Árvíz 2024: nagyon fontos, ezt kell tenni a homokzsákokkal, miután levonult az árhullám

Pénzcentrum2024. szeptember 23. 09:09

Azokat a homokzsákokat, amelyeket nem ért el a víz, lehet bontani, a többit még nem - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a Kossuth Rádióban hétfőn. Siklós Gabriella felhívta a figyelmet, hogy azokat a homokzsákokat, amelyek akár csak víz közelében voltak, nem szabad elmozdítani.

A szóvivő közölte, hogy a „2013-asnál kisebb, de nagyon nagy árvíz” lassan Bajára ér. Siklós Gabriella elmondta, hogy a Duna déli szakaszán a víz nem érte el az állami töltésvonalak tetejét, azokon a településeken kellett ideiglenes védműveket építeni, ahol épületek vannak a hullámtérben. Hangsúlyozta, az árvíz 50 centiméterrel alacsonyabban tetőzött, mint a 2013-as, de még mindig figyelni kell a teljes magyarországi szakaszt, hiszen buzgárok, fakadó vizek, csurgások és szivárgások bárhol előfordulhatnak. Hozzátette: a dunai árhullám levonulása lassú lesz.

Egy átlagos nagyságú árhullám 8-9 nap alatt elhagyja Magyarországot, a mostani áradás viszont már 11. napja tart - tette hozzá. Siklós Gabriella nyomatékosan kérte, hogy senki ne menjen az átázott töltésekre, mert az szivárgást idézhet elő. A szóvivő azt mondta, hogy Baján, ahol most 919 centiméteres a vízállás, 923 centiméter körül várják a tetőzést. Holnap Mohácsnál tetőzik a víz, majd az árhullám elhagyja az országot.

Címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA

Címkék:
otthon, víz, árvíz, árhullám, vízállás, árvízvédelem, OVF,