Borzalmas számok érkeztek: ennyien élnek a szegénységi küszöb alatt vergődve

MTI2023. július 15. 18:04

Világszerte több mint 165 millióan élnek a szegénységi küszöb alatt, vagyis napi 3,65 dollárnál (1200 forintnál) kevesebb bevételből - jelentette pénteken az ENSZ Fejlesztési Hivatala (UNDP).

Achim Steiner, az UNDP vezetője hangsúlyozta, hogy a szegénységi küszöb alatt élők száma még magasabbra is emelkedhetett volna, ha a kormányok a koronavírus-járvány alatt nem nyújtottak volna szociális támogatásokat és indítottak volna gazdaságösztönző projekteket.

Steiner kiemelte, hogy a szegény országokban különösen súlyos a helyzet, hiszen ezekben az országokban a szociális infrastruktúra is károsodik, így a korlátozott egészségügyi ellátás és oktatás és a hiányzó szociális védőháló miatt nem tudnak segíteni azokon az embereken, akik önhibájukon kívül kerültek olyan helyzetbe, hogy nem tudják ellátni a családjukat.

Az ENSZ szerdán közzétett adatai szerint 52 ország vergődik olyan adósságcsapdában, amelyből nem tud segítség nélkül kiszabadulni. A világ államadóssága tavaly 92 ezer milliárd dolláros rekordszintet ért el, ami a 2000-es adósságszint ötszöröse.

A New York-i székhelyű nemzetközi szervezet jelentése szerint a Föld lakosságának több mint 40 százaléka, 3,3 milliárd ember él olyan országokban, amelyekben az egészségügyi vagy oktatási kiadásokat meghaladják a felvett hitelek kamatai.

Címkék:
szegénység, adósság, ensz, szociális ellátás, föld,