Pusztító kánikula éri el Magyarországot a hétvégén: mind meg fogunk sülni!

Pénzcentrum2024. július 11. 17:33

Sok napsütés mellett elszórtan záporokra és zivatarokra kell számítani a hétvégén, néhol 40 Celsius fok fölé is melegedhet a levegő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Szombaton a sok napsütés mellett helyenként erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, amelyekből elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A déli, délkeleti szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és időnként megélénkül, de a zivatarokat erős, viharos széllökések is kísérhetik. Szombat hajnalban 19-26 Celsius fok várható. Délután az Észak-Dunántúlon 31-35, másutt jellemzően 35-41 Celsius fok valószínű.

Vasárnap a sok napsütés mellett szintén erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre van kilátás. Reggel főként északon, napközben másutt is, elszórt jelleggel alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél, de zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak.

A minimum-hőmérséklet vasárnap 19-26 Celsius fok között várható. A csúcsérték az ország északnyugati, nyugati részén 30-35, másutt 35-40 Celsius fok között valószínű.

Címkék:
szél, időjárás, kánikula, napsütés, vasárnap, celsius, széllökések,