Tömegek menekülnek el Budapestről: itt kezdenek új életet, de ezzel nem számolnak

Egyre többen döntenek úgy, hogy elhagyják a nagyvárost, és a zöldebb, egészségesebb vidéki életet választják helyette. Továbbra is a fővárosi agglomeráció a legkedveltebb ingatlanpiaci célpont, de már sokan döntenek távolabbi desztinációk mellett is. Ezt a trendet a KSH kutatásai is alátámasztják – korábban már írtunk róla, hogyan ürül ki az ország keleti fele a nyugatra áramlók miatt, mostani cikkünkben azt vizsgáljuk, milyen tempóban hagyják el a középosztálybeliek a fővárost, hova költöznek, és ott mennyire sikeres együttélésük a helyi közösségekkel. A nagy „kivándorlási hullámnak” számos összetevője van, kezdve a technikai fejlődéssel, a világjárvány és a nyomában elterjedő home office-szal, a családpolitikai intézkedéseken át egészen a klímaszorongásig.

Az utóbbi években nem csupán felerősödött a vándorlási kedv, de soha nem látott szintekre ért el: 2019-ben például a települési határokat átlépő állandó vándorlások száma meghaladta a 280 ezret, a megyei határokat átlépőké közel 150 ezer volt, míg a hosszabb távolságú, régiók közötti vándorlások száma is majdnem elérte a 90 ezret. Elsősorban a munkakorú népesség vándorol - igaz ők is egyre később, párhuzamosan az időben egyre később bekövetkező családalapítással. 65 év felett azonban szinte teljesen megáll ez a folyamat – a magyarok egy bizonyos életkoron túl tehát néhány kivételtől eltekintve már nem nagyon változtatnak lakóhelyet - olvasható a KSH Demográfiai Portré 2021 című kiadványában.

Összevetve az évezred eleji és az utolsó két év vándorlási egyenlegét, azt tapasztalják a kutatók, hogy az évezred elejéhez  képest  jelentősen  megnőtt  a  mobilitási  hajlandóság.

Ugyanakkor a nagyvárosok helyett újra a kisebb városok és községek nyeresége figyelhető meg: azaz az emberek jellemzően csendesebb, nyugodtabb helyre költöznek, mint ahol éppen laknak. A konvencionális  gazdasági tényezők mellett társadalmi és demográfiai változók, az  életminőség, a lakókörnyezet (pl.  közbiztonság, szociális szolgáltatások, környezet-minőség) és az infrastrukturális tényezők (pl.    lakásbérleti    piac, tömegközlekedés    adottságai), kapcsolathálók,  a   küldő-   és   fogadóterületek   távolsága   is   befolyásolják  a  vándorlási  szándék  megvalósulását.

Látni kell, hogy a vándorlások volumene a gazdasági élet folyamatainak alakulását követi. A 2008-as pénzügyi válság hatására például rögtön alábbhagyott a mobilitási kedv, ami kitartott egészen 2013-ig, amikor is olyan meredeken indult növekedésnek, mint azelőtt még soha: 2019-ben már 280 ezer fölé emelkedett a vándorlások száma. Adatokkal ugyan a statisztikai hivatal még nem tudja alátámasztani, de valószínűsíthető, hogy a COVID-19 pandémia miatt kialakult gazdasági visszaesés ma az állandó vándorlások számában is megmutatkozik majd. 

A belföldi vándorlások egyik legfontosabb következménye, hogy a népesség területi eloszlása megváltozik,  és ennek  gyakori következményeként a népesség társadalmi-demográfiai összetétele is módosul. 

Elmélet a gyakorlatban

A fenti elméleti állítások a gyakorlatban valamivel izgalmasabbak, hiszen kutatók segítségével kirajzolódik a kép, milyen is a tipikus kiköltöző.

