűvösebb lehet.

Csütörtökön hajnalban főleg északkeleten képződnek ködfoltok, néhol szitálás, kisebb eső is lehet. Ezek feloszlása után változóan felhős időre van kilátás többórás napsütéssel. A késő délutáni, esti óráktól nyugat, északnyugat felől vastagodhat a felhőzet, és egyre több helyen eleredhet az eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar is előfordul. Sokfelé megerősödik a déli, délnyugati szél. A minimum általában 12-17 fok között várható, északkeleten azonban hűvösebb lehet, a maximum-hőmérséklet 20-26 fok között alakul.

Péntekre virradóra erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd napközben nyugat felől vékonyodik, felszakadozik a felhőzet. Nyugatról kelet felé átvonul egy csapadékzóna, és sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, nyugati szél. A hajnali 8-15 fokról 15-22 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Szombaton hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek. Napközben változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel, számottevő csapadék nem valószínű és többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hajnali 5-12 fokról 15-21 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a nap második felétől felszakadozik, csökken a felhőzet. Elszórtan előfordulhat eső, záporeső. Sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik a délkeleti, déli, majd az északnyugatira forduló szelet. A minimum-hőmérséklet 5-12, a csúcsérték 15-22 fok között valószínű, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

Címkék:
otthon, szél, szélvihar, időjárás, eső, déli, esőzés, időjárás előrejelzés, széllökés, széllökések, esőzések,