Kiadták a riasztást: brutális szél, jégeső is lehet, ezt nem úszhatjuk meg

Pénzcentrum2024. augusztus 1. 14:15

Zivatarok és jégeső is lehetnek ma, de a hőmérséklet nem csökken jelentősen.

A nyugati, északnyugati tájakon, esetleg az Északi-középhegység térségében kevés helyen kialakulhat zápor, zivatar - írja a met.hu. A légmozgás nagyrészt mérsékelt marad, csupán zivatarok környezetében lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között várható. Késő estére 20 és 28 fok közé hűl le a levegő.

Zivatarok ma elsősorban a Dunántúl északi és nyugati részein fordulhatnak elő, de egy-egy cella kialakulása az Északi-középhegységben sem zárható ki. Éjszaka nyugat felől újabb hullámban érkezhetnek, majd holnap napközben elszórtan számíthatunk rájuk, már a keleti tájakon is kialakulhat zivatar.

A zivatarokat viharos széllökés (~60-75 km/h), intenzív csapadékhullás (10-20 mm), illetve jégeső (<1-2 cm) kísérheti.

Az ország nagy részén 25 fok környékén, kisebb körzetekben 27 fok körül alakul a napi középhőmérséklet. A Dunántúl nyugati és északi részein, valamint az Északi-középhegységben maradhat 25 fok alatt.

Címkék:
időjárás, zivatar, zápor, nyugat, dunántúl, jégeső, időjárás előrejelzés, széllökés, széllökések, nyugati, záporok, zivatarok,