Persze ahány költöző, annyi motiváció, és annyi élettörténet, ugyanakkor meg lehet különböztetni legalább három csoportot:

Városról vidékre költözők tömegei egy sokrétű társadalmi réteg, vannak, akik közvetlenül a város mellé költöznek, ingázási távolságra, ők nem adják fel teljesen a korábbi életüket, munkahelyüket, sok esetben a gyermekeik sem váltanak iskolát, csupán zöldebb, egészségesebb életkörülmények közé vágynak

 – mondta el Tomay Kyra szociológus a TÉR Műhely Városiak Vidéken szemináriumán. Olyanok is vannak, akik az elszegényedés miatt költöznek vidékre, abban a reményben, hogy ott olcsóbb az élet, de rengetegen vannak, akik a nagyvárosoktól távolabbra, és teljesen más szempontok alapján döntenek az elvándorlás mellett. Jellemzően ők már egy leghiggadtabb életszakaszban, a 30-as, 40-es éveikben vannak, anyagi, társadalmi és kulturális tőkéjük miatt tehetik ezt meg, és mert adott esetben a munkakörülményeik lehetővé is teszik.

Mint ahogy arról a Pénzcentrum is számos alkalommal beszámolt, a távmunka, mint technikai fejlődés rengeteget szélesített ezen körön, illetve a Covid is rásegített, hiszen rengeteg munkakörben lett általános a home office, még ott is, ahol korábban ez elképzelhetetlen volt.

Tomay Kyra elsősorban a dzsentrifikáció elmélete felől vizsgálja kutatásai során ezt a jelenséget, és az derült ki, hogy sok esetben olyan középosztálybeli értelmiségiekről, művészekről van szó, akiknek a kulturális tőkéjük magasabb, mint a gazdasági, tehát nem keresnek annyira nagyon jól, de például egy fővárosi lakás árából tudnak venni egy vidéki házat, és még marad is tőkéjük. Sokan közülük vállalkoznak is helyben, de az is jellemző, hogy egy lábbal a fővárosban maradnak, azaz megtartják egyikük állását.

A vidéki idill utáni vágyódás, a vidéki nosztalgián kívül hangsúlyos az életformakeresés is: sokan felső-középosztálybeli státuszukat fejezi ki vagy erősítik meg ezzel a lépéssel, ugyanakkor el is különülnek általa a többségtől:

Ugyanakkor a település épített környezete is fontos: sőt, gyakran kiemelt szerepe van. Itt elsősorban azok a települések vannak előnyben, akiknek sikerült majdhogynem érintetlenül megőrizniük a régi népi építészetet. Ez persze annak a következménye, hogy az elmúlt évtizedekben nem tudták fejleszteni a települést, ám a korábbi hátrány mostanra előnnyé vált

  - teszi hozzá Tomay Kyra.

A tőke közbeszól

Strukturális, makró szempontból viszont már keményen a tőkéről van szó. A most érkezők erre lépésre egyre gyakrabban tekintenek befektetésként. Látják, hogy megéri házat venni vidéken, tudják, hogy emelkedni fog az értéke a következő években. Ráadásul ha jelen van a turizmus, akkor arra hosszú távon vállalkozóként is lehet alapozni. Ahol nem jellemző a turizmus, ott sok esetben egy lábat megtartanak a nagyvárosban, tehát nem vágnak el minden szálat, mondjuk egy házaspár egyik tagja megtartja az állását.

Nagyon észnél kell lennie a kispénzű ingatlanvásárlóknak, ha Budapest környékére terveznek költözni: mint a lapunknak nyilatkozó piaci szakértők kifejtették, bár pár éve még 30-35 millió forintért már akár egy átlag családi házat is meg lehetett csípni, mára igencsak leszűkült az ebből a keretből megvehető házak és lakások aránya. A szakemberek azt is elmondták, hogy mialatt egyre több főváros környéki településen teszik ki a "megtelt" táblát, az agglomeráció egyre csak növekszik: a Velencei-tónál már régóta aktívak a pesti vásárlók, sőt, már vannak olyanok is, akik a Balatontól sem restek ingázni Budapestre.

Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni az állami támogatások hatását sem, sok esetben ezek is szerepet játszanak a döntésben: a babaváró hitel, a csok és a falusi csok rendesen felforgatták az ingatlanpiacot, és minden bizonnyal komoly hatással voltak a vándorlásokra is.

Őslakosok vs. „gyüttmentek”: nem konfliktusmentes az együttélés

A vidéki települések, kisvárosok életében is nyomot hagynak a beköltözők, ami szintén érdekes kutatási terület: Hogyan fogadják az odaköltözőket, milyen hatása van a helyi közösségekre? Nem lehet tagadni, hogy a beköltözők teljesen új igényeket fogalmaznak meg a településekkel szemben, hiszen jellemzően teljesen más habitusúak, mint az ott élők, más értékrendek mellett élik az életüket, arról nem is beszélve, hogy kockázatvállalóbbak, és kreatívabbak az átlagnál. Tomay szerint

határozott elképzeléseik vannak, amik mentén sok esetben megteremtik maguknak azt a vidéket, amire vágynak. Ezt lehet értelmezni fejlődésként a település szempontjából, talán az is, hiszen közösséget fejlesztenek. Ugyanakkor értelmezhetjük másképp is ezt a folyamatot, hiszen „leuralják” a közösséget, adott esetben még a helyi közéletben, politikába is bekerülnek. Jobb az érdekérvényesítő képességük, jobb az önkifejezésük, tudatosabban képviselik magukat. Ám ha elbillen ez kényes egyensúly, az őslakosok és betelepültek között, az nagy baj.

Arról nem is beszélve, hogy egy (oda nem illő) beruházás ellen, ők hangosabban és hatékonyabban tudnak küzdeni – még ha ez a település fejlődése szempontjából előnyös is lenne. Több olyan esetről is hallhattunk az utóbbi években, amikor helyi civilek miatt hiúsult meg egy-egy nagyobb befektetés, ami adott esetben még több száz munkahelyet is létrehozott volna.

Ebből is jól látszik, hogy a kiköltözők és a helyiek nagyrészt teljesen más irányba mennek az életben és sok esetben ezért nem is értik meg egymást. A nagyvárosból azért mennek oda mert csend van, béke, kevés az ember, nincs akkora nyüzsgés, a helyiek pedig pontosan ezek miatt menekülnének onnan. Tehát két teljesen ellentétes irányról van szó, és ebből súlyos konfliktusok is adódhatnak adott esetben.

Mivel jellemzően ők kerülnek közéleti, kulturális pozíciókba, hiszen nekik van meg a szükséges végzettségük ehhez, ezt értelmezhetik úgy a helyiek, hogy kitúrják őket a városi gyüttmentek. Akarva, akaratlanul kiszorítják a helyieket, hiszen azáltal, hogy népszerűvé vonzóvá teszik az adott települést, pillanatok alatt egekbe szöknek az ingatlanárak, így a helyi lakos korábban sosem remélt összegért adja el a házát, és pár faluval arrébb költözik, de ha nem, még akkor is csökken az életterük. Majd egy következő hullámban már célzott befektetők érkeznek, akik minden létező ingatlant felvásárolnak helyben, és adott esetben még az első körben kiköltözőket is kiszoríthatják. Az átrendeződés tehát folyamatos,

Összegezve, tehát lehet, sőt nem is kell egyértelműen eldönteni, hogy ez jó-e vagy rossz-e az adott településnek, sokkal inkább érdemes megvizsgálni többféle szempontból, hiszen mint a legtöbb folyamatnak vannak ilyen és olyan kimenetelei is. Sok függ a helyi közösség vezetőjétől, a polgármestertől, hogy ő miként tud közvetíteni a két fél között, hogyan tudja mindkét réteget bevonni a helyi együttműködésbe.