Évtizedes vita oldódhat meg Magyarország és Szlovákia között: új élet kezdődik a térségben

Telex2024. július 16. 09:45

Az elmúlt hónapokban intenzívvé váltak a tárgyalások Magyarország és Szlovákia között a bősi erőmű kérdésében: három fordulón is túl vannak már a felek. A kormánybiztos szerint még idén vagy jövő év elején mindkét kormány elé kerülhetnek azok az elvek, amelyek alapján megoldható ez az ügy.

Magyarország és Szlovákia már fél évszázaddal ezelőtt döntött a bős–nagymarosi vízerőműrendszer megépítéséről, de a nyolcvanas évek végén mindkét ország a rendszerváltása és identitása szimbólumaként használta az ügyet. Magyarország egyoldalúan felmondta az államközi szerződést, és úgy döntött, nem építi meg Nagymarost, valamint leállítja az addigra 80 százalékban kész dunakiliti duzzasztómű építését. Válaszul Szlovákia 1992-ben Dunacsúnnál elterelte a Dunát a szigetközi szakaszról. A hágai Nemzetközi Bíróság néhány évvel később hozott ítéletében kiemelte, hogy mivel mindkét fél hibás a kialakult helyzetért, egyezzenek meg egymással.

Az intenzív tárgyalások most reményt adnak arra, hogy hosszú évtizedek után végre sikerülhet megoldást találni a bősi erőmű ügyében  - írja a Telex.

A Széchenyi Egyetem által szervezett győri rendezvényen Czepek Gábor, a magyar-szlovák energetikai infrastruktúra fejlesztéséért felelős kormánybiztos, arról beszélt, hogy Magyarországnak stratégiai partnerekre van szüksége, ezért fordult Szlovákiához a bősi erőmű ügyének megoldása érdekében. A győri származású kormánybiztos szerint a tárgyalások jól haladnak, három fordulón már túl vannak, és júliusban újabb egyeztetés lesz Bősön.

Címlapkép: MTI Fotó: Ruzsa István

Címkék:
szlovák, szlovákia, tárgyalás, erőmű,