Stabilan tartja pozícióját az ingatlanpiac: így alakult tavalyhoz képest a forgalom

Pénzcentrum2024. szeptember 2. 18:45

A Duna House Cégcsoport közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2024 augusztusában, országosan 9 323 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 105 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.

A kiemelkedő, júliusi intenzitást követően augusztusban a nyári szabadságolások hatására, ahogy a gazdaság minden területe, úgy a hazai ingatlanpiac is visszaváltott a szokványos, nyári tempóra. A cég által a hónapra becsült 9 323 tranzakció éppen megegyezik a júniusra becsült értékkel. Az augusztusi eredmények alapján így az előző hónaphoz képest 19,2%-kal, az előző év azonos időszakához hasonlítva pedig még mindig 13,5%-kal erősebb teljesítményt mutatott a szegmens.

A cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkájának, a Credipass-nak a magyarországi adatai szerint idén augusztusban a jelzáloghitel-piacon is visszarendeződés tapasztalható, a cég becslése alapján 105 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott. A júliusra becsült adathoz képest így 9%-kal mérséklődött a volumen, az előző év azonos időszakában mért MNB adathoz viszonyítva pedig 93%-kal teljesített jobban a szegmens.

Címkék:
vásárlás, lakás, lakáshirdetés, ingatlan, kereskedelem, duna house, ingatlanpiac, forgalom,