Zivatar, jégeső miatt adtak ki riasztást 3 megyében: végleg elsöpri a hőséget az égi áldás?

Pénzcentrum/MTI2024. július 18. 07:24

Zivatar veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye területére a HungaroMet Zrt. szerda este. A veszélyjelzés szerint a három vármegye érintett járásaiban hevesebb zivatarokra kell számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt javasolja, hogy vihar idején fokozottan figyeljünk a fák, fasorok, állványzatok közelében. A ház környékéről minden olyan tárgyat, amelyet a szél felkaphat - kerti bútort, szerszámot, kisebb cserepes növényt - érdemes védett helyre vinni. Azt tanácsolták, hogy ha valakit autóvezetés közben ér a felhőszakadás, akkor lassítson, vagy lehetőség szerint álljon meg, amíg a heves zivatar elvonul.

Felhívták a figyelmet továbbá arra, hogy ahol villámárvíz alakul ki, ott már bokáig érő vízfolyás is ledöntheti az embert a lábáról. Azt kérik, ha valaki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón.

Csütörtökön még három megyében: Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád területén harmadfokú hőségriasztás van érvényben. Pénteken már csak Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyére lesz érvényes a kegyetlen hőségre szóló figyelmetetés a HungaroMet veszélyjelzése szerint.

Csütörtökön napközben napos idő várható általában kevés gomolyfelhő mellett, de a középső országrészben egy összeáramlási zóna mentén, valamint a déli és keleti határvidéken időnként több lehet a gomolyfelhő. Ezeken a tájakon előfordulhat néhol felhőszakadással kísért zápor, esetleg zivatar, de az ország döntő részén nem valószínű csapadék. Az északi, északkeleti irányú szelet a Dunántúl északi, északnyugati részén és keleten továbbra is nagy területen kísérhetik élénk, északkeleten erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 37 fok között várható, nyugaton lesz a hűvösebb, az Alföld déli részén a melegebb. Késő estére 20 és 29 fok közé hűl le a levegő.

Csütörtök este a legtöbb helyen kiderül az ég, ugyanakkor a Dunántúlon ismételten képződhetnek gomolyfelhők, amelyből főleg az éjszaka második felében, és elsősorban a Dél-Dunántúlon néhány zápor, esetleg zivatar kialakulhat. Az északias szél többnyire mérsékelt marad, csak néhány helyen lehet élénk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 18 és 23 fok között alakul, de a szélvédettebb északi völgyekben 15, 17 fok is lehet. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Pénteken napos idő valószínű többnyire kevés gomoly- és fátyolfelhővel, azonban záporok, zivatarok besodródhatnak az Alpokaljára. A keleti országrészben többfelé megélénkül az északkeleti, északi szél, de zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. Délután 30, 36 fokra van kilátás. 

Szombaton sok napsütés várható időszakosan megnövekvő fátyol- és gomolyfelhőzet mellett. Helyenként - legkisebb eséllyel északon, északkeleten - valószínű zápor, zivatar. Az északkeleti, északi szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban általában 17, 23, délután 30, 36 fok között várható. Továbbra is a Dél-Alföldön lesz a legmelegebb.

Vasárnap többnyire napos idő valószínű, a nap nagyobb részében még száraz lehet az idő, majd nyugat felől növekszik a felhőzet. Ezzel összhangban a zápor, zivatar kialakulási esélye is növekszik. A nagyrészt még délies szél helyenként élénk lesz. A hőmérséklet hajnalban 13, 22, délután 31, 37 fok között várható. 

Címkék:
szél, szélvihar, időjárás, hőmérséklet, zivatar, zápor, meteorológia, idő, időjárás előrejelzés, met, széllökés, széllökések, időjárás jelentés, zivatarok, hungaromet,