Megszólalt a Vöröskereszt a hőhullámról: egyre több a veszélyes eset, így kerülhetjük el a rosszullétet

Pénzcentrum2024. július 17. 20:37

A Magyar Vöröskereszt által működtetett Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat idén 18. alkalommal gondoskodik a magyar tenger partján fürdőzők biztonságáról. A júliusi tartós hőhullám az eddigi legnehezebb első heteket jelentette az önkénteseknek, csaknem 2000 esetet tudhatnak maguk mögött.

A 2007 óta működő Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat idén 13 település 19 strandján, strandonként két önkéntes bevonásával biztosítja a sebesülések és rosszullétek ellátását egészen augusztus 20-ig. Megvalósulásához több mint 300 fiatal önkéntes járul hozzá.

Annak érdekében, hogy a nyaralók egészségét segítsen megóvni, a legnagyobb hazai humanitárius szervezet összegyűjtötte, mire érdemes figyelni a pihenés alatt.

Az ügyeletes elsősegélynyújtók feladata a tóban vagy a parton történt sérülések, rosszullétek szakszerű ellátása, nagyobb sérülés, betegség esetén mentőhívás és a beteg állapotának stabilizálása, szükség esetén az újraélesztés megkezdése. A tervezett nyolc turnusból tegnap zártuk a harmadikat, és már eddig csaknem kétezer eset történt. Ez kiemelkedően magas szám, az eddigi szezonok alatt egyszer nem tapasztaltunk ilyet. Tavaly a nyolc turnus alatt összesen 2368 esetben kellett elsősegélyt nyújtani. Mai napig a leggyakoribb feladatunk a kagylók vagy kövek okozta vágások, horzsolások és rovarcsípések ellátása, ugyanakkor az extrém meleg miatt sokszor van dolgunk napégéssel, hőkimerüléssel és napszúrással

- tette még hozzá Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. A vöröskeresztes önkéntesek nem mennek be a vízbe, a parton teljesítenek szolgálatot. A helytálló fiatalok között sokan egészségügyi területen tanulnak és orvostanhallgatók lesznek.

A szervezet felhívja a figyelmet a biztonságos fürdőzésre: 11 és 16 óra között ne tartózkodjunk közvetlenül napsütésnek kitéve, bőségesen fogyasszunk folyadékot – lehetőleg vizet –, és fokozottan ügyeljünk a bőrünk megóvására fényvédő készítmények használatával.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Ha valaki émelygést, fejfájást, nyaki fájdalmat, zavartságot és gyengeséget tapasztal, valószínűleg napszúrást kapott. Ilyenkor az arc vöröses színű és az égett bőrhöz hasonlóan száraz tapintású. Ha felismerte a tüneteket, amint teheti, kísérje az érintett személyt árnyékos, hűvös helyre, kínálja hideg vízzel, majd helyezzen hidegvizes borogatást, például átnedvesített zsebkendőt a csuklójára. Súlyos esetben hőség miatti ájulás fordulhat elő, amelyet hirtelen fellépő láz, sápadtság, fokozott verejtékezés kísér. Ezt a jelenséget hívjuk hőgutának. Amennyiben ezeket a tüneteket észleli valakin, azonnal hívja a 112-es segélyhívót! Természetesen azokon a strandokon, ahol van Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat, ott az önkéntesek készséggel állnak az emberek segítségére

– hívja fel a figyelmet Kormos Ádám szakmai vezető.

Címkék:
Balaton, magyarország, nyár, hőség, magyarok, önkéntes, vöröskereszt, szervezet, hőguta, szolgálat,