Gyász: meghalt Novák Ferenc Tata, a legendás koreográfus

Pénzcentrum2024. augusztus 17. 16:45

Etnográfus és táncház-mester is volt egyszerre, szombat reggel aztán csendben elaludt a legendás mester.

94 éves korában meghalt Novák Ferencc Tata koreográfus, etnográfus, a magyar táncházmozgalom kiemelkedő alakja és egyik elindítója. A hírt családja közölte ma délután.

Mint a közleményben is áll, ő álmodta meg a Honvéd Táncegyüttest, de ő találta ki és többekkel létre is hozta a Nemzeti Táncszínházat. Emellett elévülhetetlen érdemei voltak és vannak abban, hogy a térség néptánchagyományai nem vesztek el.

Generációja – többek között Martin György, Timár Sándor, a Pesovár testvérek – olyan történelmi jelentőségű etnográfusi munkát végzett el a huszadik század ötvenes éveitől kezdve, ami csak Bartók és Kodály érdemeihez mérhető; túlzás nélkül a Kárpát-medence sokszínű néptánchagyományának fennmaradását köszönhetjük nekik. Novák Ferenc ezt a tradíciót a klasszikus színházi önkifejezés részévé tudta tenni (Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál, Csíksomlyói passió, Kőműves Kelemen, István, a király), így hosszú pályája során nemzedékek sokaságával ismertette meg nemzeti kultúránk európai értékeit idehaza és világszerte

- írta családja az emlékezésben.

Címkék:
gyász, szombat, reggel, művészet, meghalt,