Kattant a bilincs: elfogtak egy emberölés miatt keresett férfit Budapesten

Pénzcentrum2024. július 23. 09:01

A BRFK akciójában 51 embert fogtak el, köztük egy emberölés miatt körözött férfit - írja a police.hu.  

Havonta szervez körözési akciót a Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya, hogy megtalálják azokat, akiket elfogatóparancs vagy eltűnés miatt keresnek. Ezúttal a XV., XVI. és XXII. kerületi rendőrkapitányságokkal elemeztek összesen 482 körözési eljárást. Ennek eredményeként július 1-je és 15-e között a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály és a Közrendvédelmi Főosztály bevonásával 51 embert fogtak el, akiket többek között rablás, súlyos testi sértés, kábítószer birtoklása, csalás, ittas és bódult vezetés, illetve összesen 14 év meg nem kezdett szabadságvesztés letöltése miatt kerestek. Ezen kívül egy eltűntként bejelentett embert is megtaláltak.

Az egyik 62 éves férfit emberölés miatt keresték, mert a megalapozott gyanú szerint 2021. november 13-án a főváros XV. kerületében olyan súlyosan bántalmazta lakótársát, hogy az belehalt sérüléseibe. Őt Budapest IV. kerület, Szabadság parkban fogták el.  

A IX. kerületben, egy buszon fogták el azt a férfit, aki hét elfogatóparancs elől bujkált, amiket 5 év meg nem kezdett szabadságvesztés, lopás, kábítószer birtoklása, új pszichoaktív anyaggal visszaélés és csalás miatt adtak ki ellene.

Egy hivatalos személy elleni erőszak miatt körözött 49 éves nő tartózkodási helyét a Nemzeti Védelmi Szolgálat segítségével derítették ki, majd a VIII. kerületben csaptak le rá. Korábban ellenszegült az intézkedő rendőröknek, ezúttal esélyt sem adtak rá neki.

Többen most sem várták meg, hogy a rendőrök menjenek értük; amikor a nyomozók kiderítették telefonszámukat és felhívták őket, inkább feladták magukat, illetve befizették az elmaradt pénzbírságot.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mi alapján választanak a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül?

Sokan az egyetemi tanulmányaik megkezdésével párhuzamosan nyitják meg első lakossági folyószámlájukat, ezért a pénzintézetek rendkívül kedvező ajánlatokat kínálnak az új ügyfeleknek. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak a családok és a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül. 

Create your own user feedback survey

Címkék:
csalás, rendőrség, gyilkosság, eljárás, kábítószer, elfogatóparancs,