Ennyivel emelkedik a rokonaikat otthon ápolók állami támogatása

MTI2017. augusztus 18. 08:30

Jövő januártól az ápolási díj alapösszege öt százalékkal emelkedik, és a szaktárca mérlegeli annak lehetőségét is, hogy miként lehetne további támogatást bizosítani az ápolók különösen nehéz helyzetben lévő csoportjai részére - írja a pénteki Magyar Hírlap Rétvári Bencére hivatkozva.

A vonatkozó jogszabály jelenleg az ápolási díj három típusát szabályozza, az ápolási szükséglet függvényében emelkedő összegű alap-, emelt és kiemelt összeget. 

A súlyosan fogyatékos, fokozott ápolást igénylő hozzátartozóikat ápoló családtagok részére nyújtott emelt összegű ápolási díj összege 2014-től 38 350 forintról 44 250 forintra emelkedett, s bevezették a legsúlyosabb állapotú hozzátartozókat ápolók részére a kiemelt ápolási díjat, amelynek havi összege 2016-ban 53 100 forint volt.
Az idei évtől öt százalékkal nőtt az ápolási díj összege.

Címkék:
otthon, kormány, állam, ápolási díj, beteg, idősek, rokon, ápolás,