Eladó a legendás magyar politikus budai luxusvillája: nem titok már, így élnek a hatalmasok

Pénzcentrum2024. október 6. 10:03

Az ár jelentősen csökkent Torgyán József egykori villájánál, az alapterület viszont egy lakás méretével lett nagyobb. Így is jelentősen magasabb négyzetméterárat kérnek érte, mint amekkora a kerületi átlag.

Egy év után ismét felkerült Torgyán József, a legendás kisgazda politikus és volt földművelésügyi miniszter egykori villája az egyik ingatlanhirdetési portálra, ahol ismét rábukkantunk a hirdetésre.

Egy éve, augusztusban számoltunk be arról, hogy eladósorba került a Torgyán-villa: akkor 950 millió forintért árulták a hatszobás, 324 négyzetméteres ingatlant, amely egyébként egy 1200 négyzetméteres telken áll a főváros XII. kerületében. Ez négyzetméterenként 2,9 millió forintos árat jelentett, az épület oldalában még egy emléktábla is van Torgyán Józsefről, aki 2017-ben, 85 éves korában halt meg.

Torgyán még 2000-ben vásárolta az ingatlant, saját állítása szerint 50 millió forintért. Jelentős felújításon esett át az épület, melyek után az értékét 100-120 millió forintra becsülték. Nehezen lehetne feledni azt is, hogy számos politikai botrány robbant ki az épület körül: a kisgazda politikus egyik vagyonnyilatkozatában például nem tüntette fel a villát, mint tulajdont, csak egy társasház egyhatod részét írta be.

Amikor pedig megkérdezték, miért hagyta ki a XII. kerületi villát, azzal indokolt: nem akarja, hogy „betörő-, rabló- és robbantócsoportok” kapjanak információt arról, hogy pontosan hol lakik.

Csökkent az ár, nőtt az alapterület

Lássuk most magát a hirdetést, amit ismét felfedeztünk az egyik ingatlanos portálon. Rögtön az árán megakadhat a szemünk: az ugyanis most 699 millió forint, ellentétben azzal, hogy egy évvel ezelőtt 950 millióért szerettek volna túladni rajta. Érdekes az is, hogy a paraméterek is változtak a tavalyi hirdetéshez képest: amíg 2023 augusztusában még 324 négyzetméteresként hirdették a villát, ez valahogy 410 négyzetméterre növekedett. De nőtt a telek mérete, amelyet a tavalyi 1213 után most 1264 négyzetméteresként van hirdetve.

Vagyis ha jól értjük, a jelenlegi tulajdonos 250 millió forintot bukna úgy, hogy az ingatlan alapterülete egy közepes lakás méretével, jó kilencven négyzetméterrel növekedett.

Az ingatlanhirdetés szövegében semmilyen utalást nem találunk arra, hogy átalakítás történt volna a házon. Felsorolják viszont a további paramétereket: hat szobát találunk benne, valamint az alsó szinten egy külön részt, amit akár irodának is lehet használni - sejthetjük, hogy ezt a funkcióját látta el, mikor még a kisgazdák elnöke élt itt a családjával.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Emellett négy autó számára fűtött garázst, márványpadlót, finn szaunát dézsával is találhatunk itt, és egy borospince is tartozik a villához. Torgyán doktor tehát semmit nem bízott a véletlenre, ha kényelemről van szó, és ennyi pénzért talán sokkal csábítóbb lesz az új tulajdonosnak is.

Ez jó árban van?

A 699 millió forintos irányár elsőre csábítóan hangzik, pláne egy olyan helyen, mint a XII. kerület mártonhegyi része. Mivel jelenleg a hirdetésben 410 négyzetméter szerepel, így egy gyors számítást végezve kijön, hogy

az ingatlan négyzetméterenkénti ára 1,7 millióra jön ki, ami a tavalyitól ugyan elmarad, de a kerületi átlagos négyzetméterárnál jóval magasabb összeg.

Ez az érték ugyanis idén januárban 1,3 millió forint volt, amellyel persze ez a kerület vezeti a fővárosi toplistát drágaságban.

címlapi kép: Kovács Attila, MTI/MTVA 

Címkék:
otthon, lakás, ingatlan, politikus, milliók, luxusvilla, csökkenés, villa, milliárd, ingatlanhirdetés, négyzetméter, négyzetméterár, épület, kerület, miniszter,