Ezt a hibát követi el most rengeteg fiatal, aki albérletet keres: sok pénzt bukhatnak rajta

Pénzcentrum2024. július 18. 14:58

Nem csak az eladó, a kiadó lakások terén is áremelkedést hozott a 2024-es év. Az első félévben 10-15%-kal nőttek az árak a fővárosi bérleti piacon és a főszezonban, a kereslet megugrásával további drágulásra lehet számítani. A budapesti átlagos bérleti díj 260 ezer forint fölé szökött, a lakások fajlagos négyzetméterára 5 ezer forint. Az egyszobás lakást keresők 160-260 ezer forint közötti díjakra készülhetnek havonta a Duna House kínálati adatai szerint.

Már csak pár nap és elérkezik a felsőoktatási intézményekbe jelentkező, jövendőbeli gólyák számára legfontosabb dátum, vagyis a ponthatárok kihirdetésének napja, ami az idei évben július 24-re esik. Sokak számára nem csak a szak vagy az intézmény kérdéses, ahol szeptemberben megkezdi majd tanulmányait a leendő egyetemista, de a különböző városok iskoláit is megjelelők egyelőre még a településben sem lehetnek biztosak, ahol a következő pár évben idejük nagy részét töltik majd.

„A nyugodt diákévekhez elengedhetetlen a kényelmi és nem utolsó sorban anyagi szempontoknak is megfelelő lakhatás megteremtése, ami az idei évben is hatalmas kihívás elé állítja majd a fiatalokat és ezzel együtt a szülőket is, hiszen továbbra is viszonylag szűk kínálat társul a bérleti piac csúcsszezonjának elején többszörösére növekvő kereslet mellé a fővárosban.” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.

Az idei évben a felvi.hu statisztikája szerint közel 121 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba, a továbbtanulást választók közel fele első helyen fővárosi képzéseket jelölt meg, akik közül többezer hallgatónak kell majd lakhatást biztosítani. A szerencsésebbek családjuk fővárosi otthonából, vagy az agglomerációból ingáznak, azonban a vidéki területekről érkező hallgatók számára csak a kollégiumi elhelyezés, az albérlet vagy egy saját lakás vásárlása oldhatja meg a lakhatást

– hívta fel a figyelmet a szakértő. A fenti adatból pontos számot nem lehet leszűrni, azonban az látható, hogy nagyságrendileg mekkora érdeklődés zúdul majd július végén, augusztus elején a bérleti piacra úgy, hogy a külföldről érkező munkavállalókról, vagy csak a „sima” albérletkeresőkről, másik bérleménybe költözőkről még nem is esett szó.

A kereslet után következzenek az árak. Az ingatlanközvetítő első féléves adatai alapján a fővárosban átlagosan 10-15%-os mértékben növekedtek az árak, az átlagos bérleti díj már a 260 ezer forintot is meghaladta, és a főszezonban a kereslet megugrásával még ennél is magasabbra szökhet az árszint. A cégcsoport Home Management üzletágának adatai szerint átlagosnak tekinthető az 5 000 Ft/m2-es fajlagos ár a budapesti albérleteknél. Természetesen a városon belüli elhelyezkedés, valamint a kínált bérlemény minősége is hatással van az adott lakásért havi szinten elkérhető összegre.

A költségek csökkentése érdekében javasolt lehet akár a lokáció terén, akár a lakás méretében, vagy a lakótársak számában kompromisszumot kötni. Aki ragaszkodik az egyedül éléshez, és megelégszik egy egyszobás lakással, annak a cég aktuális kínálata szerint 160-260 ezer Ft/hó bérleti díjra érdemes készülnie, a leendő hallgatók számára azonban érdemes lehet egy nagyobb lakást közösen kibérelni, így az általánossá vált két havi kaució, majd a bérleti díj és a rezsi költsége is többfelé oszlik. Fontos azonban megjegyezni, hogy a bérleményt kínáló tulajdonosok körében egyre inkább bevett gyakorlatnak számít, hogy pontosan meghatározzák a lakásukba költöző bérlők maximális számát, tehát érdemes erről is idejében tájékozódni.

JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A szakértők tanácsa az idei bérleti szezon beindulásának kapujában az, hogy az igazán jó lakások megszerzéséhez gyorsan és határozottan kell lépni és akár már a ponthatárok kihirdetése előtt feltérképezni a bérleti piac kínálta lehetőségeket.

A bérlők közötti versenyben előnyt szerezhet, aki akár jövedelemigazolással, akár korábbi főbérlőtől származó ajánlással felszerelkezve igyekszik biztosítékot adni a tulajdonos számára a megbízhatóságáról. A jövedelemmel vagy referenciával nem rendelkező, első lakást bérlő gólyák pedig pontosságukkal, udvarias magatartásukkal nyerhetik el a tulajdonosok szimpátiáját. Amennyiben több tanuló költözne egy lakásba, úgy érdemes minden leendő lakónak megjelenni az ingatlan megtekintésekor, akár már a kaució és az első havi bérleti díj összegével felszerelkezve.

Ha pedig megvan a lakás, megvan a tulajdonos-albérlő közötti szimpátia, mindenképpen írásos megállapodásban érdemes rögzíteni a feltételeket, azonban fontos, hogy a bérleti szerződés abban az esetben védi kellőképpen a feleket, ha közjegyző előtt kerül aláírásra. Mind a határozott, mind a határozatlan időre szóló szerződések esetében ki kell térni a felmondás módjára és idejére, a rendeltetésszerű használatra, feltüntetni a bútorok és berendezések számát és állapotát, valamint a közüzemi mérőórák állását is jegyzőkönyvezni kell. Az energetikai tanúsítvány szerződésbe foglalása nem, de az irat bemutatása bérlés esetén is kötelező, így a leendő albérlők könnyedén tájékozódhatnak az ingatlan várható energiafelhasználásáról, de érdemes elkérni a korábbi közüzemi számlákat is, valamint ellenőrizni, hogy egyik szolgáltatónál sem halmozódott fel korábbi tartozás. Akár bérlőként, akár bérbeadóként lép az ügyfél az albérleti piacra, megbízható segítséget jelenthet egy szakértő ingatlanos bevonása is.

Címkék:
otthon, lakáshitel, lakás, ingatlan, lakáspiac, albérlet, bérlet, ingatlanpiac, kereslet, bérleti díj, albérletárak, lakások, albérletpiac, albérletek,