Egyre kevesebben vesznek lakást a fővárosban: a vidéki ingatlanok profitálnak a legtöbbet belőle

Pénzcentrum2024. október 3. 17:02

2011 és 2023 között a hazai lakáspiacon nem csak az adásvételek darabszáma változott, olykor jelentősen is, de súlypontjai is látványosan átrendeződtek, tűnik ki a KSH legfrissebb forgalmi összefoglalójából, ami a régiónkénti, illetve a lakástípusonkénti eltéréseket is bemutatja. Bár a főváros még továbbra is jó előrejelzője a trendeknek, Budapest piaci súlya már csökkenőben van.

A 2008-ban beütött válság után éledező hazai lakáspiacon leghamarabb a fővárosban futott fel újra a forgalom. Ott a használtpiaci tranzakciók száma már 2015-ben évtizedes csúcsra ért, míg ez csak három évvel később következett be Pesten, a Közép-Dunántúlon és a Dél-Alföldön. Az ország egyéb régióiban – Nyugat- és Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon, valamint Észak-Alföldön – pedig további három évet kellett várni arra, hogy időszakos forgalmi rekordokat regisztrálhassanak.

Ezek az adatok is azokat igazolják, akik Budapestre, mint a piac „üveggömbjére” tekintenek, ahol a várható országos folyamatok a régiókat jóval megelőzve mutatkoznak meg. Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője ehhez magyarázatként azt fűzi hozzá, hogy a fővárosi piacon nem csak a saját célra vásárlók számítanak fajsúlyos szereplőnek, hanem a hazai befektetők, s a külföldi vevők is, így mindhárom fő keresleti csoport mozgása gyorsan nyomot hagy a statisztikákon.

Bár a fővárosi értékesítések továbbra is vezetik a piacot, ezek súlya érzékelhetően csökkent a vizsgált évek során. Míg 2011-15-ben a használt otthonok hazai forgalmának még 27-31 százaléka kötődött Budapesthez, addig 2018-23-ban már csak 18-22 százalékuk. Van ezen belül is olyan részpiac, ahol még látványosabb a visszaszorulás: a használt családi házak adásvételénél a főváros súlya megfeleződött. A 2011-es 5,7 százalékról 2023-ra – az előzetes adatok szerint – 2,9 százalékra esett.

Jelentősebb teret tudott ugyanakkor nyerni például Észak-Magyarország, melynek piaci súlya a használt lakóingatlanok összességében e két időpont között 8,7 százalékról 12,2 százalékra nőtt. A családi házak forgalma egyébként országosan is sajátos képet mutatott ebben a periódusban. A tranzakciószám itt már 2019-re elérte a csúcspontot és az európai mezőnyből is kiemelkedő drágulás hatására kezdett is visszaesni, amikor jött a Covid-időszak és a falusi CSOK kicsit késleltetett hatása, melyek miatt még képes volt jó tíz százalékos átmeneti visszaerősödésre a piac.

A használt panelek forgalmát tekintve ugyancsak csökkent a főváros piaci súlya. Míg 2011-15-ben a részesedése 40-46% volt, addig 2020-23-ban már csak 29-35%. Ezzel párhuzamosan erősödtek az iparosodott nyugati régiók, Nyugat-Dunántúl a 2011-es 4,8 százalékról 2023-ra 7 százalékra, illetve Közép-Dunántúl ugyanekkor 8,6 százalékról 11,7 százalékra. Ahogy az elemző megjegyzi, ez a kereslet részben megfelelhet annak, amit az új munkaerő letelepedése gerjeszthet egy-egy prosperáló régióban.

Egyedül a hagyományos építésű társasházak piaca az, ahol a főváros egyelőre változatlanul őrzi a 2011-2023 közötti időszak átlagában mért mintegy 46 százalékos forgalmi részesedését. Ebben a szegmensben a többi régió teljesítménye is meglehetősen stabil volt a vizsgált periódusban, s az átlagos forgalmi súlyuk is eléggé hasonló: Nyugat-Dunántúl 10,1%, Dél-Alföld 8,7%, Közép-Dunántúl 8,6%, Észak-Alföld 8,2%, Észak-Magyarország 6,3%, Pest 6,2%, Dél-Dunántúl pedig 6,1%. Egyedül Észak-Magyarország mutatott jelentős kilengéseket. Míg 2011-ben csak 4,1% volt a részesedése a használt társasházi lakások forgalmából, ez 2019-re több mint megkétszereződött, s 2023-ban pedig 6,9 százalékon állt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Míg a használt piacon egyértelmű a főváros súlyának csökkenése, az újépítéseknél egyelőre semmi sem fenyegeti a dominanciáját. A 2011-23-as időszakban eladott új lakóingatlanok átlagosan 39 százaléka a fővárosban talált vevőre. Budapest piaci részesedése csak 2016-2018-ban esett 30 százalék alá, míg 2022-ben már az 51 százalékot is meghaladta. A bő évtized nagy vesztese Pest vármegye lett, a korábbi piaci részesedése a húszas évekre kevesebb, mint felére zsugorodott.

Míg például 2011-2016 között az ország új családi házainak több mint felét (51-55%) itt adták el, addig 2022-23-ban már csak 30 százalék volt ez az arány. Hasonló ütemben veszített pozíciót Budapest is ezen a részpiacon, a 2011-es 12 százalékos részesedése 2023-ra 5 százalékra olvadt. Velük szemben majdnem mindegyik más régió látványosan tudta növelni a piaci súlyát, bár ehhez olykor nagyon csekély számú új otthon is elégséges volt. Így például Észak-Magyarország 2011 és 2023 között több mint ötszörösére növelhette részesedését (0,5% → 2,7%), miután a 2011-es 2 (kettő!) után 2023-ban 19 új családi ház talált ott gazdára. Az országos összesítés 2023-ban eddig mindösszesen 700 új családi ház adásvételét rögzítette, ezek közül 35-öt Budapesten és 210-et Pest vármegyében.

Az új otthonok forgalmának meghatározó többségét – 2023-ban például országosan a 88 százalékát – a többlakásos épületek adják. Ebben a szegmensben, ahol a piacot a legerősebben határozzák meg a nagy lakásépítő beruházó cégek, illetve a befektetési célú vásárlók Budapest dominanciája csak erősödött. A főváros átlagos piaci részesedése az elmúlt bő évtizedben meghaladta a 42 százalékot, de 2022-ben az 56 százalékot is elérte.

A legtöbb régió ezzel szemben hasonló mintát mutat: jellemzően 2015 és 2018 között kisebb lokális részesedési csúcsokat értek el, de a lendületük mostanra visszatért az évtizeddel korábbi szintre. Két kivétel látszik. Az egyik Pest vármegye, amely tartósan és nagyot veszített a beruházók érdeklődéséből: a forgalmi piacrésze 2011-ben még 21 százalék feletti volt, majd a Covid alatt és után tíz százalék alá is esett és 2023-ra is csak 13 százalékig kapaszkodott vissza. Ezzel szemben Nyugat-Dunántúl tartósan nyertesnek mutatkozik, az ottani, 10 évvel korábban még 10 százalék alatti piaci részesedés 2023-ban meghaladta a 12 százalékot. Ami ennél is beszédesebb: a régió piaci súlya a 2011-23-as évek átlagában 13,9 százalék volt, ami Pest vármegyéjét (13,2%) is meghaladva immár a főváros után a második legmagasabb.

Címkék:
vásárlás, otthon, lakás, ingatlan, Budapest, otp, főváros, dunántúl, covid,