Világgazdaság • 2023. április 21. 08:44
A Magyarországon élő német nyugdíjasok száma öt év alatt több mint 25 százalékkal nőtt, írja a német Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) televíziós csatorna műsora alapján a VG. A német idősek számára vonzóak az alacsony árak, de sokan politikai okból költöznek.
A műsor szerint 14 700-nál is több olyan német nyugdíjast tartanak nyilván, aki Magyarországra kéri a nyugdíjának a folyósítását. Öt évvel ezelőtt ez még 11 700 volt. Különösen a Balaton térsége népszerű, ahonnan két helységet, Marcalit és Keszthelyt emelték ki. Az MDR riportere szerint Marcali utcáit járva komplett településrészek németesedtek el, a kapukon mindenhol német nevek szerepelnek. Az árak jóval kedvezőbben és sokan nem érzik otthon Németországban magukat, főként a 2015-ös menekültválság óta.
Úgy tűnik, rengeteg német idős választja Magyarországot, de sok magyar nyugdíjas pedig éppen Németországban él. Korábbi cikkünkből kiderült, hogy több mint 16 ezer jogosult ellátását folyósítja Németországba a Magyar Államkincstár. Az összes külföldre folyósított magyar nyugdíj 34 százaléka érkezik így oda:
Azt korábban a Pénzcentrum is megvizsgálta, melyek a Balaton legnépszerűbb települései, hová költöztek a legtöbben 5 év alatt. A riportban említett Keszthely és Marcali nem volt a ranglistában, az viszont megfigyelhető, hogy a Keszthely és Hévíz környéki községekbe - "az agglomerációba" - is egyre többen települhetnek ki. Keszthelyen 5 év alatt 4,9 százalékkal, Marcaliban 1,5 százalékkal csökkent az állandó lakosok száma.
Arról is hírt adtunk korábban, hogy nemcsak a Balatonnál vásárolják a németek és a hollandok, illetve általában a külföldiek az ingatlanokat. Akárcsak a magyar befektetők, a külföldiek is felfedezték maguknak a Tisza-tó adottságait - még nem olyan magasak az árak, mint a Balatonnál, nem is olyan "zsúfolt", nyugodt, csendes. Ha pedig hirtelen népszerű lesz, kilőhetnek az ingatlanárak: