Sokkoló hír az angliai magyaroknak, ez vár rájuk a kormányváltás után: kiköltözni sem lesz egyszerű?

Reichenberger Dániel2024. július 15. 16:00

A nemrég lezajlott brit kormányváltás magában hordozza az ígéretet, hogy megoldódik végre az ország lakhatási krízise, ezzel együtt pedig az oda kivándorolt magyarok élete is könnyebb lehet. A Pénzcentrumnak nyilatkozó elemző szerint a nemrég színre lépett Starmer-kormány lazíthat a bevándorlási szabályokon is, de arról azért továbbra sem álmodozhatnak a magyarok, hogy ingatlant vásároljanak a szigetországban.

Szűk két héttel ezelőtt politikai földindulás volt az Egyesült Királyságban: a 2010 óta, vagyis már csaknem másfél évtizede kormányzó konzervatívok egy hatalmas választási vereségbe szaladtak bele, és át kellett adniuk a hatalmat a Keir Startmer vezette Labournak, vagyis a baloldali Munkáspártnak. Erről a Pénzcentrum is beszámolt.

A váltástól azonban a britek nem csak politikai, hanem szociális változásokat is várnak, kezdve azzal, hogy a Starmer-kormány oldja meg végre az egyre égetőbb lakhatási krízist, ami immár két évtizeden átnyúló problémát jelent nem csak a helyi lakosoknak, de az igen nagyszámú gazdasági bevándorlók közösségének is. Az új kormány pedig nem is tétlenkedik: Keir Starmer a kabinet egyik első és legfontosabb feladatának nevezte, hogy dolgozni kezdjenek mindezen.

Ebben a cikkben szakértővel nézzük át annak lehetőségeit, mennyiben érinti, érintheti ez a több, mint 100 ezres lélekszámú magyar közösség életkörülményeit, vajon olcsóbb lesz-e a lakások bérleti díja? Mire számíthatnak a gazdasági bevándorlók az országban, vajon jobban fognak-e élni?

Súlyos lakhatási válság van a szigetországban

Az Egyesült Királyság azzal együtt is a magyar kivándorlók, illetve a csak időlegesen külföldi munkát vállalók egyik kedvenc célországa, hogy 2021 elején a szigetország kilépett az Európai Unióból. Ezzel a bevándorlási és munkavállalási feltételek is szigorodtak, és ez sok magyar vendégmunkást eltántorított. Ennek ellenére azért olyan jelentősen nem csökkent a számuk, a szakértők szerint az még mindig tartósan 100 ezer felett van - ezt Horváth Sebestyén, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője is megerősítette lapunknak.

Az Egyesült Királyságban közel 180 ezer honfitársunk él vendégmunkásként, azonban a különböző források csupán 120 ezer főről számolnak be. A szigetországban élő magyar bevándorlók száma hazánk 2004-es uniós csatlakozását követően nőtt meg jelentősen

- fogalmazott az elemző. Hozzátette, hogy a lakhatási válság, amellyel Nagy-Britannia több évtizede küzd, nem csak az őskalosokat, hanem bizony a szerencsét próbálni odaérkező magyarokat is jelentősen sújtja.

Legfőbb problémát számukra a lakhatás biztosítása jelenti, szinte mindegyikük ingatlanbérlésre szorul, a saját lakástulajdon szerzése számukra gyakorlatilag lehetetlen célkitűzés. Az Egyesült Királyságban élő magyar vendégmunkások főleg a brit nagyvárosok agglomerációjában tudnak ingatlant bérelni, mivel a belvárosi lakások túlfoglaltak

- tette hozzá.

JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Annak is vannak persze bőven okai, hogy nem csak a vendégmunkások, hanem a született britek is csak nagyon nehezen jutnak lakáshoz. Horváth Sebestyén elmondta lapunknak, hogy a covid előttre datálható vissza az, hogy miért nem épül elég lakás az országban - és hogy a lakásbérlések összege is jelentős emelkedésen ment át.

A lakhatás kérdése a választást megelőző kampány egyik központi témája volt, a Konzervatív pártot ellenfeleik azzal kritizálták, hogy nem teljesítették az egyik fő 2019-es ígéretüket, miszerint Angliában évente 300 ezer új lakást építenek a 2024-ig tartó parlamenti ciklusban. A valóságban azonban a Skóciában és Walesben épített ingatlanokat is beleszámítva sem sikerült évente több mint 250 ezer új lakóhelyet felhúzni. A lakhatási krízis az Egyesült Királyság lakosságának az egyik fő problémája, mind az ingatlanárak, mind a bérleti díjak meredeken emelkedtek az utóbbi két évben. Az áremelkedési csúcspontot idén márciusban érték el, ekkor éves alapon 9,4 százalékkal kellett többet fizetni egy havi ingatlanbérlésért. A helyzetet tetézte, hogy bár a tavalyi év második negyedévében rekord mennyiségű ingatlan épült, a rákövetkező negyedévben a koronavírus járvány és a 2008-as válság óta nem látott szintre zuhant be az építőipari teljesítmény

- mondta az elemző.

Könnyebb lehet a magyaroknak is?

Végezetül térjünk vissza a vendégmunkásokra: megkérdeztük az elemzőt, szerinte mire számíthatnak a Nagy-Britanniában élő magyarok? Mint Horváth Sebestyén fogalmazott: várakozása szerint a Brexit utáni szigorításon lazítanak majd, így többen kaphatnak majd bevándorlási engedélyt.

A munkáspárti politikusok már a kampányban megígérték, hogy felhagynak a Konzervatív Párt elhibázott bevándorláspolitikájával és felfüggesztik a hírhedtté vált ruandai kitelepítési programot. Az új kormányzat várhatóan ki fogja terjeszteni azok körét, akik jogosultak a bevándorlási engedélyre. Keir Starmer egyik kampányrendezvényén amellett is elköteleződött, hogy a turistákkal szemben a vendégmunkások lakhatási helyzetét fogja előtérbe helyezni, így ezalapján arra lehet számítani, hogy szigorítani fogják a rövidtávú lakáskiadást, sőt azt is belengették, hogy az ilyen szolgáltatást kínáló platformokat építőipari támogatás fizetésére is kötelezhetik

- mondta az Oeconomus elemzője.

Címkék:
otthon, kormány, kivándorlás, válság, anglia, angliai magyarok, magyarok, egyesült királyság, vendégmunka, kivándorlás magyarországról statisztika, vendégmunkások,